Site icon Szallas.hu Blog

Ezt ne hagyjátok ki, ha gyerekkel mentek Debrecenbe! – Élménybeszámoló a Zsuzsi Erdei Vasútról


Mióta gyerekkel járjuk az országot, szinte kötelező programmá vált, hogy ha kisvasút akad az utunkba, akkor azt ki kell próbálni. A legutóbbi kiruccanásunk alkalmával a debreceni Zsuzsi Erdei Vasút volt a soros, ami valódi sztárnak számít a városban. Hogy miért, azt hamarosan elmesélem! 

A Zsuzsi Erdei Vasút története

A Kárpát-medence legrégebbi kisvasútjaként számontartott Zsuzsi vonat 2022-ben ünnepelte a 140. születésnapját. 140 év hosszú idő, ezalatt a kisvonat már sok kalandot megélt.

Első útjára 1882. július 16-án indult, feladata a Gúthi-erdőben kitermelt fa szállítása volt. A vasút lelke már ekkor is Zsuzsi volt, a müncheni Crauss & Co gyárból származó gőzös, ami 20 km/h sebességgel vontatta a kitermelt fát. Ekkor a környék lakói még nem lelkesedtek az ötletért, hogy zajos vonat robogjon a házak között.

Zsuzsi Erdei Vasút, Debrecen

Az 1923-as év fordulópont volt, mert a korábbi vonalon (némi módosítást követően) megindult a személyforgalom, majd 1961-ben Zsuzsi nyugdíjba vonulhatott, mert a helyére korszerűbb mozdonyokat állítottak.

1977-ben a pálya külső szakaszát felszedték, de a debreceniek addigra már annyira megszerették a kisvonatot, hogy a tiltakozásuknak köszönhetően meghagytak egy 16 kilométeres szakaszt, ami ezt követően úttörővasútként üzemelt. Volt még próbálkozás a megszüntetésére, de a társadalmi nyomás mindig erősebb volt, így a Zsuzsi Erdei Vasút ma is zakatol Debrecen-Fatelep állomástól Hármashegyaljáig, sőt, néhány éve fel is újították a vonalát, a megállókat és a gépparkot is.

Debrecen-Fatelep állomás

Utazás a Zsuzsi Erdei Vasúttal

Az útvonal kevésbé látványos, mint például a lillafüredi vagy a királyréti társaié, de élményben mindenképpen felveszi a versenyt velük. Persze ma már nem gőzös szeli át a tájat, hanem korszerűbb M 48-as dízelmozdonyok, de a Zsuzsi név egybeforrt a vasútvonallal, így ma is mindenki így emlegeti.

Jegyet a Debrecen-Fatelep állomáson lehet váltani, vagy a vonaton a kalauznál. A kiindulópontnál egy szépen kialakított váróterem fogadja a vendégeket, aminek az udvarán egy kis játszótér is van, illetve padok és asztalok. Mikor mi ott jártunk, az egyik kocsiszínben egy kiállítást is meg lehetett nézni.

Régi hajtány jármű

Legtöbben a Hármashelyaljai végállomásig utaznak Zsuzsival, ahol a Természet Háza és egy erdei játszótér várja az utasokat. Ha menet közben másik megállóban szeretne leszállni az ember, azt a kalauznak kell jelezni, mert ha felszálló nincs a megállóban, akkor robog tovább a vonat.

A Zsuzsi Erdei Vasút mozdonya

Igazi retró élmény a fapados kocsikban zötyögni. A vonat egy szakaszon a városban közlekedik, ahol a helyiek hangos dudaszóval és heves integetéssel köszöntik kedvencüket, mintha valami sztárt látnának.

Nekünk, akik még soha nem utaztak ezen a vonalon, különösen nagy élmény volt ez. A vasút vonala a városból kiérve szántóföldek, mezők és elszórt tanyák mellett halad, majd elér az erdőig, ahol a fák lombja néhol alagutat képezve hajol a kocsik fölé.

Retró, fapados ülőhelyek a Zsuzsi vonaton

Mi a végállomásig utaztunk, ahol erdei iskola, tanösvény, a Hármashegyi-tó és egy kilátó is található. A menetidő így 45 perc volt, ami elsőre soknak tűnik egy fapados kisvonaton, de mégis gyorsan elrepült az az idő.

A Hármashegyi kilátó és a Hármashegyi-tó mellett halad el az Országos Kéktúra útvonala, így a jelzést követve nem nehéz megtalálni őket. A vonat végállomásától 30 perc séta tempótól függően. A hely a nevét 3 magasabb dombról kapta, amik közel sem hegyek, de az alföldi viszonylatban már magasnak számítanak.

A kilátó a legmagasabb, 151 méter magas dombon áll, 25 méter magasan nyúlik az erdő fölé. Érdemes felkapaszkodni a csúcsára, ahonnan gyönyörű a kilátás a környékre.

Panoráma a Hármashegyi kilátó csúcsáról
Extra tipp: ha a végállomásnál lévő Természet Házát nyitva találjátok, érdemes oda is benézni, ott egy fotókiállítás mutatja be a hely történetét és élővilágát, a torony tetejére felsétálva pedig szép panoráma nyílik a mellette lévő mesterséges tóra és a tisztást körülvevő erdőre.

5+1 szuper szállás a közelben

1. Héthajnal Apartman

A Zsuzsi vonat állomásától sétatávolságra lévő apartmanban 3 fő szállhat meg, így kisebb családoknak, pároknak ajánljuk.

2. Hotel Nagyerdő

Akik az állatkert vagy az Aquaticum közelében szeretnének megszállni, nekik tökéletes választás ez a hotel.

3. Hotel Divinus*****

Szintén közel van az állatkerthez és a fürdőhöz, de az előzőhöz képest árban és szolgáltatásokban is magasabb kategóriát képvisel. Akik szeretik a luxus kényelmet, azok nem fognak csalódni.

4. Central Palace Apartman

Pároknak és családoknak ajánljuk ezt a városközpontban lévő, modern apartmant.

5. Régi Posta Fogadó

Szintén a város központjában található a Régi Posta Fogadó patinás épülete, ahol a szobák berendezése is varázslatos.

+1 Tünde Apartmanház Hajdúböszörmény

Nem debreceni szállást, de nem maradhat ki az ajánlóból, mert ez az az apartman, ahol mi szálltunk meg. Nem túlzás azt állítani, itt minden pont olyan, mint a fotókon. Csodaszép udvar és ízlésesen berendezett az apartman, a szállásadó pedig nagyon kedves, ezért személyes tapasztalat alapján is bátran ajánljuk.

Próbáljátok ki az ország legrégebbi kisvasútját, zakatoljatok Zsuzsi vonattal Hármashegyaljára, a több napos kikapcsolódáshoz pedig foglaljatok szálláshelyet Debrecenben >>

A városban megéri napokat is eltölteni, hiszen rengeteg a látnivaló! Mi ezeket ajánljuk nektek:

(Képek: Szallas.hu, Bene Marianna)


Exit mobile version