Site icon Szallas.hu Blog

Levendulaszüret Tihanyon túl – Tudtad, hogy Pilisborosjenő és Kiskunmajsa is levendulával vár?


Remek hírünk van a levendula szerelmeseinek: itt a nyár, kezdődik a levendulaszezon! Országszerte teljes pompájukban virágoznak a levendulamezők, balzsamos illatorgiával és mesés látvánnyal ajándékozva meg az arra járókat. Cikkünkben ötleteket adunk, hol szüretelhetsz idén levendulát. 

Így használhatod fel a levendulát

A legkorábbi feljegyzés a levendula használatáról az ókori Egyiptomból származik, ahol a levendulaolaj fontos kelléke volt a mumifikálásnak. Az ókori Rómában és Görögországban a fürdővízhez adagolták, hogy megtisztítson testet – lelket

A levendulát azóta is számos betegség gyógyítására alkalmazzák, többek között mentális problémákra, szorongásra, álmatlanságra, depresszióra, fejfájásra, hajhullásra, hányingerre, pattanásokra, fogfájásra, bőr irritációra, menstruációs görcsökre.

De nemcsak külsőleg használhatjuk a levendulát, hanem el is fogyaszthatjuk. Friss ágai például kiváló ízt adnak a csirke-, bárány- és halételeknek, dörzsölt vagy apróra vágott leveleivel pedig a kecskesajtot, a lágy sajtot, a Gorgonzolát vagy a raclette-et is ízesíthetjük. A levendula virágai desszertek alapanyagai lehetnek, készíthetünk vele gyümölcssalátát, fagylaltot, süteményeket, a levendulaszörp pedig pikáns ízt ad koktéloknak, gin tonic-nak, limonádéknak és teáknak. 

1. Levendulaszüret Kőröshegyen 2022 – Kőröshegy

Cím: 8617 Kőröshegy, Dózsa György köz

Időpont: június 13 – augusztus 31. 09:00-17:00

A Balaton közelében, festői környezetben fekvő Kőröshegyi Levendulásban idén is várják a látogatókat egész nyáron. A kertészetben közel 8 hektáron francia és angol levendula virágzik, melyből jókora csokorral mi is hazavihetünk.  A szüreteléshez különböző méretű arató táskákat vásárolhatunk, melyekhez metszőollót is kínálnak

A nyári hőségben két hűsítő párakapu gondoskodik a hűsölésről, de a szürethez ajánlott magunkkal vinni kalapot, hideg innivalót és naptejet

Kőröshegyi Levendulás

Szállástipp: Grey Lavender Home Apartman Kőröshegy

2. Tihanyi Levendula Fesztivál és Levendula Hetek 2022 – Tihany

Cím: Tihanyi-félsziget, 7117-es út mellett (Gödrösi elágazó)

Időpont: június 17 – 26.

A Tihanyi Levendula Fesztivál is jól ismert nyári program, ahol a család minden tagjára temérdek kaland vár. Részünk lehet levendulás gasztronómiai élményekben, túrázási és sportolási lehetőségeket vehetünk igénybe. Kulturális programok, workshopok és még sok izgalmas esemény színesíti az idei programkínálatot. A helyszínen vásárolhatunk aratótáskát, melyet tele is szedhetünk az illatos lila virágokkal.

Tihanyi Levendula Fesztivál

Szállástipp: Hérics Apartman Tihany

3. Levendulaszüret a Kevélyhegyi Levendulamezőn – Pilisborosjenő

Cím: 2097 Pilisborosjenő

Időpont: június folyamán

Pilisborosjenő határában található a Kevélyhegyi Levendulamező, mely családi vállalkozásként indult 2016-ban. A hegyek lábánál elterülő 2 hektáros területen az ültetés, a növények gondozása és a szüretelés egyaránt kézi munkával történik, sőt, a föld megművelését és a növények gondozását vegyszermentesen végzik. Budapest közelében ide gyere levendulaszüretre, hiszen itt alaposan teleszedheted a kosaradat az isteni illatú, nyugtató hatású levendulával. 

Kevélyhegyi Levendulamező, Pilisborosjenő

Szállástipp: Malomdűlő Farmház Pilisborosjenő

4. Levendulaszüret 2022 Kiskunmajsa

Cím: Kiskunmajsa, Lópofa Csárda

Időpont: 2022. június 25 – 26.

A Kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdő mint az esemény szervezője rengeteg programmal várja a látogatókat a levendulaszüreten. Jazzkoncertek, zenés gyerekműsorok, bábszínház, kiállítások, cigányzene és klub foglalkozások szórakoztatják majd a szüretre érkezőket. Hagyományos mesterségek bemutatóit is megtekinthetjük, és ki is próbálhatjuk magunkat kovácsként, fazekasként, vagy vályogvetőként.  

Természetesen rengeteg levendulás finomságot is megkóstolhatunk majd. Lesz lekvárfőzés, levendulás csokoládékészítés, de a sok helyi terméket a helyszínen meg is vásárolhatjuk.

Levendulaszüret 2022 Kiskunmajsa

Szállástipp: Ivett Apartman Kiskunmajsa

5. Bringás Levendulaszüret Telekgerendás és Csorvás között

Cím: 47-es főút 145-ös kilométer kövénél található tanya előtti levendulás, Telekgerendás 5675

Időpont: június 10. 15:00 – június 12. 19:30

Ha imádsz biciklizni és épp az Alföldön vezet az utad, ne hagyd ki a telekgerendási bringás levendulaszüretet! A szervezők nyitott kapuval és ajándék frissítővel várnak mindenkit, aki kerékpártúrája során szívesen tenne egy kis kitérőt ültetvényük felé, és szedne egy nagy csokor levendulát. Metszőollót érdemes vinni, de a helyszínen is kaphatunk kölcsön. A levendula szüreteléséhez tasakot, a csokor kötözéséhez szalagot biztosítanak.

Bringás Levendulaszüret helyszíne

Szállástipp: Napsugár Vendégház Újkígyós

6. Levendulaszüret és piknik A kertben – Nyírtelek

Cím: Ferenc tanya, Nyírtelek

Időpont: június 18 – 19.

Idén harmadik alkalommal szüretelhetünk levendulát a nyírteleki Ferenc tanyán, ahol közel egy hektáros területen 3500 tő francia levendula virágzik. A szedd magad programon és a levendulás finomságok kóstolóján kívül kézműves vásárral és szabadtéri játszóházzal is készülnek a szervezők, és ami igazi különlegesség, hogy még piknikezhetünk is náluk. 

Ehhez szívesen ajánlják kézműves termékekkel – paprikás füstölt kolbásszal, kézműves sajttal, házi kovászos kenyérrel, gyógynövény szörppel, szódavízzel és levendulás keksszel – megtöltött piknikkosaraikat, melyeket ajánlott előre megrendelni. 

Levendulaszüret és piknik A kertben, Nyírtelek

Szállás: Hotel Írisz Nyíregyháza***

Szedd tele a kosaradat a testet-lelket felüdítő lila virágokkal, a levendulaszürethez foglalj szállást nálunk!

(Képek: Szallas.hu, facebook.com)


Exit mobile version