Site icon Szallas.hu Blog

Újranyitott a legendás Nádasdy-kastély – Egy múzeum, ahol az egykori lakók mesélnek neked


A nádasdladányi Nádasdy – kastély története igazi love story, melynek díszleteit a nagybetűs történelem adta. A kastély augusztusi újranyitása óta gyönyörűen megújulva vár mindenkit, aki elmerülne a hajdan nagyhatalmú Nádasdy – család történetében, és bejárná egy múlhatatlan szerelem szépséges emlékművét. 

A Nádasdy – kastély felújított épülete

A Nádasdy – kastély rövid története

A Székesfehérvár és Veszprém között félúton található nádasdladányi kastély 1873-76 között épült egy korábbi barokk udvarház kibővítésével. Az angol mintára készült neogótikus, Tudor – stílusú kastély tervezésére és építésére gróf Nádasdy Ferenc és felesége, gróf Zichy Ilona adott megbízást Linzbauer Istvánnak. Az új főszárny földszintjén a társasági terek, emeletén a családi és személyzeti szobák kaptak helyet, a földszintessé alakított szárnyban pedig a vendégszobák kerültek kialakításra. 

A Nádasdy – kastély hátsó homlokzata 1901 – ben

A Nádasdyak új otthonának szánt főúri kastély létrejöttét azonban szomorú esemény árnyékolta be: Zichy Ilonát huszonnégy esztendős korában elragadta a kolera, így már nem érhette meg a kastély elkészültét. Megözvegyült férje – korának elvárásaival szembehelyezkedve – sosem nősült újra, szeretett hitvese emlékét őrizte az épület kialakításával is, melynek fő témái felesége kultusza mellett a család dicsőségének megjelenítése, és a gróf vadászati trófeáinak bemutatása lettek.

Gróf Nádasdy Ferencné Zichy Ilona grófnő

A Nádasdy – kastély legérdekesebb látványosságai

Linzbauer István halála után a kastély további tervezését Hauszmann Alajos folytatta, az ő nevéhez fűződik az Ősök Csarnoka, a könyvtár és a kápolna megalkotása is. 

Az Ősök Csarnoka Magyarország legszebb ősgalériája, ahol egészalakos portréfestményekről köszönnek ránk a Nádasdy – család néhai nagyjai. Történetük külön – külön is izgalmas, melyet az Ősök Csarnoka alatt kialakított pincei apszisban, a projection mappingnek nevezett lenyűgöző fényfestés segítségével ők maguk „mesélnek el” a látogatóknak.  

Az Ősök Csarnoka

Az óratorony tetőkilátójáról gyönyörködhetünk a környék szépségeiben, de a kastélyparkban is érdemes tenni egy kellemes sétát. 

A megújult Nádasdy – kastélyban nem érvényes a „mindent a szemnek, semmit a kéznek!” elve. A látogatók itt helyet foglalhatnak az eredeti bútorok élethű másolatain, lapozgathatják a korabeli újságok kópiáit, kávét, szendvicset, süteményt fogyaszthatnak az egykori ebédlőben. 

S ha ez nem lenne elég, a festményeken szereplő ruhák másolatait is felpróbálhatják, de használhatják a maguk idejében korszerű műszaki felszereléseket, így a beszélőcsövet és a telegráfot. 

Így fedezheted fel a Nádasdy-kastélyt 

Habár a kiállítás évszázados emlékeket mutat be, a kastély megismerését a XXI. század legújabb technikai vívmányai teszik még izgalmasabbá.

A projection mapping segítségével az egyes tárgyakra, falakra, bútordarabokra fénnyel „festett” képek különleges élményt nyújtanak.

Projection mapping a Nádasdy – kastélyban

A pénztárban bérelhető tableteken vagy saját okostelefonunkra letöltve használható a három nyelvű Visual Guide alkalmazás, mely a tablókon olvasható információk kiegészítéseként kisfilmek, képek és hanganyag segítségével mutatja be a legérdekesebb kiállítási tárgyakat, az épület és a család történetét. Az alkalmazás hangos tárlatvezetésként (audio guide-ként) is használható. 

A kastélyt felkeresők a javasolt útvonalon egyénileg is végigjárhatják az épületet, de vezetés segítségével is megismerkedhetnek a Nádasdyak egykori lakhelyével. 

Gyerekprogramok a Nádasdy – kastélyban

Hogy gyermekes családok számára is élményekben gazdag legyen a kastély megismerése, a kiállítás szervezői játszószobákat alakítottak ki az emeleten. Itt a kicsik régi játékok hiteles másolataival, működő terepasztallal és babaház makettekkel játszhatnak. 

Gyerekjátékok a Nádasdy-kastélyban

A tárlat gyerekbarát felfedezésére kitűnő megoldást jelentenek a Visual Guide gyerekeknek szóló tartalmai, illetve a kiállításhoz kapcsolódó foglalkoztató feladatlapok, melyet a belépőjegy mellé kapnak a gyerekek. 

Szállások a Nádasdy-kastély közelében

1.Homoki Spa Üdülőház Balatonakarattya

Négyszemélyes kültéri szaunával és jacuzzival is várja vendégeit télen – nyáron Balatonakarattyán a Homoki Spa Üdülőház. Az önálló, egyben kiadó vendégház emeletéről szép panoráma nyílik a Balatonra. 

Homoki Spa Üdülőház Balatonakarattya

2. Őrvidék Vendégház Isztimér

Az Őrvidék Vendégház mesés erdei kuckó a Kelet – Bakonyban, mely társaságok, családok számára kitűnő szálláshely. Az erdő csendje mellett dézsafürdő és infraszauna is szolgálja a vendégek kikapcsolódását.

Őrvidék Vendégház Isztimér

3. Hotel Szárcsa Székesfehérvár***

A székesfehérvári Hotel Szárcsa büszke tulajdonosa az „Év Szállása 2019 – Minőségi Díj” III. helyezésének, megérdemelten. A szálloda rendkívül stílusos, terei antik-, stíl-, vagy parasztbútorokkal vannak berendezve. A wellness kedvelőinek jó hír, hogy frissen megújult a hotel spa részlege.

Hotel Szárcsa Székesfehérvár

A legendák kastélyaként is emlegetett Nádasdy – kastély az egész családnak kínál tartalmas és érdekes programokat, látnivalókat. Keresd fel, s mielőtt elindulsz, foglalj szállást a környéken.  

Fedezzétek fel a környék mesés kastélyait

(Képek: szallas.hu)


Exit mobile version