Hogy miért vonz sok kirándulót az őrségi táj? Mert ez maga a béke szigete, a zölden hullámzó dombok és virágos rétek között elbújva. Az Őrség Magyarország csücskében vár vendégszerető lakosaival, ma is élő hagyományaival és gyönyörű természetével. 5+1 érv, amiért a nyaralás az Őrségben a lehető legjobb ötlet, ami csak eszetekbe juthat – következzenek a legszebb látnivalók, túraútvonalak, és persze legjobb szállások!
Miért vonz sok kirándulót az őrségi táj? – Többek közt ezért:
1. Az őrségi hagyomány- és vendégszeretet, amitől csordultig telik az ember lelke
Az Őrségben egyszerűen van valami a levegőben, ami azt sugallja, hogy „jó helyen vagy kedves látogató, szeretve üdvözlünk!” Ilyen helyre pedig sokkal szívesebben megy az ember, nem? Ez a békés, befogadó atmoszféra szorosan összefügg a hagyományőrzéssel is, melyre nagy gondot fordítanak a helyiek. És milyen jól teszik – vétek lenne veszni hagyni az olyan kézműves örökséget, mint például az őrségi fazekasság. Ezt egyébként a magyarszombatfai Fazekasházban tekinthetitek meg!
2. Nyaralás az Őrségben: Tiszta vízű tavak a természet lágy ölén, ahol fürödni is lehet
Az Őrségben strandolni is lehet ám, mégpedig nem is akármilyen környezetben! A 2 legkedveltebb őrségi tópart:
- Vadása-tó, Hegyhátszentjakabon, ahol tiszta, friss vízben csobbanhattok a nyári hőségben, de lehet horgászni is. Kiépített, kellemes partja van, árnyékkal és evési-ivási lehetőséggel.
- Hársas-tó, Szentgotthárdon, ahol a víz lassan mélyül, és ahol a tömeg (ha egyáltalán van) jól eloszlik, így nincs zsúfoltság. Pihentető csend vesz körül, van játszótér és büfé, ráadásul a Hársas-tanösvény is itt halad el.
+ TIPP: Akkor se búsuljatok, ha rossz időt fogtok ki – irány a fedett, sokmedencés, szaunás, mediterrán hangulatú Szentgotthárdi Élményfürdő!
3. Festői őrségi túraútvonalak és az Őrségi Nemzeti Park csodái
Képzeljétek el, ahogy üde, zöld erők-mezők és tarka virágos rétek terülnek el mellettetek, a távolban szelíd dombok magasodnak, a levegő pedig olyan kristálytiszta, hogy szinte jólesik beleharapni! Körülbelül erre számíthattok az Őrségben.
Nem csoda, hogy a régió egyik vonzereje az Őrségi Nemzeti Park. A Nemzeti Park látogatóközpontja Őriszentpéteren található, itt érdekes, interaktív módon pillanthattok be a helyi természet világába. Ráadásul számos Őrség túraútvonal és tanösvény közül választhattok, ízelítőnek néhány:
- Körtike tanösvény, Szalafő
- Fürge Cselle tanösvény, Kercaszomor
- Szala menti tanösvény, Őriszentpéter
- Tőzegmohás láprét, Szőce
Az a jó, hogy az őrségi túraútvonalak változatosak: akár rövidebb, akár hosszabb túrára vágytok, akár gyalogosan, akár biciklivel kirándulnátok, biztosan fogtok megfelelő ösvényt találni!
4. Kihagyhatatlan őrségi látnivalók: az Őrség legszebb faluja, kapuja, és társaik
Kezdjük mindjárt azzal, hogy nem lehet egyetlen településre azt mondani, hogy „na, ez az Őrség legszebb faluja”, mert mindegyikben van valami megkapó. Hasonlóképp, „az Őrség kapuja” címet is hol az egyik, hol a másik település mondja magáénak. A lényeg persze nem a titulus, hanem hogy mi adja egy bizonyos hely különlegességét.
A teljesség igénye nélkül: Őrség látnivalók, amiket érdemes felfedezni:
- Őriszentpéter, ami valójában egy 9 szerből álló városka és az Őrség fővárosaként is szokták emlegetni;
- Ivánc (az egyik hely a sok közül, mely magáénak mondja az Őrség kapuja címet), amit a Kéktúra is érint, és ahol többek közt a Sigray kastélyt érdemes megnézni
- Szőce környékén csaknem 50 forrás található, és a tőzegmohás láprét is érdekes látványosság
- Pankasz a Zala völgyében terül el és leghíresebb látnivalója az ikonikus, szoknyás harangláb
- Kondorfa a gombászatról híres, csodás környezetben fekszik, a Lugosi-völgyben
- Magyarföld, a csend és nyugalom fellegvára, ahol a lakók segítettek a híres fatemplom építésében
- Ispánk, mely közelében a hangulatos Bárkás-tó található, erdei pihenőhellyel
- Szalafő, ahol a Pityerszeri Skanzen mindenképp kihagyhatatlan élmény, de a híres jégvermet is megnézhetitek
- Magyarszombatfa, az őrségi fazekasság szíve és lelke
- Hegyhátszentjakab, amit sokan a festői Vadása-tó miatt keresnek fel
- Velemér, ahol az egyik legjelentősebb középkori templom műemlék található, a Szentháromság templom
5. Meghitt őrségi szállások, amiket jó szívvel ajánlunk:
Bolla Nyaralóház Hegyhátszentjakab
Pityer Vendégház Szalafő
Őrségi Vendégház Ispánk
Őrségi Porta Vendégház Magyarszombatfa
Tündérkert Panzió Őrség Viszák
Ha teljes, testi-lelki feltöltődésre vágytok, egy nyaralás az Őrségben tökéletes választás lesz. Irány az őrségi táj, látnivalók és túraútvonalak! Az összes őrségi szállást itt találjátok >>
(fotók: szallas.hu, shutterstock)