Site icon Szallas.hu Blog

Utazós bakik, amiket mi elkövettünk, hogy neked már ne kelljen


Valószínűleg nem létezik olyan utazó, aki életében legalább egyszer otthon ne felejtett volna valami fontos holmit. Az utazós hibák általában nem tragikusak, de csempészhetnek némi ürömöt a kikapcsolódás örömébe, ezért sokkal jobb, ha elkerüljük őket. Összegyűjtöttünk néhány – szerintünk – fontos dolgot, amit semmiképp ne felejts otthon. 

Ha elutazol, ne hagyd otthon

1. Érvényes okmányokat

Nem csak külföldi utazáshoz fontos, hogy érvényes okmányok – személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély – legyenek nálad, hiszen a hazai szálláshelyeken is igazolnod kell magadat és a gyerekeket is. Jó, ha lakcímkártya és az egészségbiztosítási (becenevén TAJ) kártya sem marad otthon, külföldi utazásnál pedig az ezt helyettesítő biztosítás nélkülözhetetlen. Inkább cipeld feleslegesen, mint hogy hiányozzon.

2. Gyógyszereket

Ha rendszeresen gyógyszert kell szedned, az utazás előtt feltétlenül számold meg, elég lesz-e arra a néhány napra, amíg haza nem érsz. Ha receptes, érdemes akár egy-két héttel korábban felíratni és kiváltani, hogy biztosan időben rendelkezésedre álljon. Jól jöhet, ha néhány darabbal többet viszel magaddal, nem csak annyit, ahány napra utazol. Tudod, néha elgurul a gyógyszer…

3. Töltőket elektronikus eszközökhöz

Nagyon tud fájni, ha otthon maradnak az elektronikus eszközök töltői. Megkockáztatjuk, hogy ezekért még visszafordulni is érdemes, ha időben észreveszed a hiányukat, hiszen az okostelefonokat nemcsak telefonálásra használjuk, hanem például térkép helyett is. Ismeretlen helyen elveszve keringeni, adott esetben üvöltő gyerekkel a hátsó ülésen idegtépő tud lenni. Segíts magadnak, és pakold be a töltőket! 

4. Kedvenc cumit, alvós macit, mesekönyvet

A jó hangulatot teljesen tönkreteheti, ha otthon marad szemünk fényének kedvenc alvós állata, kispárnája, vagy épp az egyetlen cumi, amellyel meg tudjuk nyugtatni őt. A gyerekek nagyon ragaszkodnak kedvenc tárgyaikhoz, hiszen ezek az ismerős környezet biztonságát is jelentik számukra.

Főként idegen helyen fontos az egyetlen és pótolhatatlan maci, póni vagy Lego Batman, és hidd el, hiába találnál az üdülőhelyen egy pont ugyanolyat, az nem lesz jó. A sajátjukra, az ismerős illatra, tapintásra vágynak. 

5. Gumicsizmát (komolyan)

A kisfiam négyéves volt, amikor először elvittük Szilvásváradra. Nagy izgalommal készültünk a Szalajka-völgybe, hiszen a gyerkőc nagy felfedező volt akkoriban, imádott közelről megvizsgálni minden bokrot, követ, bogarat. Ahogy reméltük, azonnal meg is ragadta a figyelmét a táj, azon belül is a patak. Gyanakodnom kellett volna.

Mire a férjemmel észbe kaptunk, a gyerek a csörgedező vízben ácsorgott, tavaszi félcipőjében talán csak halak nem úsztak. Természetesen fordultunk is vissza a szálláshelyre, cipőt cserélni. Akkor jegyeztük meg, hogy ha legközelebb vizezős helyre megyünk gyerekkel, biztos, hogy lesz nálunk gumicsizma.

6. És Kevint

10 szállás, amikben tuti, hogy nem fogsz csalódni

1. Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza****

A Lifestyle Hotel az egyik legnépszerűbb wellness szálló a Mátrában, ahová párosan vagy családdal egyaránt élmény elutazni. A fenséges táj páratlan kirándulási lehetőségeket kínál, a nap végén pedig jólesik ejtőzni a jacuzziban, és végigkóstolni a tájjellegű konyha finomságait. 

2. Silver Apartman Eger

Az egri Silver Apartman az „Év Szállása 2020 – Minőségi Díj” III. helyezését is elhozta, így sejtheted, hogy igazán nívós szálláshelyet találtál. A városközponthoz közeli szálláshelyen még jacuzzit is használhatsz, illetve korlátlan tea- és kávéfogyasztási lehetőség is vár. 

3. Ráday 4 Apartmanok Loft Fabric Hajdúszoboszló

Cicáddal és kutyusoddal is megoszthatod a hajdúszoboszlói üdülés élményeit, hiszen ezen a csúcsszuper szálláshelyen ingyenesen tartózkodhatnak. A Loft Fabric Apartmanokban hajdúszoboszlói gyógyvízben fürödhetsz, sőt, többfunkciós masszázsmedencével és reggeli bekészítéssel is várnak a vendéglátók. 

Hajdúszoboszló – Programok és látnivalók a fürdőn túl >>

4. Veranda Vendégház Verőce

Bűbájos házacska áll a Duna-part közelében, Verőcén, amely tökéletes hely családok számára egy kellemes pihenéshez. A békebeli hangulatot árasztó, modernizált házban kandalló ad meleget; telepedj mellé egy jó könyvvel és egy bögre teával! 

5. Monastery Boutique Hotel Budapest****

Egy 300 éves kapucinus kolostor épülete született újjá a Monastery Boutique Hotel képében, mely különleges atmoszférájú szálláshely Budán, a Duna-part közelében. A történelmi gyökerek mellé a legszínvonalasabb, modern berendezés párosul, ahol gyerekek 13 éves korig ingyenesen szállhatnak meg.

6. LUA Resort – Adults Only Balatonfüred*****

Prémium kategóriás felnőttbarát szálloda vár Balatonfüreden, ahol átadhatod magad a csendnek, vagy épp a vitorlázás élményének. Kényelem, lazítás és nyugalom, ezt mind megtalálod a LUA Resortban.

A LUA Resortról bővebben itt olvashatsz >>

7. Ambient Hotel & AromaSPA Sikonda Komló****

Különleges bababarát wellness hotel vár a Mecsekben, Komlón, ahol a családi wellness élmények mellett az orrodat is kényeztetheted. Az Ambient Hotel & AromaSPA superior illatszobáinak egyediségét ugyanis Zólyomi Zsolt, az egyetlen magyar parfümőr illatszelekciói adják, így ha szereted a parfümöket, ezt az élményt nem hagyhatod ki. 

Ambient Hotel & AromaSPA**** – Utazás az érzékek útján, a Mecsek völgyében >>

8. Tündérkert Panzió Őrség Viszák

Az erdő csendje és az Őrség békés tájai vesznek körül a viszáki Tündérkert Panzióban, ahol igazi élmény a pihenés kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Szép kis tó, gyümölcsfák és hangulatos télikert is találhatóak itt. 

9. Átrium Art & Rooms Sopron

Szállodai színvonalú, elegáns környezetben pihenhetsz pároddal vagy családoddal a soproni Átrium Art & Roomsban, mely kényelmes szálláshely a Leghűségesebb Városban. Ha szereted a műtárgyakat, itt jól fogod magad érezni.

Sopron – a szabadság, a hűség és a kékfrankos városa az Alpok lábánál >>

10. Fortuna 7 Apartments Hévíz

A Hévízi tófürdőtől gyalogos távolságra pihensz majd a Fortuna 7 Apartments vendégeként, ahol tágas, ízléses lakrészek várnak. A házban privát merülőmedence és szauna is használható, a teraszon üldögélve pedig gyönyörködhetsz a táj látványában.

Reméljük, összeállításunkkal segítségedre voltunk, hogy ne kövess el hibát utazásnál, csomagolásnál. Ha megvan az úti cél, foglalj hozzá szállást oldalainkon! >>

TIPP: Töltsd le most a Szallas.hu mobil appot ingyenesen, találj és foglalj szállást egyszerűen! Letöltöm Androidra >> , Letöltöm iOS-re >>

(Képek: Szallas.hu, unsplash.com, instagram.com, shutterstock.com)


Exit mobile version