Site icon Szallas.hu Blog

Békés megye legszebb fürdői nyomában


Békés megye a Körösök hazája. Azonban az ország délkeleti kapuja felszín alatti vizekben is bővelkedik, gyógyfürdőkben sem szenved hiányt. Ezek közül választottunk ki néhányat.

Békés megye fürdővárosai

Gyula – Várfürdő a vár mellett

Gyakran mondják, hogy Gyula a vizek városa, hiszen a település a Körösök vidékén, egykor mocsaras völgyben épült. A Gyulai Várfürdő és Aquapalota a wellness, a gyógy-, valamint élményfürdőzés Békés megyei fellegvára.

A fürdő stílusosan a gyulai vár szomszédságában található. Evlija Cselebi, a legendás török utazó a 16. században nem csak a várról emlékezett meg, de arról is szólt, hogy Gyula városának akkor már 11 fürdője volt. Valójában a fürdő barnás alkáli-hidrogénkarbonátos-kloridos gyógyvizére a 20. század derekán bukkantak rá. Azóta is rengetegen érkeznek felüdülni, gyógyulni a békési városba.

A gyulai fürdő közelében a legkülönbözőbb kategóriákban számos szálláshelyet találtok a szallas.hu oldalán >>

Szarvas – Ahol még sárkányhajók is „fürdenek”

Szarvas igazán kedves és romantikus kisváros a természet lágy ölén, a Körösök ölelésében. Elsősorban híres arborétumáról és a gazdasági iskolát alapító Tessedik Sámuelról elnevezett múzeumáról ismerjük. Ugyanakkor már a török időkben is fejlett fürdőkultúrával bírt a város. A hagyományokat ma a Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő folytatja. A gyógászati részleget is működtető fürdő erősen sárgás vizével főként nőgyógyászati panaszok és ízületi betegségek kezelhetők. Wellness-rajongók számára erősen javallott a Szarvasi Gyógyfürdő Szauna Szigete és a különféle masszázsok. Bizonyára kevés hazai fürdőben rendeznek medencés sárkányhajó bajnokságot. Szarvason még ez is van.

A szallas.hu pedig mindehhez szálláshelyek széles választékát nyújtja >>

4+1 ok egy jakuzzis horgászhétvége mellett Békésszentandráson >>

Gyomaendrőd – fürdőváros saját nyári fesztivállal

Egész évben várja vendégeit a gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő. A híres Kner Nyomda városa legnagyobb turisztikai attrakciójának tartott fürdő építése 1959-ben kezdődött, vizét egy évvel később nyilvánították gyógyvízzé. A szokásos reuma és köszvény mellett ez a gyógyvíz egyebek mellett az idegzsábát is hatékonyan kezeli. Aroma- és gyógynövényes fürdőt, különféle szaunákat kínál wellness-kínálatában a Liget fürdő.

A gyomaendrődi fürdőben az apróbbakat csúszda várja: egy Volkswagen Bogár motorteréből csúszdázhatnak ki a fürdő különleges játszóterének közepébe. A volkswagenek szeretete nem véletlen errefelé. Több mint 20 éve Gyomaendrőd ad otthont a Nemzetközi Volkswagen „BOGÁR” Találkozónak, ahol minden augusztusban fergeteges veterán autócsodák és buszok felvonulásával és vízicsatával teremtenek fesztiválhangulatot a városban.

Liget Fürdő Vendégszobák Gyomaendrőd

A szallas.hu oldalán Gyomaendrődhöz is színes szálláskínálat érhető el >>

Gyopárosfürdő – Gyöngy a síkságon

Az Alföld és Békés megye Gyöngyeként aposztrofálják Gyopárosfürdőt. Az üdülőhely Orosházához tartozik. Vízből bőven kijut Gyopárosfürdőnek egy három tóból álló tórendszer mellé épült. Hogy nem szokásos tavakról beszélünk, jól mutatja, hogy a vizüket kenderáztatásra, lófürösztésre használták. Gyógyhatását az 1860-as években mutatták ki, 1999-ben pedig gyógyvízzé nyilvánították. A Gyopárosfürdői Gyógy- és Élményfürdő kitűnő szaunaparkja, szauna szeánszai és különféle masszázsokat felvonultató wellness-kínálata sokakat vonz, azonban a gyógyászati részleg hasonlóan nagy népszerűségnek örvend. 2004-ben bővítették élményfürdővel a létesítményt.

Foglalj mihamarabb szállást a szallas.hu gyopárosfürdői választékából! >>

Dévaványa, az ország egyik legolcsóbb fürdőhelye

A Dévaványai Strandfürdő alighanem az ország legkedvezőbb áraival várja a fürdőzni vágyókat, a felnőtt jegy 900 Ft, míg a diák és nyugdíjas jegyek 700 Ft-ba kerülnek. A strand és gyógyfürdő csak szezonálisan, májustól szeptemberig üzemel. Strandfürdő és Gyógyászat frissítő szolgáltatásokat nyújt, a pihenni vágyókat termálvizes gyógymedence, masszázskülönlegességek, a szauna, és a szolárium is várja. Kisgyermekes családoknak a gyermekmedence és a kültéri úszómedencéhez tartozó ingyenesen használható csúszda nyújt önfeledt szórakozását.

Dévaványai Ifjúsági Tábor – pénztárcabarát faházak az egész családnak

Ha nem csak a fürdőbelépőt szeretnéd olcsón megúszni, foglalj faházat már akár 3.000 Ft/fő /éjtől! A kiváló gyógyvízzel rendelkező Dévaványai Strandfürdővel közvetlen összeköttetésben található a családias hangulatú, parkosított, igényesen kialakított családbarát szálláshely.

Hadd emlékeztessünk titeket, hogy a szallas.hu oldalán Békés megye alatt közel félezer szálláshelyet találtok! >>

/fotók: shutterstock, szallas.hu/


Exit mobile version