Site icon Szallas.hu Blog

8 fergeteges tavaszi program fiús családoknak


Hamarosan beköszönt a tavasz, és végre nagyobb kedvvel mozdulunk ki otthonról a gyerekekkel. A következő 8 program elsősorban fiús családoknak szól, de azért a vagány lánykák is biztosan sok mindent élveznének közülük, úgyhogy bátran csatlakozhatnak ők is.

3 budapesti fiús program tavaszra

A főváros rengeteg gyerekeknek szóló tavaszi programlehetőséget tartogat, köztük jobbnál jobb fiús programokat. Lehetetlenség is felsorolni mindet, de mutatunk most hármat, amit érdemes megnézni.

Családi Csopa Csodák 

A Csodák Palotájában a család apraja-nagyja fergetegesen fog szórakozni, mert itt interaktív játékok, kísérletek és tudományos kalandok várnak azokra, akik tanulva szeretnének kikapcsolódni. A teljesség igénye nélkül 9D hullámvasúttal, körmozival, szabadulószobával és sok más érdekességgel várják a látogatókat, márciusban pedig külön programokkal is készülnek. Ezekről bővebb információt itt találtok >>

Rossz idő esetén is kitűnő családi program!

Családi Csopa Csodák 

Aeropark 

Még felnőtt fejjel is izgalmas bepillantani egy pilótafülkébe, és ezt meg is teheti, aki valamelyik tavaszi hétvégén kilátogat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja melletti Aeropark szabadtéri repülőmúzeumba. Áprilistól már újra működik az ingyenes repülőszimulátor is, ahol a fiúk kipróbálhatják, milyen egy utasszállítót vezetni.

Belépő felnőtteknek 2100 Ft, gyerekeknek 1000 Ft, de aki vidékről érkezik, és a Szallas.hu oldalán foglalja le szállását, az 20%-os kedvezménykupont kap.

A budapesti szállások közül itt válogathattok >>

Aeropark 

Flippermúzeum 

Az egyik legklasszabb hely, amit a fiús szülők elképzelhetnek, hiszen csemetéjük végre elszakadhat a monitor elől, és mégis izgalmas játékokat próbálhat ki. Igazi aduász tavaszra, mert esős idő esetén sem kell otthon gubbasztanunk. Talán a videojátékok őseinek is nevezhetnénk a flipper gépeket, amikből a budapesti Flippermúzeumban több mint 130 darab található. Ami pedig a legjobb, hogy ebben a múzeumban nem tilos a kiállított tárgyakhoz nyúlni, hanem kifejezetten kötelező kipróbálni őket. Vigyázat! A szülőket lehet nehezebb lesz hazarángatni, mint a lurkókat, mert itt aztán az egész család jól szórakozhat. A kisebbeknek még fellépőt is biztosítanak, hogy könnyebben átadhassák magukat a játék örömének.

Hétköznap csak 16 óra után van nyitva, hétvégén délelőtt is. Nyitvatartásról, belépőkről és Szallas.hu-s kedvezményekről bővebb információ a linkre kattintva található >>

Flippermúzeum 

5 tavaszi program fiús családoknak vidéken

RepTár Szolnoki Repülőmúzeum

Európa egyik legkülönlegesebb repüléstörténeti kiállítása szintén lenyűgözi a legtöbb fiút, hiszen testközelből láthatják kedvenc harci gépeiket. A kiállítás egy része egy hatalmas fedett hangárban van, így gyerekkel rossz idő esetére is jó program. Tavasszal pedig olyan különleges eseményekkel is készülnek, mint például a Szimulátor Bajnokság, vagy a Repülős Családi Pizsamaparti.

Még több érdekesség és hasznos információ a RepTárról >>

Szolnoki szálláshelyek >>

Cápeti II – L39-ZO Albatros sugárhajtású oktatógép

Lovagi torna az élő középkor városában

Március végéig minden szombaton 12 órai kezdéssel a Szent György lovagrend tagjai lovagi tornát mutatnak be a Visegrádon a Palotaházban. Áprilistól pedig a szombat mellett már szerdánként is megtekinthető lesz a Salamon-toronyban. A műsor végén a gyerekek ki is próbálhatják a középkori fegyvereket. Egy kis kedvcsináló >>

Visegrádi szállásajánló >>

Mecsextrém Erdei Kalandpark Pécsen 

Március 14-én indul a szezon, és megnyitja kapuit az ország egyik legnagyobb erdei kalandparkja. A felhőtlen szórakozásról rengeteg játékelem gondoskodik, csak győzzék a srácok mindet kipróbálni. Bár egy egész napot gond nélkül el lehet itt tölteni, de ha mégis maradna szabadidő, a park melletti erdei iskolától indul a négy és fél kilométer hosszú Mókus tanösvény, ami szintén jó programnak ígérkezik. Ha már nem fér bele a napba, érdemes akár egy egész hétvégét eltölteni a városban, mert látnivaló bőven akad. 

Információ a belépőjegyekről és a Szallas.hu kedvezményről >>

Szálláshelyek Pécs városában >>

FUTURA, az ország legnagyobb tudományos játszóháza 

Nem feltétlenül kell Budapestre utazni a Csodák Palotájába, a mosonmagyaróvári FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont látogatása során hasonló kalandokban lehet része a családnak, ráadásul a planetáriumában egy lenyűgöző virtuális űrutazáson is részt vehetünk.

A felnőtt belépő 3000 Ft, a kedvezményes 2500 Ft, de aki a Szallas.hu oldalán foglalja le mosonmagyaróvári szállását, az kedvezménykupont kap ajándékba. Részletek >>

Szállásajánló >>

FUTURA, az ország legnagyobb tudományos játszóháza 

Gumicsizmás tavaszi kalandok a Bükkben

Ennél a programnál kivételesen azért szurkolunk, hogy előtte legyen egy jó kis esős időszak, hogy a fiúk aztán kedvükre, büntetlenül dagonyázhassanak a sárban. Ami elengedhetetlen, az egy jó gumicsizma, és már indulhat is a tavaszi családi kaland, melynek kiindulópontja a kisvasút állomása Felsőtárkánynál. Március 15-től már jár a vonat, amivel elroboghat a család a Stimec-házig, ahonnét körülbelül 2 kilométeres sétával elérhető a Vörös-kői időszakos karsztforrás, ami időjárástól, és főleg csapadéktól függően március-április környékén lép működésbe.

Szállások a környéken >>

Toldjátok meg a programot, és foglaljatok egy hétvégét valamelyik 100% pénzvisszafizetési garanciás családbarát szálláson, hogy a kalandok mellett jusson idő a pihenésre is >>

(fotók: szallas.hu, shutterstock)


Exit mobile version