Site icon Szallas.hu Blog

Itt a romantika ideje! Szerelemlakatok és romantikus kirándulóhelyek Magyarországon


Elég volt a szürke téli napokból, ugye? Itt a balzsamos tavasz, éledezik a természet és hosszabb ideig van világos. Eljött az idő, hogy egy kicsit kiszakadjatok a négy fal közül a párotokkal, és egymásra figyeljetek, kiránduljatok, romantikázzatok! Vegyetek részt a szerelemlakatok hagyományában, nézzétek meg az ország legszebb szerelemszobrát, vagy irány egy romantikus kirándulás valamilyen eldugott helyen!

Szerelemlakat, Pécs

Ősi kínai hagyomány lenne, netán Szerbiából ered?

Ma már annyira elterjedtek a szerelemlakatok világszerte, hogy sokan nem is tudják, állítólag keletről, Kínából ered a hagyománya. Ugyanakkor egy másik legenda szerint Szerbiából származik, Vrnjačka Banja városából: a történet szerint egy szerb tiszt és tanítónő voltak az elsők, akik lakatot helyeztek el szerelmük jelképeként.

Szerelemlakatok Kínában

Bárhonnan ered is, a hagyomány lényege, hogy a szerelmespár egy gravírozott lakatot helyez fel az adott helyre (általában korlát vagy kerítés), majd a kulcsot olyan helyre hajítják, ahonnan nem kerül elő – általában vízbe. Így a szerelem örökre lakat alatt marad, azaz a párok örökre együtt maradnak.

Lakatok a híd korlátján Vrnjačka Banja városában

Szerelemlakatok és romantikus kirándulóhelyek Magyarországon

Nálunk is számos hely van, ahol jelképesen lelakatolhatjátok a szerelmeteket! Ti gondoskodjatok a lakatról-kulcsról, mi pedig mutatjuk a legjobb helyeket:

Pécs

Bár Pécs hivatalosan a kultúra városa, egészen nyugodtan nevezhetjük a szerelem városának is. Itt található a legnagyobb, és a legrégebbi gyűjtemény az országban. Manapság két helyen is lakatolhattok: az egyik a Janus Pannonius utcai Szerelmesek lakatjai, ahol már teltház van ugyan, de azért megpróbálhattok még helyet keresni a vaskerítésen. A gyűjtemény a 80-as évek óta szépen gyarapodik, ma már Pécs egyik látványosságának számít. A másik hely, ha itt nem találtok „üresedést”, a Dzsámi korlátja, ahol szintén alakul a lakatfal.

Szállások Pécsett >>

Sok szerelmes megfordult már a pécsi lakatoknál

Szolnok

Lehet, hogy elsőre nem a romantikával társítjuk Szolnokot, pedig nem értelmetlen asszociáció! A lakat hidak egyik magyarországi képviselője a Tiszavirág: a futurisztikus kinézetű, gyalogos- és kerékpáhíd, ami Szolnok és Tiszaliget között ível. Innen nézve igazán romantikus a naplemente, de a fő attrakció a híd tiszaligeti lejárójánál található lakatfal. Érdekesség, hogy az első lakat ahhoz a két fiatalhoz tartozik, akik egy helyi pályázat keretében a legszebben írták meg egymásra találásuk történetét. 

Tiszavirág híd

Mit érdemes csinálni még Szolnokon? Tisza-parti kirándulás, kulturális városnézés, és gasztrokaland az isler kedvelőinek >>

Szolnoki szálláshelyek >>

Eger

Az egri Dobó tér szerény véleményünk szerint a(z egyik) legszebb tér az országban, és ha ez még nem lenne elég indok egy romantikus városnézéshez, eláruljuk, hogy Egerben is van lehetőség lakatolni. Ez Eszterházy téren, az impozáns Érseki Palota melletti kerítésen több száz lakat csüng, így ti is ott hagyhatjátok szerelmetek lenyomatát.

Gyula

Az egyik legújabb hely, ami csatlakozott a „lakatos” városok közé, az Gyula: 2013 óta a Park Hotel *** előtti lakatfalon is otthagyhatjuk szerelmi lenyomatunkat. Így adja magát, hogy ha egy romantikus hétvégére is beneveznétek, akkor érdemes a festői, parkos környezetben található hotelben pihenni, ahonnan a Várfürdő is csak egy rövidke séta. Mellesleg Gyula belvárosa is tökéletes helyszín romantikus városnézéshez: ott a Vár, az Almásy-kastély, a százéves cukrászda, a Körös-part vagy a szökőkutakkal díszített központ.

Szállások Gyulán >>

Park Hotel Gyula *** 

Győr

A folyók városa is beállt a sorba, már ami a szerelemlakatokat illeti: az Aradi Vértanúk útján hagyhatjátok a lakatot. Ha ez megvolt, irány egy romantikus kirándulás a központban: andalogjatok a hangulatos sétálóutcákon, vagy játsszatok szobor-keresőset, hiszen Győr ismert számos különös szobráról, legyen az a Frigyláda, a Vaskakas vagy a Szódásszifon! 

Romantikus kirándulás a Radó-szigeten

Ha pedig az eldugott romantikus helyek vonzanak, keljetek át a Rába Kettős hídon a Radó-szigetre, amit nem hiába neveznek Győr legromantikusabb részének. Platán- és gesztenyefák ölelésében sétálgathattok, tavasztól pedig színes virágok kavalkádja fogad a szigeten.

Foglaljatok Győrben! >>

További szerelemlakatok Magyarországon:

Ma már számos nagyobb városban találhatók szerelemlakatok, bár ezek azért valamivel kisebbek. 

Ezt se hagyjátok ki: egy elgondolkodtató műremek, a váli Szeretet-szobor

A váli szerelemszobor önmagában is igazi remekmű, de a helyszínről elétek táruló panoráma fogja betetőzni az élményt. A szobor két, drótból formázott alakot ábrázol, akik egymásnak háttal ülnek – a férfi és nő közti konfliktust jeleníti meg. Ami szívszorítóvá teszi a képet, az az alakokban lévő gyermekek, akik egymás felé fordulva vágynak a békülésre és ölelésre. A szobrot Alexander Milov készítette, és 2017 óta van kiállítva.

Váli szerelemszobor

Ami pedig a helyszínt illeti: Etyek mellett, a váli Haraszthy birtok területén található, szőlők között, dombtetőn. Ha itt ücsörögtök naplementekor, fantasztikus kilátásban lesz részetek! Azért is érdemes estefele felkeresni a helyet, mert sötétben a gyermek alakzatok fehér kivilágítást kapnak.

Romantikus kirándulás Magyarországon? Adunk néhány szuper tippet:

Fényűző romantika Fertődön

Az ország csücskében lévő Fertőd valahogy sokszor nem jut az ember eszébe, ha romantikus úticélon agyal, ami nagy kár. Ha szó szerint fényűző, és egyben hagyományos romantikára vágytok, irány a magyar Versailles, azaz az Esterházy-kastély pazar termei és gyönyörű parkja. Ki ne hagyjátok a Cziráky Margit Rózsakertet, ahol szemet-lelket gyönyörködtető, illatos rózsák vesznek körül! De a Fertő tó is csak 20 percre van, ha inkább a természet vonzana.

Bújjatok el a világ elől Gemenc erdeiben

Izgalmas hely, ahol az ártéri erdő varázsába csöppentek, buja növényzettel, madarakkal, nádasokkal. A hangulatos ösvények, a holtágak, a kilátópontok és a tanösvények egész napos programot kínálnak, ahol garantáltan feltöltődtök majd. A gemenci erdő legszebb részeiről itt írtunk bővebben >>

Ha pedig szállást kerestek a környéken, a legjobb választás Baja >>

A verhetetlen tihanyi panoráma 

Balaton nem csak a nyarat és fürdést jelenti – irány a Pisky-sétány Tihanyban, ahol az egész ország egyik legszebb panorámája vár. A kilátópontokról egészen messzi ellátni, a sétány padjain megpihenhettek, este pedig a kivilágítás varázsol még romantikusabb hangulatot.

Pisky-sétány, Tihany

A megunhatatlan szentendrei korzó

Ha a fővárosi régióban szeretnétek a párotokkal kiruccanni valahova, a legkézenfekvőbb célpont Szentendre. Bájos, mediterrán fílingű belvárosa önmagában véve is az egyik legromantikusabb hely Magyarországon, de a Duna korzó teszi fel a pontot az i-re. 

Duna korzó, Szentendre

Eldugott kirándulóhelyek a festői Dunakanyarban

Unjátok Dobogókőt? Más hely is akad a Dunakanyarban, ahol túra közben jót beszélgethettek a párotokkal, miközben az éledő tavaszi természet vesz körül. Például elkirándulhattok az alsópetényi Prónay-kilátóhoz, ahonnan csodás körpanorámát kaptok a környékre, vagy a visegrádi Ördögmalom-vízesés is szuper célpont, ha kellemesebb, kíméletesebb sétára vágytok. De ha nyitva tart, a Bertényi Miklós Füvészkert hangulatos sétányain is tehettek egy kört!

Ördögmalom-vízesés

Vadregényes és romantikus: Lillafüred

… bár valójában szinte az egész Bükköt idesorolhatnánk, a szilvásváradi Szalajka-völggyel vagy az egri Szépasszony-völggyel egyetemben. Most mégis Lillafüredet emeljük ki, ahol a vízeséstől kezdve a libegőn át a cseppkőbarlangig minden van. Nem éppen egy félreeső, eldugott hely, de annyira gyönyörű, hogy megéri ellátogatni. 

A Hámori-tó és a Palotaszálló

Az egyik legszebb patakvölgyünk: Cuha-völgy

Ha romantikus túra a Bakonyban, akkor Cuha-völgy. A szurdokokkal szabdalt terep, a sűrű növényzet és a csordogáló patakok mind a Cuha-völgy jellemzői, ahol van erdei tanösvény, szabadtéri tűzrakóhely és pihenőhelyek is. A közeli Zirc városa pedig kihagyhatatlan hely; hangulatos belvárosa, az apátság és a környező hegyek mind hozzájárulnak vonzerejéhez.

Cuha-szurdok

+ Bónusz tipp:

Romantikus helyek Magyarországon, amik tavasszal a legszebbek: keressétek fel valamelyik hangulatos japánkertet! Ezekben a kertekben életre kel a keleti kultúra, április tájékán pedig a csodaszép cseresznyefa virágzást is megcsodálhatjátok. Itt gyűjtöttük össze a legszebb japánkerteket >>

Szervezzetek romantikus kirándulást valahova, és hagyjátok ott a szerelmi lenyomatotokat is, ha van lakatfal a közelben! 

Szállások országszerte >>

(fotók: szallas.hu, shutterstock)


Exit mobile version