Site icon Szallas.hu Blog

Dunakanyar a szívem csücskében – Nagymarosi barangolás


Kevesebb, mint egy órányira Budapest szívétől elérkezünk ahhoz a helyhez, amely nem csak gyerekkorom meghatározó színtere, de mind a mai napig a visszavonulásaim fő helyszíne, a Dunakanyar. Családommal nyarakat töltöttünk el az ég felé merengő tölgyfák árnyékában és már akkor tudtam, hogy ez a hely örökre életem legmeghatározóbb pillanatainak óvóhelye lesz.
Lélek Koffein-Pauer Krisztina írása.

Dunakanyar

A Dunakanyar a Börzsöny kapuja, ahova számtalan emlék csalogat a tavaszi nappal, ahol mindig otthon érzem magam, és ahol a kanyargó folyó látványa a Visegrádi hegyek előtt lomhán hömpölyögve mutatja meg nyugodt, határozott erejét, ami mindenkit megbabonáz.

A Dunakanyar és a Börzsöny szíve: Nagymaros

Az előző blogbejegyzésemben jeleztem felétek, hogy egy pici elvonulást tartok, egy pár napra lejöttem a közösségi felületekről, így a hétvégén kihasználtam a jó időt és ellátogattam a Dunakanyarhoz. Nagymarost választottam úti célul, amely az uralkodók kedvelt tartózkodási helye volt Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás korában. Megálltam a kedvenc nagymarosi cukrászdámnál, majd a parton ülve, kedvenc süteményemet majszolva merengtem, és figyeltem a leszálló felhők mögött megbúvó várat. A tavasz zsongása érezhetően vibrál a levegőben.

Nagymarosi Duna-part

Meg kell jegyeznem, hogy a sütizés előtt ellátogattam a Nagymarosi termelői piacra. Itt minden van, ami szem-szájnak ingere. Amúgy teljesen odáig vagyok a kézműves finomságokért, de a piacon házi készítésű savanyúságok, sajtok, füstölt áruk, zöldségek és gyümölcsök is kaphatók. A szezonális gyümölcsökből készült termékek, zöldségkrémek és házi sörök, borok, pálinkák mellett, itt ettem a Dunakanyar legfinomabb lángosát is.

Börzsönyi emlékek

A jelen és a múlt képei szökkennek fel szemem előtt. Egy nagypapa sétál unokájával a kavicsos fövenyen, és egy pillanatra nem tudom eldönteni, hogy csak egy régi emlékkép, mely a múltamat eleveníti meg, vagy a jelen egy pillanatnyi varázslata. Ha itt vagyok, az idő szinte megáll, de az is lehet, hogy visszafelé megy. Sok minden változott, de még is ismerős minden. Épültek új házak, de a régiek is megmaradtak. Születtek új neszek, de a csend pillanata ugyan úgy átjár mindent. A Duna vízén kacsázó kavics hangja ugyan olyan visszhangot ver, mint akkor.

Nagymarosi Duna-part

Tovább merengek a Duna parton és kinyitom a fehér füzetemet és elkezdem írni a gondolataimat. Jött minden. Rossz, s jó emlékek, örömteli eseményekkel tűzdelt családi pillanatok és tudtam, hogy a mai bejegyzésben a Dunakanyarról, azon belül is Nagymarosról szeretnék írni.

Aztán felsétáltam a kilátóhoz. Nagymaros és Zebegény között, egy több kilométer hosszan húzódó keskeny rét és egy tanösvény is található itt, ahol megtudhatjuk azt, hogy hogyan alakult is ez a rét. 

Irány Hegyestető!

A Hegyestetőn található hazánk egyik legszebb kilátója, ahonnan egy egyedi, talán a legszebb panorámának lehetünk részesei. A közel 15 méter magas, középkori bástyát idéző Julianus barátról elnevezett Julianus kilátó a Hegyestető 482 méter magas csúcsán található. Érdemes felmenni és egy picit csak bámulni a tájat és hagyni, hogy a gondolatok ellepjék az elménket.

A Dunakanyarban van valami olyan, amit nem mindenki érez, lát, tapasztal. Kicsit talán olyan, mint egyeseknek a Balaton. (Azért is odáig vagyok.)

A kirándulásom során a nagymarosi házak fölé emelkedő Kálvária-dombon áll a fehérre festett, barokk stílusú, 1773-ban épült kis, egyhajós Kálváriakápolna. Itt megálltam és már, mint egy rossz szentimentális filmben elkezdtem sírni. Gondolkodtam azon, hogy ezt nem fogom nektek leírni, de ha nem lennék veletek teljesen őszinte, akkor a nem is én lennék.

Minden évben kijövök. Akár ősszel, akár tavasszal, mindig más és más energiát kapok ettől a  helytől. Szívből kívánom nektek, hogy a tavasz beköszöntével, menjetek el Dunakanyarhoz és tapasztaljátok meg mindazt, amit ez a hely magával hordoz.

Ha a Dunakanyar környékén jártok ezeket a szállásokat ajánlom:

Gesztenye Vendégház Nagymaros

Részletek a szállásról >>

Gesztenye Vendégház Nagymaros


Aranyos Házikó Nagymaros

Részletek a szállásról >>

Aranyos Házikó Nagymaros

Cédrus Vendégház Zebegény

Részletek a szállásról >>

Cédrus Vendégház Zebegény

Tanösvények és arborétumok Budapesten és környékén – Ha a legszebb helyeken sétálnál >>

Még több szálláshelyet találtok a szallas.hu oldalán >>

(fotók: pixabay, szallas.hu)


Exit mobile version