Site icon Szallas.hu Blog

Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn


Hollókő lakossága nincs 400 fő, mégis, ez az apró, Nógrád megyei falu tele van élettel. Tradicionális építészetének és népi szokásainak köszönhetően már 1987 óta szerepel a világörökségek listáján, s a lakók ma is élénken őrzik hagyományaikat. Összegyűjtöttük, milyen programokkal és főbb látnivalókkal vár Hollókő, szállástippekkel kiegészítve!

Tavasz Hollókőn

Látnivalók és programok Hollókőn

1, Hollókői vár

A sziklaerődítmény egy kiugró sziklafalon található, és már önmagában a csodás panoráma miatt érdemes meglátogatni, hiszen tökéletes kilátást nyújt Hollókőre és a környező Cserhát-hegységre. A várat a tatárjárás után kezdték el építeni, és az első említés róla a 14. századból származik, ekkor még „Castrum Hollokew” néven.

S hogy mitől holló-kő a Hollókő? A legenda szerint egy földesúr elrabolta a szomszédja feleségét és épülő várába záratta. Az asszony dajkája azonban szövetségre lépett az ördöggel, s a hollóvá varázsolt ördögfiak az éj leple alatt kőről-kőre lebontották a várat, hogy kiszabadítsák az asszonyt. A kövekből egy másik hegyen megépült az, amit ma a hollókői várként ismerünk.

Hollókői vár

A vár manapság múzeumként funkcionál; a Panoptikum teremben egy 13. századi életképet csodálhatunk meg a kiállított bábuknak köszönhetően, a Fegyverteremben pedig középkori kézifegyverekkel ismerkedhetünk meg.

Csendes hely, nagy udvarral: Ispán Apartmanház Hollókő

Hollókői szálláshelyek széles választéka vár >>

2, Falumúzeum

Ha szeretnéd részletesebben is megismerni, hogyan éltek egykor Hollókőn az emberek és hogyan is nézett ki egy tipikus parasztház berendezése, mindenképpen térj be a Falumúzeumba.

A 19. században még lakóházként működött a mai múzeum épülete, amit az 1909-es tűzvész után renoválni kellett. A múzeum nem csak informatív, de úgy is érezheted tőle magad, mintha egy-két századot visszaugrottál volna az időben!

Falumúzeum, Hollókő

Gyönyörű környezetben: Castellum Hotel Hollókő ****

Magyarországi skanzenek, ahol a hagyományok tovább élnek >>

3, Húsvéti programok Hollókőn

Hollókő egyik leghíresebb programja a Húsvéti Fesztivál, mely jellemzően 4 napon keresztül várja a látogatókat. A locsolkodás mellett egyéb folklór programokkal, népi táncbemutatókkal és koncertekkel szokták ünnepeli a falusi tradíciókat.

Kifejezetten ajánlott családoknak is, hiszen több gyermekprogram közül is válogathatunk. Ha pedig napközben megéhezünk, igazi palóc gasztronómia gondoskodik a jóllakottságunkról, például szilvásgombócfőzéssel!

Hagyományos húsvét Hollókőn

Szívélyes fogadtatás: Mikula Porta Hollókő

4, Ófalu és a templom

A múzeumok és rendezvények mellett egy egyszerű séta is elég lehet ahhoz, hogy felidézzük a 20. századi falusi élet mindennapjait. A központban meseszép, takaros házak sorakoznak egymás mellett a macskaköves utcán: összesen 55 parasztház tartozik a védett épületek közé, melyek mindegyike a népi építészeti stílust képviseli.

Ami igazán érdekessé és élettel telivé teszi a falut, az az, hogy ezeknek a védett épületeknek a nagyrésze manapság is lakott. A falu közepén pedig a 19. század végén épült, jó állapotban megőrzött fatornyos, zsindelytetős templom áll, mintegy Hollókő ikonjaként.

A falu szimbóluma, a fatornyos templom

Modern és letisztult: Fehérház Hollókő

5, Fazekasház

Éljen az alkotás öröme és a hagyományőrzés! A Fazekasház udvarában olyan régi, népi mesterségekkel ismerkedhetünk meg, mint a nemezelés, mézeskalács készítés, csuhézás, hímzés vagy agyagozás, s ez a kicsiknek is élvezetes program lehet.

Előzetes bejelentkezés alapján egyéni és csoportos látogatókat is szeretettel várnak. Miután pedig megfigyeltük és kipróbáltuk a kézművesség csínját-bínját, a boltban magyar fazekasmesterek és iparművészek munkáit vásárolhatjuk meg.

Fazekasház, Hollókő

Romantika és nyugalom: Hollóköves Vendégházak Hollókő

Még több szállás Hollókőn >>

6, Palóc Játszóház

Nem csupán gyermekek számára remek hely a játszóház! Kipróbálhatunk különféle népi ügyességi játékokat, a kiállításon pedig megismerhetjük a kézműves játékok elkészítésének folyamatát, illetve a palóc népszokásokat, társas- és közösségi játékokat is. Szuper, interaktív program, ahol játszva tanulhatnak a látogatók.

Palóc Játszóház 

Szaunával, tágas udvarral: Görbeország Vendégház Hollókő

7, Postamúzeum

Hogyan fejlődött a palócság postahálózata, milyen postai emlékekkel rendelkeznek? A Palócföld postája című kiállítás során választ kaphatunk ezekre a kérdésekre, valamint megtekinthetünk képeslapokat, bélyegeket, bankjegyeket, melyek palóc tájakat, embereket és viseleteket örökítenek meg.

Kis múzeum, így nem igényel hosszú órákat a látogatása, ugyanakkor érdekes tárgyi emlékei és nyugodt légköre miatt kár lenne kihagyni!

Hollókői Postamúzeum

Wellness szolgáltatásokkal: Nefelejcs Vendégház**** Hollókő

További szálláshelyek Hollókőn >>

8, Guzsalyas Ház

A hollókői népviselet messze földön híres, ezen a kiállításon pedig közelebbről is megismerhetjük az igazi hollókői népviseletet. A kiállítás egyik értéke, hogy a bemutatott darabok mind a hollókői lakosok, asszonyok nagy becsben őrzött ruhadarabjai.

Népviseleti kiállítás a Guzsalyas Házban

Otthonos és kényelmes: Szira Porta Vendégház Hollókő

9, Élményfonó Kézműves műhely

Kiss Tünde csuhé- és gyékényfonó népi iparművész 2008 óta foglalkozik oktatással, természetes anyagok fonásával, és termékek készítésével. Hangulatos műhelyében a vendégek megtudhatják többek közt, hogy tényleg van-e csomó a kákán, illetve felnőttek és gyerekek egyaránt részt vehetnek workshopokon, kézműves foglalkozásokon.

Elsajátíthatjuk a csuhé, gyékény és kákafonó mesterség fortélyait, és bevásárolhatunk a különféle lakberendezési tárgyak, táskák, övek, ékszerek, dekorációs tárgyak és kosarak széles kínálatából. Előzetes időpontfoglalás szükséges!

Élményfonó Kézműves műhely

Jó tudni: A Guzsalyas Házba és az Élményfonó Kézműves műhelybe 20 % kedvezményt kaptok a belépő árából, a Szallas.hu-s szállásfoglaláshoz járó kedvezménykuponnal! >>

Bájosan autentikus: Tugári Vendégház Hollókő

10, Kertek-alja tanösvény

Ha a festői ófalu mellett Hollókő gyönyörű természeti környezete is vonz, íme! A 2015-ben átadott, 6 állomásos tanösvény a Hollókői-patak völgyében, az ide lefutó kertek végében húzódik, ahová egy falépcső vezet le.

A tanösvény bemutatja a kis vizek életét, a kender termesztését, feldolgozását, a régi mosás fortélyait, illetve a patak menti gyümölcstermesztést. A túra kisgyerekkel is könnyedén teljesíthető, azonban a lépcsők miatt babakocsival és kerekesszékkel sajnos nem használható.

Kertek-alja tanösvény, ősszel

Maximális felszereltség: Rákóczi12 Vendégház Hollókő

Ha szeretnétek elsőkézből megtapasztalni a palóc kultúrát, ne habozzatok, Hollókő egész évben vár! Szálláshelyet pedig itt tudtok foglalni >>

Ha autentikus, falusi szálláshelyet kerestek, nézzetek körül a Szallas.hu oldalán, vagy olvassátok el cikkünket, ahol remek vidéki programokat is ajánlunk >>

(Képek: Szallas.hu, shutterstock.com)


Exit mobile version