Site icon Szallas.hu Blog

12 magyarországi kirándulóhely és látványosság, ami olyan, mintha külföldön járnál


Magyarország lenyűgöző, mert annyi csodát rejt, hogy még az országhatárt sem kell átlépnünk, hogy úgy érezzük, mintha külföldön járnánk. Kalandozhatunk egy görög faluban, látogatást tehetünk egy tibeti buddhista szentélynél, vagy éppen barangolhatunk egy sivatagban. Persze néha az összehasonlítás kissé túlzó, és nem is feltétlenül az a cél, hogy megleljük itthon a Grand Canyont, de tény, hogy így többen felfigyelnek egy-egy helyre, és remélhetőleg sokan meg is látják benne a maga szépségét.

Jöjjön most 12 magyarországi kirándulóhely és látványosság, ami olyan, mintha külföldön járnál!

1. Páris-patak szurdokvölgye, a Palóc Grand Canyon

Ha már a Grand Canyont hoztuk fel példának, jöjjön elsőként az a hely, amit sokan Palóc Grand Canyonként emlegetnek. Van azonban becsületes neve is, Páris-patak szurdokvölgye, ami Nógrádszakáltól északra rejtőzködik az erdő mélyén, közel a magyar – szlovák határhoz. Ha valaki akár csak képen látta már a Grand Canyont, majd ellátogat nógrádszakáli kistestvéréhez, próbáljon meg mindenképpen elvonatkoztatni a monumentális Grand Canyontól, hiszen a szurdok alig 350 méter, ám ez a szakasz rendkívül látványos, és tényleg kicsit olyan, mintha más országban járnánk.

2. A mi Gyilkos-tavunk

Más a helyzet a Hubertlaki-tóval, ami a Bakonyi Gyilkos-tó néven vált híressé, itt ugyanis minden túlzás nélkül kijelenthetjük, valóban elég nagy a hasonlóság. Ha szeretnétek egy kicsit itthon átélni Erdély hangulatát, akkor keressétek fel ezt a helyet, ahol a mesterségesen felduzzasztott tó víztükrét  az elárasztott fák kiálló csonkjai törik meg. A Bakony pedig még rengeteg csodát rejt, úgyhogy tervezzetek több napra.

Bakonybél tökéletes kiindulópontja lehet a környék felfedezésének, és ha szükség van egy klassz szállásra is, akkor itt biztosan találtok megfelelőt >>

A „magyar Gyilkos-tó” a Bakonyban

3. Baradla-barlang, ami Szlovénia barlangjaival vetekszik

Szlovénia egyik legfelkapottabb barlangja a Postojna cseppkőbarlang, ám ha hasonló szépséget szeretnétek látni, elég csak Aggtelekig elautózni. Bár itt nem fogtok kisvonattal száguldozni a barlangban, és nagy valószínűséggel vakgőtével sem találkoztok majd, helyette kis szerencsével látattok denevéreket, és megcsodálhatjátok hazánk föld alatti kincseit, a Baradla-barlang több ezer éves cseppkőképződményeit. Több túrából is lehet választani, de érdemes mindet végigjárni, mert mind nagyon különleges.

Baradla-barlang

Szállásajánlatunk: Kövirózsa Apartman

Ha még kalandoznátok a környéken, ezeket a programokat jó szívvel ajánljuk:

4. Mini Kappadókia Kazáron

A különleges geológiai képződmény csak túrával közelíthető meg, de megéri a bakancskoptatást, mert ehhez hasonlót világviszonylatban is alig 6 helyen látni, és a legközelebbiig egészen a törökországi Kappadókiáig kellene repülnünk. A Nógrád megyei riolittufa alakzatok körülbelül 20 millió évvel ezelőtt keletkeztek a Mátra vulkáni kitörései nyomán, majd a tufát a víz alakította a ma látható barázdás formára. Kazár határában fa tábla jelzi az irányt, ami elvezet ehhez a különleges tájhoz.

Kazári riolittufa

5. Magyar Horseshoe Bend a Visegrádi-hegységben

A Horseshoe Bend neve magyarul nagyjából annyit jelent, hogy Patkó-kanyar, ami tökéletesen utal a formájára. A világ talán leghíresebb kanyarulatát a Colorado folyó alakította, és a páratlan látványosságért sokan a fél világot képesek átutazni. Nem kell azonban átszelnünk az óceánt, hogy hasonló szépségben gyönyörködhessünk, elég csak megmászni a Prédikálószéket, és máris Magyarország egyik leglenyűgözőbb panorámája tárul elénk, a patkó alakú Dunakanyar képében. A 639 méter magas csúcson 2016-ban egy kilátót is emeltek, így a látványt semmi nem zavarja meg.

Ha szeretnétek még többet túráznia környéken, és jó szállást kerestek, nektek ajánljuk a dömösi Luna Vendégházat.

Kilátás a Prédikálószékről

6. Magyarország sivataga: a fülöpházi buckavidék

Igen, jól olvassátok, hazánkban még sivatagot is találtok, ha éppen egy kis afrikai feelingre vágytok. Kecskeméttől 20 kilométerre, a Kiskunsági Nemzeti Park területén található az európai viszonylatban is egyedülállónak számító fülöpházi buckavidék, ami látványra teljesen olyan, mintha külföldön járnánk. Mivel a terület fokozottan védett, így csak a nemzeti park engedélyével látogatható.

Fülöpházi buckavidék

7. Amikor az ország több pontján átélhetjük a provence-i hangulatot

Júniustól az ország apraja-nagyja levendulalázban ég, ugyanis ekkor már több helyen virágzásnak indulnak a lila szépségek, és ezzel egy csipetnyi provence-i életérzést csempésznek hazánkba. Tihanyban már nagy hagyománya van a levendulafesztiválnak, de Dörgicse és Kőröshegy is egyre népszerűbb. A mi idei felfedezésünk pedig a zagyvaszántói Romhányi Balu Levendula Farm.

Ugye már ti is várjátok a nyarat?!

Romhányi Balu Levendulafarm

8. Japán hangulat egy zuglói iskola udvarán

A zuglói Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola udvarán egy igazi csoda rejtőzik, az ország első japánkertje, amit az elmúlt években felújítottak, és megnyitottak a nagyközönség előtt. Jelképes összegért máris Japánban érezhetjük magunkat a fővároson belül.

Ha vidékről érkeztek megnézni, a Hotel Amadeust ajánljuk a közelben.

9. Amerikai múzeumélmény Budapesten

Külföldön, és főként Amerikában már nagyon népszerűek az úgynevezett selfie múzeumok, de egy jó Insta fotóért már nem kell a világ másik végére utaznunk, ugyanis nemrég Budapesten is megnyitott a hazánkban egyedülálló Szelfimúeum, hivatalos nevén a Museum of Sweets and Selfies.

Bővebb információ a helyről:

10. Egy szelet Anglia Tatán

Tatán nem csak a vár és az Öreg-tó kihagyhatatlan program. Ha valami igazán különlegesre vágytok, látogassatok el az Angolparkba, ami valóban olyan, mintha egy angliai parkban járna az ember. A Cseke-tó mellet lévő kert műromjai lenyűgöző látványt nyújtanak, és az Esterházy család nyári kastélya is csak rátesz egy lapáttal az angolos hangulatra. Mikor mi legutoljára ott jártunk, bónuszként augusztusban egy kifejezetten hűvös, esős hetet fogtunk ki, így valóban úgy éreztük magunkat, mintha Angliában járnánk.

11. Beloiannisz, egy kis görög falu hazánkban

A hely különlegessége, hogy nem csupán hasonlít egy görögországi kis falura, hanem a község valóban görög gyökerekkel rendelkezik, és a hagyományaikat ma is ápolják. A Fejér-megyei település az 1950-es években épült meg, mikor a görög polgárháború menekültjei Magyarországra települtek. Később sokan visszaköltöztek Görögországba, de a fiatalabbak közül többen itt telepedtek le véglegesen, így 1996-ban megépült a jellegzetes görög ortodox templomuk is.

A településen nem tudtok megszállni, ezért ajánljuk a közeli Ráckevét, ahol szintén sok látnivaló akad.

12. Tibet a Mátrában: Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark Taron

A buddhista filozófiának szentelt emlékpark hazánk üde színfoltja. A kezdetek óta rengeteget fejlődött, így már nem csak a Békesztúpa által árasztott hihetetlen nyugalom varázsol keleti hangulatot a helynek, hanem a 2011-ben felavatott Tara Templom is nagyban hozzájárul ehhez. Ha a közelben járunk, szinte mindig meglátogatjuk a helyet, mert valami megmagyarázhatatlan vonzerővel bír.

Ha vágytok egy kis külföldi hangulatra, ezeket a helyeket bátran keressétek fel, nem fogtok csalódni!

Még több szálláshelyet találtok a szallas.hu oldalán! Érdemes körülnézni >>


Exit mobile version