Site icon Szallas.hu Blog

Egynapos kirándulás Szabadkára – Élmények és ízek a szecesszió városában


Mediterrán atmoszféra, díszes épületek a századfordulóról, hangulatos városközpont, finom cevac – tartsatok velünk Szabadkára, a szecesszió városába! Ha Szegeden foglaltok szállást, autóval egy óra alatt eléritek Szabadkát, ami egy nap alatt is sok-sok látványossággal örvendeztet meg. 

Egynapos kirándulás Szabadkán – Kihagyhatatlan látnivalók:

A város szimbóluma: Városháza

Szabadka ikonja, és egyben legmagasabb épülete az 1912-ben épült városháza, amit muszáj látnotok! Ez volt az Osztrák-Magyar Monarchiában a legnagyobb városháza, és kétségtelen, hogy még ma is monumentálisnak hat.

Lenyűgöző szecessziós stílusjegyeket visel, 46 méter magasan lévő kilátója pedig szabadon látogatható. Bent is érdemes szétnézi, a díszes folyosótól kezdve az üvegablakokig. Keddtől péntekig várják a turistákat.

Városháza, előtérben a szökőkúttal

Szabadka ütőere, a Korzó

A Korzó lényegében a város szíve, és bár jelentős a gyalogosforgalom, a siető nyüzsgés helyett inkább egyfajta mediterrán hangulatot áraszt. A sétálóutca kávézók, éttermek, boltok, valamint bámulatos homlokzatú, szecessziós épületek között halad. 

Szabadka, Korzó

A Városházától indul, ami előtt a Kék Szökőkút csobog; itt előszeretettel pihennek meg a sétálók. A szomszédos Népszínház épülete mellett ugyancsak nem lehet (elismerő) szó nélkül elmenni.

A Népszínház

A híres szabadkai bolhapiac

Nem véletlen, hogy sokan átjárnak Magyarországról a szabadkai piacra, egyedi hangulata és a rengetegféle árucikk miatt. A piac csarnokait mindennap több ezer ember keresi fel, ti se maradjatok le róla!

Bespájzolhattok a legkülönfélébb termékekből (itt aztán tényleg minden van), vagy egyszerűen nézelődjetek és élvezzétek a hamisítatlan piaci atmoszférát. Reggel 6 és délután 3 óra között tart nyitva.

Ahol tényleg mindent lehet kapni: a szabadkai piac

Gyönyörű környezeteben vár a Palicsi-tó

A várostól mindössze 8 km-re terül el a népszerű Palicsi-tó, mely már a Monarchia idejében is vonzotta a fürdőzőket, de sajnos ma már nem lehet fürödni benne. A tó mellett olyan különleges építmények találhatók, mint a Bagolyvár, Zenepavilon vagy a favázas Víztorony.

Tehettek egy kellemes sétát a tó mellett, bérelhettek vízibiciklit, lehet kisvonatozni, vagy ha időtök engedi, térjetek be az itt lévő Palicsi Állatkertbe is! 

Tópart és a Bagolyvár

További látnivalók, amiket érdemes megnézni, ha belefér a napi programba:

Hol együnk Szabadkán, és mit? A válasz: csakis a cevap!

Nincs Vajdaság a finom húsgombóc, a cevap nélkül! A szintén darált húsból készült pljeskavica is isteni választás, így nem is kérdés, hogy mit egyen az ember, ha Szabadkán jár. Az már fejtörést okozhat, hogy hova is lenne a legjobb beülni, de erre is van egy jó tippünk: irány a Raichle-palota udvarában található Boss Caffe!

Jó időben kiülve még hangulatosabb elfogyasztani egy-egy menüt: a főételek mellett a desszertek és kávék terén is kiemelkedőt nyújtanak.

Cevap – muszáj megkóstolni, ha Szabadkán jártok

Szabadka Szegedről 1 óra alatt kényelmesen megközelíthető autóval, így célszerű a napfény városában foglalni szálláshelyet, napközben pedig felfedezni a szecesszió városát.

Néhány szegedi szállás, ami a vendégek szerint már bizonyított:

Pompár Belvárosi Apartmanok Szeged

European Apartman Szeged

Indóház Apartman Szeged

Fülesbagoly Apartman Szeged

Válogassatok a szegedi apartmanok, hotelek, panziók között, aztán irány Szabadka! >>

A szegedi wellnesst se hagyjátok ki >>

(Képek: Szallas.hu, shutterstock.com)


Exit mobile version