Site icon Szallas.hu Blog

Különleges program ősszel – túrázzatok ti is a Marsra a Vértesben!


Gánt határában található egy igazán lenyűgöző látvánnyal bíró bauxitbánya, amely számotokra is különleges program lehet ősszel. Az embernek olyan érzése támad, amikor a helyszínre érkezik, mintha a Marson járna, pedig csak a Vértesig kell elutaznotok, hogy felfedezzétek a Bauxitföldtani Parkot. Lássuk, mit érdemes tudni erről a „földöntúli” helyszínről!

Ismerd meg a bánya történetét egy különleges program keretében!

A gánti Bauxitföldtani Parkba való látogatás minden korosztály számára különleges programnak bizonyul. Magára a bauxittelepre még az 1920-as években bukkantak, és a gazdag nyersanyagnak köszönhetően 1926-ban meg is kezdődött a bányatevékenység. Az 1930-as években a világ egyik legismertebb bauxitbányája volt, azonban a hazánk fiai nem sokáig használhatták a telepet. A II. világháború során Németország foglalta le a hadiipar számára, majd a békekötés végeztével ismét magyar kézre került.

1953-ban élte fénykorát, ekkor a csúcstermelése 600 ezer tonna bauxit volt. Gánt határában egymás után nyitották meg a kitermeléseket, mivel a fő bánya készletei kimerülőben voltak. 1980-as évekre a telepeken a nyersanyagok teljesen elfogytak, 1987-ben pedig végleg bezárták az összeset. Ezután hozták létre a szabadtéri geológiai múzeumot, ami több ezer turistát vonzz évente.

A tanösvényen keresztül

A bauxitbánya területén kialakításra került egy 13 állomásos tanösvény, melynek keretein belül felfedezhetitek a múltszázadi működését, valamint számtalan érdekes információt tudhattok meg a kitermelésről és magáról a bauxitról is. A különleges program keretein belül körülbelül 3,5 kilométert fogtok megtenni 1-1,5 óra alatt, így kényelmes túracipő és víz legyen nálatok.

Nemrégiben nyílt látogatóközpont miatt a tanösvény csak nyitvatartási időben és belépőjeggyel látogatható. A parknak van ingyenes része is, azonban, ha tényleg meg akarjátok ismerni a történetét, érdemes befizetni a túrára. A helyszín állatbarát, így kiskedvencetek is veletek tarthat!

Ez a különleges program még azok számára is érthető lesz, akik egyáltalán nem ismerik a geológiai szakszavakat. Érthetően, képekkel, fontos momentumokkal magyaráznak a táblák, a 10. táblától pedig elképesztő látvány tárul majd elétek, hiszen a bányaudvar innen a legszebb!

Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum

Akinek nem lenne elég maga a bauxitbánya felfedezése, az a pár éve kialakított Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumban teljessé teheti a látogatását. A helyszín felfedezéséről elnevezett épületben különböző bányászati szerszámokat, eszközöket, valamint régi fényképeket tekinthettek meg, emellett pedig a múzeum udvarán két bauxitszállító mozdony is kiállításra került.

Az egész épület a bányagödör szélén, egy mesterségesen kialakított tárnában kapott helyet, így a túra után bátran térjetek be ide is. 2022-ben elkészült az új fogadóépület is, amellyel teljessé tették a látogatóközpontot.

Hogyan juttok el erre a különleges programra?

Gánt felől érdemes megközelíteni a helyszínt, onnan körülbelül 3 kilométerre található, de a parkolót szinte azonnal meg fogjátok látni. Innen indul maga a túra is, úgyhogy eltévedni egészen biztosan nem fogtok. A fehér és világos túracipőt hagyjátok otthon, a bauxit rezes színe befogja őket, inkább a sötét változat mellett tegyétek le a voksotokat. Emellett vizet érdemes még magatokkal hozni.

Nyitvatartás:

Belépőjegyek ára: 

Szállások a közelben, ha nem csak 1 napra érkeznétek:

A park közvetlen közelében – Levendula-lak Vendégház Gánt

A Bauxitföltani Park közvetlen közelében található a Levendula-lak Vendégház, amely erdős környezetben bújik meg. Összesen 10 fő elszállásolására van lehetőség az apartmanban, ahol nappali, konyha és hálószobák találhatóak.

Ezen kívül egy tágas rendezvényterem is a rendelkezésetekre áll, ahol összesen 30 fő érezheti jól magát családi, baráti, vagy céges összejövetel keretében. A kiskedvenceteket sem kell otthon hagynotok, ha a Levendula-lakot választjátok, a vendégház teljesen állatbarát, 1500 Ft/éj fejében ő is veletek tarthat. 

Nemesi ház újragondolása – Vár-Lak Porta Csókakő

Ha egy klasszikus, nyeregtetős, sváb parasztházban szeretnétek eltölteni pár napot, akkor a Vár-Lak Porta Csókakőn a ti szállásotok! Maga az apartman attól különleges, hogy az 1800-as években az első csókakői nemesi család, a Hollósyak itt laktak.

Az udvarban található egy hangulatos borospince, a mellette pedig bográcsozni és szalonnát sütni is tudtok. A vendégház az Országos Kéktúra útvonala mellett helyezkedik el, így túrázók számára mindenképpen ajánljuk! Összesen két apartmanban 7 fő számára biztosított a férőhely, így érkezhettek nagyobb társasággal is.

Igazi falusi légkörben – Kun Pista Vendégháza Vértesboglár

Kiszakadnál egy picit a rohanó hétköznapokból? Látogass el Kun Pista Vendégházába Vértesboglárra és élvezd a pihenést igazi falusi légkörben. A környék gyönyörű, akár kerékpárral vagy gyalogosan is felfedezhető, a vendégházban pedig igazi kikapcsolódásra lelhetsz.

A szobák saját fürdőszobával és WC-vel felszereltek, az apartman pedig étkezővel, társalgóval, külön gyereksarokkal, konyhával és hatalmas udvarral rendelkezik.

Fedezzétek fel ti is a bauxitbánya csodálatos világát és látogassatok el ebbe a marsi környezetbe mihamarabb. Ha megszállnátok a környéken, böngésszétek át a kínálatunkat és foglaljatok még ma! >>

Bájos vendégházak a Vértesben >>

(Képek: Szallas.hu, shutterstock.com)


Exit mobile version