Site icon Szallas.hu Blog

„Lányom, Te nem vagy normális!” – Városnézés Kijevben és Csernobilban


Rengeteg turista látogatja Csernobil környékét a HBO új sorozata miatt

Az egész világ lázban ég a HBO új sorozata kapcsán, hiszen nemrégiben ért véget az utóbbi évek egyik legjobban értékelt sorozata, a Csernobil, amely a 1986. áprilisi katasztrófát mutatja be. Ha kedveled a posztapokaliptikus helyszíneket, megéri elkezdeni a sorozatot, ha ennél is bátrabb vagy, követheted a rajongók példáját, és felkeresheted a sorozat ikonikus helyszíneit is.

Időutazás Csernobilba – tippek és látnivalók

Hirtelen jött ötlettől vezérelve döntöttünk úgy, hogy meglátogatjuk Kijev városát és ezzel egybe kötve a csernobili atomkatasztrófa helyszínét. Amikor szüleimnek meséltem ezt a remek ötletet, Édesanyám csak annyival kommentálta: „Lányom, Te nem vagy normális!”

Így érkeztünk meg kora reggel a kijevi repülőtérre. A reptéren sorra várakoztak a turistákra ácsingózó taxisok, akik őszinte meggyőződéssel állították, hogy mind ugyanazon az áron szállítják az utasokat. Naiv utazóként ezt mi el is hittük. Ugyanakkor óva intenék mindenkit, bár alapvetően a taxis által kínált összeg sem volt különösebben megrázó, de ha ez ember Ubert hív, ennek töredékéért megúszhatja az utat. Ugyanis, ami nekünk elsőre nem jutott eszünkbe, ebben az országban még boldogan igénybe vehető ez a szolgáltatás.

Egy kis lakást béreltünk a belvároshoz közel, ide hozott minket a taxi. Miután lepakoltuk a cuccainkat, farkaséhesen elkezdtünk valami harapnivaló után nézni. Kb. 5 perc sétát követően találtunk is egy helyet, ami kísértetiesen hasonlított az itthon kuriózumnak számító romkocsmákra.

Borscs

Gyorsan ki is próbáltuk a Borscsot, ami egy helyi jellegzetes leves, zöldségekből és húsból, a fő összetevője a cékla, illetve ebben az esetben házi zsemlét és szalonnát kaptunk hozzá. Az ebédért nevetségesen keveset fizettünk.

Városnézés – 1. nap

Innen már kicsit kapkodnunk kellett a lábunkat, ha nem akartuk lekésni az előre kinézett „free walking tourt”. A túrához a főtéren volt gyülekező, amit könnyűszerrel meg is találtunk, lévén igen kicsi a belváros.

Sétánk során jó alaposan bejártunk különféle nevezetes helyeket, láttunk híres szobrokat, jellegzetes és neves épületeket, palotákat, parkokat, víztározót és végül a Barátság Ívét, ami egy meghatározó jelképe Kijevnek. Mindeközben valóban érdekfeszítő történeteket és információkat hallhattunk a városról és a helyi a politikáról egyaránt. A túra valóban izgalmas és érdekes volt és rendkívül pénztárcabarát a becsületkasszás megoldás.

Itt kell bevallanom, utunk elsődleges célja Csernobil meglátogatása volt. Kijevet amolyan „kellemeset a hasznossal” elgondolás alapján néztük meg, azt feltételezve, hogy romos és lepusztult. Azonban azt kell, hogy mondjam Kijev csodálatos hely, hatalmas gyönyörű parkokkal, felújított épületekkel, hangulatos utcákkal, helyekkel, mindenkinek bátran tudom ajánlani.

A főtéren található egy zenélő szökőkút, azt természetesen még vacsora előtt meglestük. Majd betértünk a főtér alatt elhelyezkedő gigantikus bevásárlóközpontba, amolyan város a városban érzésünk keletkezett, egyikünk sem sejtette, hogy egy ekkora robosztus „épület” fekszik a szépen felújított főtér alatt. Itt vacsoráztunk, majd visszatérve a szállásra nyugovóra tértünk.

Városnézés – 2. nap

Következő nap egy másik tematikájú „free walking tourt” próbáltunk ki, ehhez megint kicsit iparkodni kellett, de pont elcsíptük. Ez inkább egy szakrálisabb jellegű túra volt, egy-két kivétellel főként katedrálisokat néztünk meg. Nem feltétlenül ez az a téma, ami engem egy városnéző túra kapcsán hosszú távon le tud kötni, de várakozásaim ellenére nagyon érdekes volt ez is.

Ugyanakkor ki kell emeljem az egyik kivételt, egy mozaik parkot, úgynevezett „The Landscape Alleyt”, ahol számtalan különféle mozaikból kirakott szobrot vagy éppen játszótéri elemelt próbálhattunk ki. A gyermeki lelkivilágunk itt érezte magát a legjobban.

Csernobil

Következő nap elérkezett a várva-várt Csernobil túra. Nagyon sok cég szervez különféle egy-két napos utazásokat Csernobilba, mi nagyon egyszerűen az egyik programajánló oldalon kiválasztottuk a legjobb értékeléssel rendelkezőt, és nem is csalódtunk.

Csernobil

Mindamellett, hogy teljes képet kaptunk az akkori eseményekről, a katasztrófáról, bepillantást nyerhettünk a máig használt területekre, meglátogattuk Pripjaty városát, amit elsőként ért el a sugárzás. Illetve sok egyéb mellett láttuk magát a szarkofágot, és nem utolsó sorban mutáns halakat is.

Tényleg nagyon érdekfeszítő és egyben teljesen letaglózó élmény volt. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül komplex is reggel 8-kor indultunk Kijevből és este 8 után értünk vissza.

Hajókirándulás a Dnyeperen

Utolsó napra már csak egy kis kóborlást terveztünk egy hajókirándulás formájában. Leballagtunk a Dnyeper partjára, ahol egyértelmű volt, hol tudunk egy erre alkalmas turista hajóra felszállni.

A hajóról láttuk a Lavra kolostorrendszert is, amit így utólag bánok, hogy személyesen nem kerestünk fel. A hajóút után még bóklásztunk a környéken, egy gyaloghídon át besétáltunk a helyi „Margit-szigetre”, ami homokos partjával és festőien szép kialakításával teljesen elvarázsolt minket.

Egy szó mint száz, Kijev egy elképesztően pozitív csalódás volt, mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki kellemes kikapcsolódásra vágyik meseszép környezetben.

Szállások Kijevben >>

Még több látnivaló Kijevben >>

/Fotók: Varga Nóra/


Exit mobile version