Történelmi kincsek, borzongató legendák, színes programok és bámulatos panoráma vár a főváros Budai Várnegyedében, ahol Zsigmond és Mátyás király hagyta lábnyomát egykor. Sok kilométert hagysz majd a cipődben, miközben felkutatod a legszebb látnivalókat, de ne bánd, a királyi körök emlékezetesek lesznek. Mutatjuk, melyik a legjobb 15+ látnivaló, program, gasztro-, és szállástipp Budapest I. kerületében.
15+ látnivaló, program, gasztro-, és szállástipp Budapest I. kerületében
Persze lehetetlen lenne összegyűjteni az I. kerület összes izgalmas látnivalóját, de ha egynapos, hétvégi, vagy akár egy egész hetes látogatásra érkezel a fővárosba, a következő programok garantáltan nem hagynak unatkozni a Budai Várnegyed környékén.
Legendás történelmi látnivalók, amit nem hagyhatsz ki
Ha teheted, a történelmi látnivalók feltérképezésére szánj több napot, még így is azt érzed majd, hogy alig tudsz betelni a múltidéző barangolással.
Buda várának látványa hozzátartozik a budapesti látképhez, a vár területe a 13. századtól királyi rezidencia volt.
Az évszázadok során számtalan bővítést hajtottak végre az épületen, ezért a palota külső és belső tereiben barokk, gótikus és reneszánsz részletek élnek együtt.
A várban található a Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Széchényi Könyvtár és a Budapesti Történeti Múzeum, emellett neves rendezvényeknek (pl. Mesterségek Ünnepe, Borfesztivál) ad otthont.
A Budavári Palota–együttes mellett a Várnegyed népszerű és látványos történelmi és kulturális kincse a Mátyás-templom és a Halászbástya.
A Mátyás-templom magán viseli az előző évszázadok stílusainak nyomait, színes Zsolnay-cserepes tetőjével kiemelten látványos része a budai panorámának.
A Halászbástya az I. kerület egyik legnépszerűbb látnivalója, nevét az alatta elterülő egykori halászvárosról kapta. Az Árpád-házi királyok idejében szálláshelyként funkcionált, kilátóteraszairól csodálatos kilátás nyílik a főváros hídjaira, a Dunára és a pesti oldalra.
A Várkert Bazár a várral és a Duna-parttal együtt 1987 óta világörökségi helyszín, a neoreneszánsz épületegyüttes 2014-es felújítása során török és középkori kerámiákat, használati tárgyakat, ékszereket és fegyvereket találtak.
A háromszintes épület területén állandó kiállítás, rendezvényközpont és egy meseszép reneszánsz kert várja az érdeklődőket.
Még több látnivaló a Budai Várnegyedben >>
Top 5 fotó- és kilátópont a tökéletes Insta-feedhez
Lehetetlen úgy körbejárni az I. kerület látnivalóit, hogy ne készíts közben mesteri fotókat, de vajon hol rejtőznek a legjobb fotópontok? Máris mutatjuk, melyik lesz az öt kedvenced.
- A Habsburg-kapu naplemente idején (is) tökéletes választás, innen csak néhány lépés a Savoyai-terasz, ahonnan az egész várost láthatod a Lánchídtól egészen a Parlamentig.
- A Kockásfülű nyúl Kolodko-szobra egy szelfire sosem mond nemet, ráadásul a szobor mellett állva megnézheted közelebbről a Clark Ádám teret, a Lánchidat és a Budavári Siklót is.
- A Halászbástya lépcsői, bástyái és boltívei mesébe illő hátteret biztosítanak a fotóidhoz, amin még a Parlament is jól látható lesz.
- A Tóth Árpád sétány fasora nem csak cseresznyevirágzás idején meseszép, a Budai-hegység látványával alig tudsz majd betelni.
- Karakas pasa 12 szögletű ágyútornya és a Török kert tökéletes fotós helyszín a díszszökőkúttal, a fügefákkal és a rózsákkal.
Top szállások az I. kerületben >>
5 kaland, élmény és programtipp az I. kerületben
Megismernéd a várnegyed 800 éves történelmét, kulturális és művészeti értékeit? Regisztrálj a tematikus Budai Várséták egyikére, és deríts fényt a Várkert Bazár, a Lovarda, a De la Motte-Beer-palota, vagy Erzsébet királyné különös titkaira.
Ha inkább a Várhegy mélyének több mint félmillió éves barlangrendszere csábít, vedd célba a Budavári Labirintust, amely misztikus hangulattal, kanyargós folyosókkal, illetve reneszánsz, és gótikus kőemlékekkel vár.
Az I. kerületi városnézéshez hozzátartozik az is, hogy kipróbálod, milyen élmény az 1870-ben átadott Budavári Siklóval utazni.
Tudtad? A pálya hossza 95 méter, a kocsik két drótkötéllel ingaszerűen vannak összekötve. Amikor az egyik lefelé megy, a másik azzal együtt felfele küzdi le az 50 méteres szintemelkedést.
Próbáld ki, nagy élmény felkapaszkodni a Szent György tér sarkán található, 5 méter magas Turul szoborhoz.
Foglalj szállást a környéken >>
Ha szereted a hátborzongató kalandokat, csak rád vár a vár alatti Sziklakórház Atombunker Múzeum.
Érdekesség: Itt látták el a második világháború idején a sérültek százait, majd tífusz elleni vakcinát gyártottak benne, a hidegháború idején pedig atombiztossá tették, hogy vegyi vagy nukleáris támadás esetén is használni tudják.
A múzeum eredeti környezetben, korabeli berendezésekkel és élő idegenvezetéssel mutatja be a Sziklakórház történetét. Fontos tudni, hogy a múzeumot csak tárlatvezetéses program keretében lehet látogatni.
Szereted a vizes programokat? Akkor vár a Rudas! Minden évszakban látogatható a több mint 500 éves Rudas Fürdő, amelynek falai között wellness részleg, szaunavilág és egy dunai panorámás tetőtéri medence is helyet kapott.
Keresd fel a Gellért-hegy lábánál fekvő élményszigetet, és feltétlenül nézd meg a műemléki szépségű törökfürdőt, aminek leglátványosabb része a 10 méter átmérőjű kupola.
Gasztrotippet keresel? Itt megtalálod!
A Budai Várnegyedben rengeteg étterem, kávézó és borozó található, ahol a magyar konyha remekei mellett íncsiklandozó desszertek és kávékülönlegességek várnak.
Legyen rajta a gasztrolistádon a Hunyadi Lakásbisztró, a Ruszwurm Cukrászda, a Pest-Buda Bistro, a Baltazár Grill, a 21 – Magyar Vendéglő is.
A hangulatos teraszokról megcsodálhatod egy ebéd vagy vacsora közben a város panorámáját, míg a Várkert Bazár előtt haladó Lánchíd utcában kedves kis reggelizőhelyekre bukkanhatsz.
Itt találod a legjobb szállásokat >>
5 tipp, mit NE csinálj, ha az I. kerületben turistáskodsz
- Ne szállj buszra, a kerület látnivalóit könnyen elérheted gyalogosan is, így jut időd a nézelődésre is
- Ne bámuld a navigációt a telefonodon. Tartsd nyitva a szemed, a kerület rengeteg rejtett kincset tartogat számodra
- Ne hagyd otthon a gyerekeket, biztosan ők sem fognak unatkozni
- Ne felejtsd el megszámolni a megtett lépcsőfokokat. Itt bizony bőven akad belőlük.
- Ne hagyd el a várudvart addig, amíg ki nem szúrtad Budapest emblematikus látnivalóit a kilátóteraszokról.
Kedvet kaptál ahhoz, hogy Budapest I. kerület környékén pihenj? Nincs más dolgod, mint összeírni a kedvenc programjaidat, és megkeresni hozzájuk a legjobb I. kerületi szállásokat a Szallas.hu kínálatában >>
(Fotók: szallas.hu)