Site icon Szallas.hu Blog

Ünnepeljétek a Valentin -napot utazással!


Szent Bálint, avagy Valentin a lelkibetegek és epilepsziával élők mellett a szerelmesek védőszentje is. Úgy tűnik, Valentin-napon, azaz február 14-én egyre inkább ajándékozunk egymásnak élményeket, köztük szállást, utazást. Utóbbira íme, néhány tipp!

A Szallas.hu egy korábbi felméréséből kiderül, hogy bár a leggyakoribb Valentin-napi ajándék a csokoládé és a virág, minden harmadik pár ünnepli utazással a szerelmet. A felmérésében szereplő válaszadók több mint fele szerint ér többet egy élmény ajándékozása valamiféle tárgynál. A döntés mögött környezettudatos motivációk is állnak. Az élmény a közös mozizástól a romantikus vacsorán át az utazásig terjed. Egy ismert bankkártya-kibocsátó cég szintén a Valentin-napi szokásokról három év adatait felhasználva készített felméréséből meg az derült ki nemrég, hogy az emberek egyre többet költenek ezen a napon a szerelmükre. A cég kétszámjegyű növekedést mért a virágvásárlások és az éttermi kiadások terén.

A Szallas.hu vizsgálódásai alapján az ajándékon és vásárlásán sokat gondolkodunk, de mindkét nemnél úgy tűnt, dobogós helyen áll a garantált szex lehetőségének gondolata. Az már inkább lehet zavaró, amikor a közösségi terekben közönsége is van az esetleg túlzásba eső párnak. Ez is előfordul – állítják szállodások. Állítólag Valentin-napkor különösen jellemzők az utolsó pillanatos vásárlások. Most sincs már túl sok idő a szerelem napjáig, de még nem késő, ha Valentin-napi utazás lesz az ajándék. Nézzük, miből tudtok válogatni!

Valentin-napi szállásajánlatok

Még szabad helyek Valentin-napra

Alább olyan szálláshelyeket találtok, melyek cikkünk írásakor még kínáltak szabad szobát Valentin-napra.

Gosztola Gyöngye Spa és Élményhotel Gosztola – Szerelmes Valentin nap 2020 hétvége 

Minimum két éjre foglalhatjátok 2020. február 14. – 2020. február 29. között a Szerelmes Valentin napi szállást. Érkezéskor romantikus szobai bekészítés vár rátok és négyfogásos ünnepi vacsora a félpanzió keretében egy alkalommal.

Két Korona Konferencia és Wellness Hotel Balatonszárszó – Szenzációs Évindító Wellness Hétvégék ajándék ebéddel 

Nem csak Bálint-nap alkalmából foglalhatjátok ezt a szállást, de ez is lehet egy apropó. 2020. január 1. – 2020. április 5. között legalább két éjre foglalhatjátok a wellness hétvégét. A csomag tartalmaz svédasztalos reggelit és vacsorát, wellness-t, késői kijelentkezést, gyerekkedvezményeket.

Hotel Sopron 

A négycsillagos Hotel Sopron különlegessége a Sky Wellness. A felső szinten lévő wellness pezsgőfürdőből nézve elég pazar látvány a Tűztorony.

Csilla Apartman Balogunyom – Romantikus Napok 

Apartman Szombathely közelében. Egészen 2020. február 29-ig foglalhatók a romantikus napok. Egy üveg pezsgő gyümölcs- és sajttál, illatos gyertyák, fürdősó vár rátok bekészítésként.

Ditlin Boutique Hotel Pápa – Romantikus hétvége, romantikus vacsorával 

Március 1-ig, legalább két éjre foglalhattok romantikus hétvégét, romantikus vacsorával a pápai hotelben. Egyebek mellettt gurmand vacsora, kontinentális reggeli és pezsgő vár rátok, plusz 2 személyes belépő a pápai Várkertfürdőbe.

Elixír Medical Wellness Hotel Mórahalom – Kényeztető Valentin-nap 

Csak a február 14-16-i hétvégére vonatkozik az ajánlat, ami egyebek mellett tartalmaz wellness-t, vacsora mellé egy pohár pezsgőt, élőzenés vacsorát.

Hotel Erzsébet Hévíz – Valentin hétvége a Hotel Erzsébetben 2020 

A romantikus hétvégére érvényes akció tartalmaz a szállás mellett hévízi tófürdő belépőt, bekészítésként egy üveg bort a szobátokban.

További Valentin-napi wellness pihenés ajánlatokat itt találtok >>

Ajándékozz szállást Bálint-napon, utazz el később!

Az online szállásfoglalás már csak olyan, hogy az ember le-lekéshet egy időpontról. Ilyenkor se csüggedjetek! Kitűnő Valentin-napi ajándék, ha szállást ajándékoztok kedveseteknek. Íme!

Hotel Cascade Resort Spa & Conference Demjén 

A népszerű demjéni szállodában szintén gyorsan elkeltek a szobák Valentin-napra, de ne csüggedjetek, romantikázzatok egy másik hétvégén!

Corvin Hotel Gyula 

A gyulai Corvin Hotelben vár rátok egy Káma-szútra franciaágyas szoba. Sajnos cikkünk írásakor már nem foglalható Valentin-napra, de bármikor tökéletes helyszín egy kis romantikus elvonulásra.

Felnőttbarát szálláshelyek Valentin-napra

Egy korábbi blogcikkünkben Magyarország TOP 10 felnőttbarát hoteléről írtunk. Lehet, hogy olyan romantikus hétvégét szeretnétek, ahol nem zavar a gyerekzsivaj? Íme, pár példa!

Imola Hotel Platán Eger – Hétvégi Platán csomag 

Itt Bálint-napra már elfogytak a szobák, de a hétvégi csomagot június 30-ig foglalhatjátok. A csomag tartalmaz egyebek mellett reggelit és háromfogásos vacsorát, az egri termálfürdő igénybevételét, a teremgarázs használatát.

Green Cottage Vendégház Püspökladány 

Magát kifejezetten felnőttbarát szállásként hirdető szálláshely az Alföldön. Valentin napra cikkünk írásakor még találtok szabad szobát a 16 ágyas Green Cottage-ban.

A Valentin-napi hétvége népszerű időszak. Akárhogy is döntsetek, ha utaztok, időben foglaljatok szállást! >>

(fotók: szallas.hu, shutterstock)


Exit mobile version