Izgalmas esemény az első közös kirándulás szemetek fényével, hiszen egy új színteret nyittok a családi programok között. Ahhoz, hogy csupa szép emléket őrizzetek majd erről a napról, és ne a menet közben felmerülő nehézségek maradjanak meg, érdemes kicsit előre tervezni. Most ebben szeretnénk segítséget nyújtani néhány általunk már kipróbált tippel, hogy jól sikerüljön az első babás kirándulásotok.
1. Ne menjetek túl messzire
Ha szeret is sétálni a pici, nem tudhatod előre, hogyan érzi majd magát az új helyzetben. A legtöbb csecsemő imádja az újdonságokat, ám hamar el is fáradnak az új ingerektől, emiatt pedig nyűgössé válhatnak. Ilyenkor nagy segítség, ha gyorsan haza tudtok érni vele az otthon jól ismert, biztonságot adó keretei közé. Hidd el, számodra is megnyugtató lesz ez a tudat.
2. Tervezzétek meg pontosan az útvonalat
Nagyon frusztráló érzés eltévedni kisbabával kirándulás közben, hiszen jócskán megdobhatja a túra tervezett időtartamát, amíg visszatalálunk a helyes ösvényre. Indulás előtt alaposan tanulmányozzátok át a térképet és a turistajelzéseket, ezek általában jelölve vannak a digitális térképeken is, hogy ne tévedjetek le a kinézett útvonalról.
3. Előnyben a babakocsis útvonalak
Ha babakocsival kirándultok, nem kérdés, hogy olyan útvonalat válasszatok, amely gyerekkocsival is könnyen járható. A nagyon sziklás, meredek ösvényeket csak akkor vállaljátok be, ha háti hordozóban tudjátok vinni a babát. De talán még jobb, ha elteszitek őket későbbre, amikor a pici már a saját lábán sétál.
Babakocsis útvonalakat már mi is összegyűjtöttünk, ide kattintva találsz szuper ötleteket >>
4. Feltöltött telefonok
Az előző ponthoz szervesen kapcsolódik, hogy teljesen feltöltött telefonokkal induljatok el a babás kirándulásra, főleg, ha GPS alapú térképet használtok majd órákon keresztül.
5. Legyen nálad vésztartalék bébiétel
Ha a kisbabádat anyatejjel táplálod, az etetés a kirándulás során sem fog gondot okozni, legfeljebb egy nyugodt helyet kell keresned kettőtök számára. Ha azonban már eszik szilárdabb ételt is, érdemes magaddal vinned egy egész adagot, amely a következő etetésére megfelelhet.
Indulás előtt nem mindig van idő főzni-pépesíteni-kihűteni-bedobozolni, ilyenkor nagy segítség egy üveges bébiétel, amit csak bedobsz a táskádba. Így a pici nem marad éhes akkor sem, ha megcsúsztok az idővel.
Az étel melegen tartásához kaphatóak olyan cumisüveg melegítők, melyeket nem csak az autó akkumulátoráról lehet működtetni, így az erdő közepén is használhatóak.
6. Kistakaró, tartalék zokni
Ha még nem jár a babád, tegyél be az úti csomagba egy könnyű és meleg takarót, amibe a lábacskáját is be tudod csavarni, nehogy megfázzon a babakocsiban fekve. Egy vékony takaró még akkor is jól jöhet, ha már melegebb az idő. Ha a kicsi háti hordozóban utazik majd, akkor is figyelj arra, hogy a lába se fázzon. Akár egy plusz vastag zoknit vagy cipőcskét is vihetsz magatokkal, annál is inkább, mert a kicsik mesterei a zoknik, cipők elhagyásának.
7. Fullos pelenkázótáska
Pelenkázó alátét, pelusok, törlőkendő, popsikenőcs, tartalék alsóruha „baleset” esetére – ezek mind jól jönnek a kirándulás alatt is, hiszen pelenkáznod majdnem biztos, hogy kell majd. Pelust cserélni nagyjából bárhol lehet, kijelölhetsz egy tiszta fűcsomót is erre a célra, amelyre ráteríted például apa kabátját, erre pedig jöhet a pelenkázó alátét. A fent említett kis takaró ebben az esetben is segíthet derékaljként, vagy hogy betakargasd vele a picit.
8. Kedvenc cumi, alvós játék
Nagy sok kisbaba szívesen cumizik vagy alszik rongyocskával, plüssel, hiszen ez megnyugtatja őket. Egy ismeretlen élethelyzetben, mint amilyen számára az első kirándulás lehet, stratégiai fontosságú kellék a kicsi kedvenc cumija vagy plüsse, alvós rongya. E sorok írója fordult már vissza 20 kilométerről, mert a nagyinál maradt a csöppség cumija…
Reméljük, hasznos tippeket kaptatok tőlünk ahhoz, hogy felhőtlen és csodás élmény legyen az első közös kirándulásotok a babával. Az alábbiakban remek bababarát szálláshelyeket ajánlunk kirándulóhelyek közelében.
Kirándulás babával tavasszal – tuti tippek és úti célok >>
Kényelmes bababarát szálláshelyek
Boglárka Vendégház Letkés
Szépen felújított parasztház várja a kisbabás családokat a Börzsönyben. A bájos kis kerttel rendelkező önálló házacskában nem lesz más vendég rajtatok kívül, így tökéletes lesz a pihenés az első babás túra után.
Provence Apartman Visegrád
Patak partján, csendes környezetben idézhetitek fel az első babás kirándulás élményeit ezen a visegrádi szálláshelyen. Gyönyörű, igényes környezet vár, ahol teljes kényelemben pihenhettek majd.
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza****
A Mátra erdőségei ezer és egy túralehetőséget kínálnak, nem is kell messze mennetek értük a Lifestyle Hotelből. Az elegáns, nívós szálloda minden fontos babagondozási kelléket biztosít, így is könnyítve az apróságokkal utazók dolgát.
Zenit Hotel Balaton Vonyarcvashegy****+superior
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park kapujában vár a kirándulásból vissza titeket a hangulatos Zenit Hotel. Éttermének mesés tetőteraszán kellemesen elüldögélhettek, a friss levegőn még a pici is alhat egy jót.
Nézz körül a Szallas.hu oldalán, használd a „Baba- és gyermekbarát” szűrőt és válaszd ki a legideálisabb szállást a babás kirándulásotokhoz >>
Bababarát wellnesshotelek, ahol 2 éves kor alatt ingyenes a szállás >>
(Képek: Szallas.hu, shutterstock.com)