Site icon Szallas.hu Blog

Sétáljatok feldíszített utcákon – 14 hangulatos korzó, ahol élmény végigmenni


Ha alapból szeretitek a hangulatos utcákat, a téli ünnepi időszakban még jobban fognak tetszeni. A nyári kiülős vendéglők elcsendesednek, az épületek, fák, lámpaoszlopok pedig karácsonyi díszkivilágításba öltöznek. Nem kell extra programokban gondolkodni vagy bármilyen eseményen részt venni ahhoz, hogy az ünnepi hangulat magával ragadjon! Egyszerűen nézzetek ki egy szép korzót, és sétálgassatok a városban! De hogy melyik utcákon érdemes elindulnotok? Mutatjuk, melyek Budapest legszebb utcái, és ha az ország különböző pontjain kalandoznátok, mely hangulatos helyek a legcsábítóbbak nagyvárosainkban.

Szent István Bazilika – Budapest

Budapest legszebb utcái: 6 hangulatos utca, ahol a karácsonyi díszkivilágítás csak hab a tortán

Váci utca és a Vörösmarty tér

Bizonyára ismeritek a Váci utcát: a leghíresebb bevásárlóövezetünk és évről-évre a karácsonyi forgatag egyik központja. Ez részben annak is köszönhető, hogy a Vörösmarty tér hagyományosan a karácsonyi vásár helyszíne – már amikor van lehetőség a vásár megrendezésére. Idén mindenesetre kipróbálhatjuk, hogy milyen tömeg nélkül barangolni, maximálisan kiélvezve a fények adta hangulatvilágot. A díszkivilágítás és az ünnepi hangulat garantált, nem utolsósorban a Vörösmarty téren felállított karácsonyfának is köszönhetően.

Váci utca az ünnepek alatt

Várnegyed

Kivilágított, macskaköves utcák és történelem mindenhol, bármerre fordulsz… Naná, hogy a várnegyed nem hiányozhat a listáról! A Mátyás-templom körül megbújó utcákon barangolni karácsonykor olyan, mint egy mesekönyvbe csöppenni. Sétáljatok a templomhoz vezető Szentháromság úton, majd térjetek rá a Bécsi kapuhoz vezető Fortuna utcára. Ne felejtsétek el megcsodálni az esti Budapest fényeit a Halászbástyáról, aztán a Hunyadi János úton a Budai Várig is elsétálhattok. Budai hangulatos utcákon való séta tekintetében, a várnegyed a legkézenfekvőbb választás!

Szentháromság tér a Várnegyedben

Duna korzó

A Duna mellett futó sétányoknál kevés hangulatosabb hely van, hiszen csodás panorámával szolgálnak. A Pesti rakparton több szakasz is van, ahol andaloghattok egy jót, például az Erzsébet híd és Vigadó tér közti Duna korzón, vagy továbbhaladva a Lánchíd felé a Belgrád-rakparton. A kihelyezett padokon meg is pihenhettek, miközben a kivilágított Budai Várban gyönyörködtök, és előttetek robog el a villamos. Ha pedig a budai oldal a kedvenc, a Bem rakpart Batthyány térnél húzódó sétányát vegyétek célba, innen látszik a legjobban az esti díszfényben fürdő Parlament.

Andrássy út

Ugyan nem sétálóutca, de ha fontos számotokra a karácsonyi díszkivilágítás, akkor nem mehettek el az Andrássy út mellett – szószerint. Évről-évre csodálatos kivilágítást kap a Budapest legelegánsabb útját szegélyező hosszú fasor, és jó hír, hogy 2020-ban a díszítés már környezettudatosan zajlik. Ez azt jelenti, hogy a díszek immár újrahasznosított anyagokból készülnek, a fákra tekeredő fényfüzérek pedig kisebb súlyúak lesznek, és organikus anyagból készülnek, így kímélve a fákat. A látvány így is gyönyörű lesz, úgyhogy mindenképpen tegyetek egy sétát, főleg a Deák tér és az Oktogon közötti szakaszon! Vagy ha úgy tartja kedvetek, egészen a Hősök teréig is elballaghattok.

Karácsonyi fények az Andrássy úton

Zrínyi utca

A Zrínyi utcát sokan csak úgy ismerik, hogy „a Bazilika előtti utca”, és ez végülis lefedi a lényeget. A Szent István Bazilikához vezető sétány kétségtelenül az egyik legismertebb sétálóutca Budapesten, és ezt nem csak mi mondjuk, elfogultságból! A Zrínyi utca ugyanis nemzetközi összeállításokban is gyakran szerepel, mint Budapest legszebb utcája. Itt és a környező utcákon mindig pezsgő hangulatot találtok: nyáron kint, a vendéglőkben ücsörögnek az emberek, télen pedig a díszkivilágítás hoz ünnepi hangulatba.

Zrínyi utca és a Bazilika

Gül baba utca

Mediterrán feeling télen – miért ne? Pont azért vonzó hely, mert a hideg, szürke napokba egy kis meleget csempész. A budai hangulatos utcák közt ez vezeti a toplistát, hiszen rendhagyó elhelyezkedése és hangulata van. A domboldalon húzódik színes házak között, a Gül Baba türbéje közelében, ami önmagában is megér egy látogatást. Lehet, hogy nem elsősorban a karácsonnyal asszociáljuk ezt az utcát, de attól még mindenképpen útba kell ejteni!

Gül baba utca

Segítünk Budapesten szállást találni! >>

Barangolás a legszebb utcákon- még 8 kihagyhatatlan utca országszerte, amit érdemes végigjárni – főleg az ünnepek alatt!

Székesfehérvár

Székesfehérvár legszebb sétálóutcája nemes egyszerűséggel a Fő utca nevet viseli, és teljesen jogosan. Ismeritek a város ikonjának is számító Országalmát, vagy a Püspöki palotát? Ez mind a Fő utcán található, akárcsak a Széchenyi-múzeum is. Na persze az ember nem feltétlen ezek miatt szeret végigsétálni rajta vagy a környező utcákon, hanem egyszerűen csak azért, hogy magával ragadja a hely hangulata. Erre az ünnepek alatt még nagyobb az esély!

Az Országalma

Szállások Székesfehérváron >>

Szeged

Mindenki ismeri a Dóm teret, vagy a Széchenyi teret, de tudjátok, melyik Szeged legszebb sétálóutcája? Egyszerű: az, amelyik összeköti a kettőt! Ez nem más, mint a Kárász utca. Mediterrán hangulatáról ismert, főleg amikor megtelnek a kiülős vendéglők, de télen is sajátos atmoszférát áraszt. Nem egy hosszú utca, de nem is az a fontos, hanem hogy a kiindulópontja és a végcélja is Szeged legismertebb és legszebb helyei közé tartozik. Karácsonykor a Dóm tér és a Széchenyi tér is ünnepi díszekbe öltözik, karácsonyfával, sőt, korcsolyapályával a Dóm előtt.

Szegedi szállások >>

Győr

Győrben egymást érik a sétálóutcák, de amelyiken mindenképpen végig kell haladni, az a Baross Gábor út, egészen a Széchenyi térig. A bájos utcácska a Rába irányába halad, és a közelében olyan látványosságok találhatók, mint például az Esterházy-palota. A padokkal szegélyezett, elegáns Baross Gábor útról elfordulva rögtön a Széchenyi térre juttok, ami a karácsonyi díszkivilágítás központja Győrben. Ne felejtsétek el felkeresni az ikonikus szobrokat, amik a belvárost tarkítják! A Baross úton bele fogtok botlani a jópofa Csónakos-szoborba, de a híres Frigyláda-szobor és a Jedlik-csobogó is a közeli utcákon barangolva felfedezhető.

Itt találtok győri szállásokat >>

Pécs

Pécs szíve nem csak a híres Széchenyi tér, hanem a Király utca is, amely egészen a Katalin utcáig fut. Olyan műemlékek, galériák és gyönyörű épületek szegélyezik, mint például a Vasarely-múzeum vagy a Nemzeti Színház, amelyek igazán elegáns hangulatot kölcsönöznek az utcának. A város karácsonyfáját a Széchenyi téren szokták felállítani, így innen érdemes egy kellemes sétára indulni a legszebb utcákon!

Karácsonyfa a Széchenyi téren

Foglaljatok Pécsett! >>

Eger

Szépséges Eger, hol is kezdjük? Hisz az egész belváros egy ékszerdoboz, még ha elcsépeltnek is hangzik. Az egri vár lábánál elterülő Dobó tér a város –és egyúttal az ünnepi kivilágítás– központja, innen pedig sok-sok sétálóutcácska kanyarog a városban. Ha valahol érdemes eltévedni, hát Eger az: bármerre fordultok, hangulatos, középkori utcákon műemlékek vesznek majd körbe. A legnépszerűbb korzó mégis talán a Széchenyi István utca, ami hosszasan szeli át a belvárost, ezt semmiképp ne hagyjátok ki.

Dobó tér, Eger

Az összes szállás Eger városában >>

Miskolc

Kitaláltátok: a legszebb sétálóutca Miskolcon ugyanúgy a Széchenyi nevet viseli, mint számos más megyeszékhely korzója. De nem a név a lényeg, hanem hogy ez a város leghosszabb sétálóutcája, amely visszarepít a 19. századba! A sétányt átszeli a villamos –ami télen díszkivilágítást kap–, két oldalt pedig olyan régi lakóházak és üzletek szegélyezik, amelyek jó része történelmi jelentőségű. Séta közben figyeljétek meg a Nemzeti Színház szecessziós épületét, a Miskolci Galériát vagy a Szinva-patak teraszát! A karácsonyi díszkivilágításban fürdő utca a Városház térről indul és az Ady-hídig tart. Ezek mind a téli Miskolc csodái.

Szállások Miskolcon >>

Debrecen

A református nagytemplom előtt elterülő Kossuth tér a város lüktető szíve, itt tartják a legjelentősebb rendezvényeket is. De most nem emiatt kell felkeresni, hanem egyszerűen azért, hogy a debreceni életérzést az utcákon sétálva magatokba szippantsátok. Innen egy kőhajításnyira található a híres Halköz, ami nagyrészt a Simonffy sétálóutcát foglalja magába. A Halköz tér helyén régen hal- és tejpiac működött, ma pedig a hangulatos bárokról, a zsinagógáról és látványos bérházairól ismert.

Debreceni Református Nagytemplom

Debrecen szállások >>

Veszprém

A királynék városának fő látványossága a vár, így adja magát, hogy a legszebb utcácska is a várnegyeden keresztül vezet. A macskaköves utcán meghitten kanyarog a múltat idéző épületek között: az Óváros tértől indul, átvezet a fölötte ívelő Várkapu alatt, majd elhalad az Érseki palota mellett, és végül a várnál köt ki. Ha a csodás utcákon egészen Gizella és Szent István szobráig elmentek, klassz kilátást kaptok az egész városra, ahogy az est fényeiben ragyog.

A veszprémi várnegyed

Veszprém szállásai >>

Semmi más nem kell, csak egy sapka-sál, esetleg egy jó társaság, és már indulhattok is a városi felfedezőútra és téli sétára! Akárhova is mentek, csekkoljátok le a környékbeli látnivalókat is, hogy hova érdemes még elsétálni >>

Az összes magyarországi szállás közül itt válogathattok >>

(fotók: shutterstock, szallas.hu)


Exit mobile version