Site icon Szallas.hu Blog

Ezekre figyelj, ha Prágába utazol


Prága népességét tekintve kisebb, mint Budapest, ám turisztikai szempontból sok közös van a két fővárosban. Prágát minden évben több ezren keresik fel a világ minden tájáról, én amikor legutóbb ott jártam, még egy híres Hollywood-i színész is szembe jött velünk az utcán 🙂 A sok szép látnivaló mellett azonban nem árt előre tájékozódni, ha Csehországba utazunk, nehogy meglepetés érjen az éttermekben vagy a parkolás során. Most ehhez nyújtok egy kis segítséget.

Prága éjjel (f: pixabay)

közlekedés parkolás Prágában

Budapestről Pozsonyon át Brno irányába érdemes autóval menni, de ne felejtsük el, hogy Pozsony és Prága között is kell autópálya-matricát venni. A szlovák autópálya-matrica 2020-ban 10 EUR 10 napra, míg a cseh €12,50 / 310 Kč 10 napra.

Klasszikus piros villamos Prága belvárosában

 

A közlekedés parkolás Prágában – erre figyelj:

A parkolás Prágában némiképp nagyobb figyelmet kíván, mintha itthon lennénk. Ha autóval érkezünk Prágába és valami csoda folytán sikerült parkolóhelyet találni a belvárosban, mindenképp győződjünk meg arról, hogy jó helyen állunk.  A parkolók nagy részét ugyanis bérlők és helyi lakosok részére tartják fenn, ezt külön táblával vagy úttestre festett jelzéssel adják a tudtunkra. A legolcsóbb parkolás metróállomásoknál lévő P+R parkolókban lehetséges. Az autó helyett válasszuk inkább a tömegközlekedést, pl. a villamosokat, de a city sétával is könnyedén bejárható. Egy 24 órás jegy ára 110 korona.

 

Éttermek

A csülök kedvelt fogás a prágai éttermekben

A legtöbb nagyvároshoz hasonlóan Prágában is jóval drágábbak azok az éttermek és kocsmák, amik a belvárosban találhatók. Érdemes néhány lépéssel kijjebb sétálni a frekventált negyedekből és egy félreeső kis utcában akár feleannyiért is megebédelhetünk, ugyanolyan minőségben. Turistaként nem árt résen lenni fizetéskor, az éttermi számlákba ugyanis gyakran belekalkulálják a felszolgálási díjat és akár a borravalót is.

Sörözők

Prágai sör és sörperec (f: pixabay)

U Zlateho Tigra, U kalicha, U fleku,  U Dvonu Kocek, U Krále Brabantskeho…Hogy csak néhányat említsek Prága legnépszerűbb sörözői közül. Ennek is köszönhető, hogy szabad asztalt nehezen lehet találni ezeken a helyeken, de ha mégis sikerült bejutni, érdemes ezt kihasználni. A prágai söröknek nincs párjuk, a klasszikus világos-búza-barna variációk mellett válogathatunk a fehér, a fekete vagy vörös sörök közül is. A jó sör mellé sörkorcsolya is dukál, a prágaiak ebben is verhetetlenek, vétek kihagyni az élményt!

Belépők

Kilátás a Károly-hídról

Bár vannak ingyenes látnivalók is Prágában, a legtöbb helyen fizetni kell. A Prágai Nemzeti Galériában 16 óra után olcsóbb a belépő, a táncoló Ház ingyenes, de a Prágai várba (Szent Vitus templom, Aranyutcácska) kb. 250-350,00 Kc a belépő.

 

Munkaszüneti napok

Mielőtt elindulunk, nem árt tájékozódni a cseh munkaszüneti napokról.

Érdekesség, hogy Csehországban sem a Pünkösd hétfő, sem a Mindenszentek napja nem munkaszüneti nap.

Remélem senkinek vettem el a kedvét egy prágai utazástól, sőt, inkább biztatni tudok mindenkit, hogy tavaszra tervezzen be egy utazást a cseh fővárosba. Szállásokat ITT találtok.


Exit mobile version