Képzeld el, hogy alig indulsz el Budapestről, szinte máris a természet közelségét élvezheted. Jól hangzik, nem igaz? Erdei ösvények, játszóterek és vidám állatok várják a család minden tagját, ráadásul egy jól megtervezett nap során akár több helyszínt is felkereshettek, így a családi program igazán változatos és izgalmas lesz. A következő, Budapestről 30 perc alatt elérhető úti célok rengeteg kalandot és élmény tartogatnak.
Kirándulások gyerekekkel – Budapestről 30 perc alatt elérhető úti célok
Összegyűjtöttünk neked 5+1 kirándulóhelyet, amelyek nemcsak mozgásra és játékra adnak lehetőséget, hanem arra is, hogy élőben figyeld meg a természet kincseit és egy-egy város ismert, vagy kevésbé ismert látnivalóit.
Budakeszi Vadaspark
A Budakeszi Vadasparkban több mint 50 hazai és a Kárpát-medencében élő vad- és háziállat él, a gyerekek nagy kedvence az állatsimogató, ahol kecskékkel, dámvadakkal és muflonokkal is találkozhatnak.

A parkban rendszeresen tartanak bemutatókat és etetéseket is, innen pedig csak néhány lépés a Dinó Park, ahol élethű dinoszauruszfigurák várják az őshüllők rajongóit.
Ha egész napos programot terveztek, érdemes felkeresni a közelben az arborétumot is, ezek mind 30 perc alatt elérhető úti célok.
Keszi Panzió Budakeszi – Gyerekbarát szállás társasjátékokkal


Gödöllői Arbo-Park
A Gödöllői Arbo-Park 137 hektáron terül el, gazdag erdős területekkel és tíz tisztással. Néhány tisztásnak játékos neve van, például a Mókus-tisztás vagy a Süni-tisztás, ahol játszótér és információs pontok is találhatók, emellett a parkban egy zenepavilon és piknikező helyek is szolgálják a család kényelmét.

Az Arbo-Park ösvényei babakocsival is járhatók, így kisebb gyerekekkel is kényelmes a séta, ráadásul a parkban a tanulás is szerepet kap: játékos feladatállomások segítik a gyerekek természetismeretét.
Árnyas Panzió Gödöllő – Családi oázis meseszép kerttel


Normafa
A Normafa a Budai-hegység klasszikus kirándulóhelye, erdős ösvényekkel, kilátópontokkal és nyugodt tisztásokkal. Az Anna-rét a látogatók nagy kedvence, itt kényelmesen játszhatnak a gyerekek, és akár piknikezni is lehet.

A kilátópontokról tiszta időben Budapestet és a környező hegyeket is jól látni, a környező ösvényeken pedig gyerekekkel is könnyedén teljesíthető egy-egy rövidebb túra.
Télen a Normafán ráadásul szánkózni is lehet, ha olyan szerencsések vagytok, hogy esik egy kis hó az élményhez.
Bohém Apartman Budapest – Színes lakásgaléria vidám játékokkal


Holdvilág-árok
A Holdvilág-árok a Pilis egyik legkülönlegesebb kirándulóhelye, amely nemrég teljes felújításon esett át, hogy biztonságosabb és könnyebben bejárható legyen. Megújultak a lépcsők és korlátok, új pihenőhelyek és tájékoztató táblák kerültek ki.

A körülbelül 5 kilométeres túraútvonal látványos szurdokfalak között vezet, legismertebb része a tízméteres Meteor-létra, amely komolyabb kihívást tartogat a tériszonyosoknak.
A felújításnak köszönhetően a túra középnehéz kategóriába tartozik, és gyerekekkel is bejárható, ha a létrás, meredek szakaszt elkerülik.
Art Styles Boutique Apartment – Belvárosi szállás saját kertrésszel


Dunakeszi Teknős Tanösvény
A Dunakeszi Teknős Tanösvény a lápvidék és a mocsaras élőhelyek világát mutatja be. Az ösvény cölöpökre és hidakra épül, így a látogatók biztonságosan járhatják be a lápot.

A nyolc információs pont segítségével a gyerekek játékosan ismerhetik meg a teknősök életét és a környező növényzetet, a tanösvényen kilátó, mászófal és madármegfigyelő emelvény is található, ahol a természetet közelről lehet tanulmányozni.
A terület egész évben látogatható, de eső után érdemes zárt túracipőt viselni a biztonság kedvéért.
Csendes Odú Apartman Dunakeszi – Családi pihenés 5 percre a Duna-parttól


Szentendre
A Budapesthez közeli kirándulóhelyek között Szentendre nagyon népszerű, nem csupán festői kisváros, hanem igazi természetjáró célpont is, ahol több mint harminc látnivaló és kirándulóhely vár.

A korzóról gyönyörű vízparti panoráma tárul eléd, miközben a hangulatos főtér, a templomdomb és a színes macskaköves utcák mind-mind felfedezésre csábítanak.
A közelben található a kicsi, de bájos Annavölgyi-vízesés és a Dömörkapu-vízesés is, ahol a kőlépcsők és sziklák között vezető patak mesés hangulatot nyújt magasabb vízhozamú időszak után. Kisebb gyerekekkel érdemes óvatosan közlekedni a kövek között.
Mathias Rex Panzió Szentendre – Bababarát panzió kisebb családoknak


Ezek a kirándulások gyerekekkel is ideális választásnak bizonyulnak, a csemeték egyszerre mozognak, játszanak és tanulnak, felnőttként pedig élvezheted a friss levegőt és a természet csendjét.
Többnapos pihenést tervezel? A legjobb gyerekbarát hoteleket, vendégházakat és apartmanokat megtalálod a Szallas.hu kínálatában >>

(Fotók: szallas.hu, Kristóf-Zöld Eszter)


