Site icon Szallas.hu Blog

A magyar Garda-tó látnivalói – Séta a tatai Öreg-tó körül


A Garda-tó az olasz Alpok egyik legszebb fekvésű tava, melynek partján hangulatos kis városok sorakoznak. A tatai Öreg-tavat sokszor emlegetik magyar Garda-tóként is, talán leginkább Sirmione miatt, melynek ódon kastélya a tatai várhoz hasonlóan a tó partján magasodik.

A tatai vár és az Öreg-tó

A magyar Garda-tó Tatán

A mesterségesen kialakított tatai Öreg-tóról kevesen tudják, hogy az ország legrégebbi halastava. A Tata közepén fekvő tó háromnegyed részét a város öleli körül, a többit pedig árnyas erdő szegélyezi. Meghatározó látványossága a tatai vár, ami a város ikonikus jelképe is egyben.

Az Öreg-tó azonban nem csak külsőségeiben hasonlítható a Garda-tóhoz, hiszen vizén éppolyan nyüzsgő élet folyik, mint olasz nagy testvérénél. Amellett, hogy kedvelt horgászhely, nyaranta lehet rajta csónakázni, sétahajózni, vagy éppen kajakozni is, de láthatunk itt akár szörfösöket, vitorlásokat is. Az élet azonban télen sem áll meg, mert ha befagy a tó vize, lehet rajta korcsolyázni. Körbesétálni, körbefutni, vagy körbebiciklizni pedig minden évszakban jó kis testmozgás, kerülete a part mentén kialakított sétaúton körülbelül 14 km.

A tatai Öreg-tó

Séta a tó körül

A város nagyon sok látnivalót kínál az idelátogatóknak, de egy hétvégét úgy is el lehet itt tölteni, hogy szinte el sem mozdulunk a magyar Garda-tó közvetlen közeléből. Hogy mit érdemes itt megnézni? Már mutatjuk is.

A tatai vár 

A vár jelenleg a Kuny Domokos Múzeumnak ad otthont, ahol 8 állandó és több időszaki kiállítás látható.

Belépő: felnőtteknek 1000 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 500 Ft. Aki a Szallas.hu oldalán foglal szállást, az 10% kedvezményt is kap.

A tatai vár

Esterházy-kastély

A Fellner Jakab által tervezett késő barokk kastély jelenleg felújítás alatt áll, de a jó hír, hogy várhatóan 2020 tavaszától ismét látogatható lesz, úgyhogy az idei programba már be lehet venni a látogatását.

Fellner Jakab-kilátó és a Kálvária

A kopár dombtetőn álló kápolna és az egykor sörétöntő toronyként működő kilátótorony már messziről észrevehető. Bár a tótól kissé távolabb esik, de szép időben megéri a kitérőt, mert a 40 méter magas kilátóból lenyűgöző panoráma tárul elénk.

Geológus kert 

Ha a kilátóig elsétálunk, érdemes megnézni az ELTE Geológus kertjét is, ahová a teljes árú belépő 600 Ft, a kedvezményes 400 Ft.

Geológus kert 

Tatai Derítő-tó 

Kissé távolabb található az Öreg-tótól, de igazi horgászparadicsomról, ezért aki kifejezetten emiatt jön Tatára, annak jó kis program lesz, de aki szimplán csak nyugalomra vágyik, annak is ajánljuk ezt a helyet. A tavon akár házat is lehet bérelni, a sátrazás pedig az egész területén ingyenes.

Tatai Derítő-tó 

Műemlékekkel teli Cseke-tó 

Nem véletlenül Hívják Tatát a „vizek városának”, hiszen a tavak sorának még nincs vége. Szintén horgászparadicsomról van szó, ám a Cseke-tó ennél sokkal több. Az Öreg-tótól egy kellemes sétával is megközelíthető a látnivalókban bővelkedő kis tavacska.

Amit még ne hagyj ki, ha Tatán jársz:

Vadlúd sokadalom

Szállások közel a tóparthoz, hogy ne maradj le a csodás tatai naplementékről sem:

Kristály Imperial Hotel 

Platán Várárok Vendégház 

Sirály Panzió Tópart 

Malom Apartman 

Váralja Apartman 

Még több tatai szálláshely a szallas.hu oldalán >>

Még több tatai program >>

(fotók: szallas.hu, Bene Marianna, shutterstock)


Exit mobile version