A mai téma fő pillérei a gyerekes utazással kapcsolatos tevékenységek lettek volna. Tippek, milyen pontok szerint keressenek a szülők szuper jó szállásokat. Nos…mikor is elérkeztem ahhoz a topikhoz, amit most „papírra” kellene nektek vetnem, nem tagadom; elakadtam. Leültem, hogy elkezdem összerakni a gondolataimat, de csak üres mondatok, szavak, elcsépelt koncepciók hagyták el a gépemen táncoló ujjaimat. Lélek Koffein-Pauer Krisztina írása.
Pihenés egyedül, akkor lássuk…
Vettem egy újabb nagy levegőt, belekortyoltam a forrón gőzölgő kávémba és még mindig éreztem, hogy én ebben nem leszek igazán hiteles. Nem tudom rendesen átadni majd azt nektek. És tudjátok, hogy miért? Mert én elfelejtettem milyen is „szülőpárként” szállást keresni. Sima egyszerű teóriákat, szempontokat, környékkel kapcsolatos információkat meg tudok veletek osztani, de ezzel ti nem lesztek előrébb. Különben is, semmilyen izgalmas új tájékoztatásban nem tudlak benneteket segíteni. Akkor meg mi értelme? Közhelyekkel szőtt nőknek szóló „semmilyen” magazin eszméket, amelyeknek se füle, se farka nem szerettem volna írni. Így kitöröltem mindent.
Újratervezés
Újabb korttyal ajándékoztam meg a lelkemet és összeszedtem minden kusza gondolatomat és elkezdtem nektek egy olyan dologról írni, amit csak a blogomon osztottam meg már az olvasóimmal. Egyedül nevelem a kislányomat és az egyedül állóságom kezdetén, borzasztóan sok teher nyomta akkoriban a lelkemet és a világomat. Megfelelni egyedül anyaként, nőként a démonoktól hemzsegő világunkban borzasztóan ijesztő és elkeserítő volt. Így, amikor a Luckó elment kéthetente hétvégén az apukájához sokat utaztam. Belföldön. Egy, kettő, de volt, hogy három napokra. Volt, hogy egyedül, de volt, hogy lementem a barátaimhoz a Balatonra.
Utazás és pihenés egyedül
Amikor egyedül mentem, akkor voltam igazán szabad. Hogy mikor indultam el?! Mikor úgy éreztem, hogy teljesen összekuszálódott az életem és egy rakás szerencsétlenségnek, romhalmaznak, fáradtnak, öregnek és csúfnak gondoltam magam, majd a nagy önsajnálat ideje alatt még a személyiségemet sem találtam. Nos, ekkor indultam el. Mindig más és más úti célt választottam. Most hármat meg is osztok veletek.
Zselicvölgy
Az egyik kedvenc helyem Budapesttől nagyon messze van, de higgyétek el, ha nyugalomra és csak a saját lelketek hangjára vágytok, akkor érdemes ellátogatni Hajmásra.
A város zajától távol, mégis a látnivalóktól és a színes programoktól alig karnyújtásnyira, a Zselic dombjai közt megbúvó Zselicvölgy Szabadidőfarm háromcsillagos szolgáltatásokkal várja a pihenni és feltöltődni vágyókat. Itt előre szólok, fogtok emberekkel találkozni, de mégis ha egyedül mentek el, megmarad az intimszférátok és tudtok sétálni, vagy csak úgy lenni. Tökéletes megtestesítője a jeligének, pihenés egyedül, de mégsem magányosan.
Őrségi magány
Ha teljes magányra és csendre vágytok, irány az Őrség.
Mankai gerendaház, ahol beszökik az erdőillat. Ahogy olvashatjátok is a szállás ajánlón: „A természet romantikájától körül ölelve dombok, erdők szomszédságában áll a vendégház ahol a természetes faárnyalatok sokszínű harmóniája kellemes összhatást és barátságos atmoszférát biztosít. Mindehhez az egész házat belengi a maradandó jellegzetes fenyőillat.” Nem is tudnék erről többet írni. Meg kell látogatni és az idézet sorok értelmet nyernek.
Irány az Őrség és a Manka Kisrönkház>>
Orfalu
Íme, Orfalu. Ez a hely, ahova csak akkor érdemes elmenni, ha tényleg az erdő békére szeretnétek lelni. A Vas megyei Szentgotthárd várostól 10 km-re az Orfalusi Vendégház, ahol egyedül lehettek. Dobjatok be a táskába egy-két könyvet, naplót, tollat és irány Orfalu. Higgyetek nekem. Megéri.
Tudjátok…nagyon sokan félnek a magánytól. Félnek az egyedülléttől. Félnek attól, ha a saját gondolataikkal maradnak. Én is így voltam vele. Sőt, vannak napok, amikor most is borzasztóan nehéz egyedül maradnom. Márai Sándor írta le csodálatosan: „Először nehéz a magány, mint egy ítélet. Vannak órák, mikor azt hiszed, nem is lehet elbírni. S talán jó lenne mégis megosztani valakivel, talán enyhébb lenne ez a mély büntetés, ha megosztanád, akárkivel… De elmúlik, mert a magány lassan átölel téged is, személy szerint, mint az élet titokzatos elemei, mint az idő, melyben mindez történik. Egyszerre megérted, hogy minden időrendben történt: először volt a kíváncsiság, aztán a vágyakozás, aztán a MUNKA, s végül itt a magány…”
Ezt az idézetsort kinyomtattam és mikor elutazom, mindig beleteszem a könyveim közé. Elolvasom, és úgy érzem segít. Próbáljátok ki!
Még több eldugott hely, ahol még a madár sem jár.
(Fotók: pixabay, szallas.hu)