Site icon Szallas.hu Blog

Tanösvények a Balaton körül ‒ túra Az arany emberhez és a magyar Stonehengehez


Kalandozzatok a természetben a Balaton tanösvényein járva, ahol kirándulás közben földtörténeti korokba, irodalmi művekbe és panorámás helyekre is eljuthattok! Az aktív kikapcsolódás mellett izgalmas látnivalókban sem fukarkodnak majd a tanséták. 

1. Borozgatással egybekötött, könnyű vulkántúra ‒ Mencshely

Az egykori tűzhányók munkája örök nyomot hagyott a Balaton északi partján meglapuló Mencshelyen. Erről tanúskodik az egy híján 400 méter magas Halom-hegy is, melynek tetején a csodálatos panorámát tartogató Kossuth-kilátó emelkedik. 

Legegyszerűbben úgy juthattok ide, ha követitek az autóparkolótól induló, 2 kilométer hosszú Vulkán-tanösvényt. Ezen a varázslatos utazáson 16 ismertető tábla visz közelebb benneteket nem csak a célhoz, hanem a védett terület élővilágához, valamint az egykori földtörténeti eseményekhez is. 

A rövid, családoknak is szuper túra után betérhettek egy kis pihenősre és kóstolóra a Madaras Pincébe

Szállás Mencshelyen: Napórásház Vendégház

Töltsétek az éjszakát egy valódi balaton-felvidéki parasztházban, melynek autentikus berendezése egyből elrabolja a szíveteket! Ez a gyermekbarát Napórásház Vendégház, ahol a 4 szobában akár 10 személy is elfér. A hatalmas kertben függőágyak, pingpongasztal, illetve játszótér is akad.

2. Irodalmi barangolás az Arany ember útja tanösvényen ‒ Balatonfüred

Pompás látnivalókban és programokban Balatonfüred sem szűkölködik. A település elragadó szépsége a „nagy magyar mesemondót”, Jókai Mórt is megihlette. A híres regényíró itt vetette papírra máig legnépszerűbb alkotását, Az arany embert. Ennek állít emléket a 600 méter hosszú Arany ember útja tanösvény

A Tamás-hegy meredek oldalába vágott ösvény a kereszttől indul és felvezet a háromemeletes Jókai Kilátóig. A panorámás kirándulás közben fújjátok ki magatokat a főszereplőkről elnevezetett pihenőpadokon! Az első szakasz kicsit nehezebb lesz, de tartsatok ki, és ha belefér, keressétek fel a Lóczy-barlangot is, amihez zöld háromszögek mutatják az utat.   

Szállás Balatonfüreden: Füge Villa Luxury & Wellness****

Engedjetek meg egy cseppnyi luxust magatoknak az exkluzív Füge Villa Luxury & Wellnessben****, mert a grandiózus medence, a napozók, a jakuzzi, a szauna csak azért vannak, hogy titeket kényeztessenek! Ráadásul a tanösvényhez remekül kapcsolódik az innen alig 2 kilométeres sétára fekvő Jókai Mór Emlékház is.

3. Óriási kőtömbök és kráterek a Haláp tanösvényen ‒ Zalahaláp

Ódákat lehetne zengeni a Balaton-felvidék gyönyörű túraútjairól. Zalahalápon azonban egy igazi kincs rejtőzik, mely jelentősen kilóg a jól megszokott balatoni tanúhegyek sorából hiányzó „bazaltkoronája” miatt. A bányászati tevékenységnek áldozatul eső Haláp-hegy 2019-ig zárva volt a külvilág előtt. 4 éve azonban megnyitották, és egyből egy 3 km hosszú, 10 állomásos tanösvényt létesítettek rajta. 

Haláp-tanösvény, Zalahaláp

A könnyen teljesíthető, körülbelül 1-1,5 órás út a szőlőtőkéket magatok mögött hagyva, a sorompón túl vár rátok. A változatos tájon hol erdőn, hol kráteren vezet keresztül a tanösvény, mely a csodás körpanorámát jelentő kilátóig tart. Egyes helyeken olyan érzés fog majd el benneteket, mintha a Stonehengenél lennétek!

Haláp-tanösvény, Zalahaláp

A tanösvényről bővebben itt olvashattok >>

Szállás Zalahalápon: Sol Aquilonis Vendégház

Mesés kilátás nyílik a Balatonra a Haláp-hegy oldalában álló Sol Aquilonis Vendégház teraszáról, ahová a mély csend és a tücsökciripelés zaja szűrődik be esténként a kényelmes szobákba. A jól felszerelt konyha, a hangulatos nappali és a zuhanyzós fürdőszoba gondoskodik róla, hogy elégedettek legyetek a nyaralással.

4. Többórás természetjárás a Töreki-tavak tanösvényen ‒ Siófok

A mozgalmas Siófokon mindig zajlik az élet, de jólesik tudni, hogy a város nyugati határában meghúzódó Töreki Természetvédelmi Terület mindig tárt karokkal fogadja a nyugalomra vágyókat. 

Töreki-Tavak tanösvény, Siófok-Töreki

Ezen a szépséges vidéken tekereg végig a 8,5 kilométeres Töreki-Tavak tanösvény, melyre érdemes legalább 3 órát szánni. A helyi nádasok, mocsarak, erdők, rétek és állóvizek élőlényeiről 12 állomáson át kaphattok teljesebb képet. A gazdag állat- és növényvilágon túl a Cinege forrás, a madármegfigyelők, a tűzrakó, a játszótér, valamint a hangulatos pihenőhelyek is sokat adnak hozzá a túraélményhez. 

Töreki-Tavak tanösvény, Siófok-Töreki

Szállás Siófokon: Lidó Wellness és Bor Villa

A csodálatos, rendezett udvar igazi éke a Lidó Wellness és Bor Villának, ami ellazító pezsgőfürdőt, illetve kerti sütögetési lehetőséget is ígér a lakóinak. A barátságos szobákban mélyen alszotok majd a komfortos ágyakban, miután a hűs borospince kiváló nedűit végigkóstoltátok.

5. Káptalanfüred kincse a Köcsi-tó Tanösvény ‒ Balatonalmádi

Káptalanfüred határában fedezhetitek fel a népszerű kirándulóhelyet, a Köcsi tavat, mely az egykori agyagbányászatnak köszönhetően jött létre. Az idők során hihetetlenül gazdag élővilág alakult ki a környéken, amiről meggyőződhettek, ha bejárjátok a Köcsi-tó Tanösvényt. Kapjátok lencsevégre a pettyes gőtéket, a vöröshasú unkákat és a vízi siklókat is! 

Köcsi-tó tanösvény, Balatonalmádi-Káptalanfüred

Ez az apró ösvény mindössze 400 méter hosszú, de érdemes útba ejteni, ha Balatonalmádiban jártok. A tanséta 4 állomásának bebarangolása közben megismeritek az életet a vörös homokkövön, valamint a kavicskő-ősi folyópartjára is ellátogattok. 

Szállás Balatonalmádiban: Mandorla Apartman

Ízléses és modern 2, illetve 4 fős lakások bújnak meg a Mandorla Apartman falai között, amikben mindent megtaláltok, amire szükség van a tökéletes kikapcsolódáshoz. A fedett kerti kiülőben elfogyaszthatjátok a frissen grillezett ételeket. A gyerekek pedig ugrándozhatnak a trambulinon, csocsózhatnak vagy csúszdázhatnak. 

Magyarország ismert és rejtett tanösvényeinek NAGY térképes gyűjteményét itt találjátok >>

Ha a Balatonnál jártok érdemes több napos programban gondolkodni, amihez szükség lesz egy jó szállásra is. Válogassatok a Szallas.hu bőséges kínálatából >>

Tippek a balatoni kikapcsolódáshoz:

(Képek: Szallas.hu)


Exit mobile version