ÍzkalandBudapest és környékeCsaládi kiruccanásRomantikus kikapcsolódásTavaszi zsongás

Egy falat Olaszország – avagy a legjobb pizzériák Budapesten

1 perces olvasási idő

A pizza ma a világ egyik legnépszerűbb étele, hazánkban is igen nagy népszerűségnek örvend, korra és nemre való tekintet nélkül. Ez az olasz eredetű finomság belopta magát az emberek szívébe, szinte bármikor képesek vagyunk legyűrni egy-egy szelettel. Szeretjük a vastag tésztát, a vékonyat, a tejfölös és a paradicsomos alapot, lehet félbehajtott vagy töltött szélű, kevés vagy sok feltétes, kör alakú vagy éppen négyzet.

Történelme évszázadokra nyúlik vissza. Tudtátok például, hogy a modern pizza feltalálását Raffele Espositonak tulajdonítják, aki az 1780-ban alapított és még ma is működő Pizzeria Brandi sütödéjében dolgozott? És azt, hogy az első igazi pizzéria 1830-ban nyitott Nápolyban, ami még ma is működik Antica Pizzeria néven?

Rengeteg pizzéria vár minket Magyarország fővárosában, ám most néhány olyan helyet szeretnénk bemutatni nektek, ahol autentikus pizzával kínálnak.

 

Da Mario – Budapest V. kerület

Immár 5 éve, hogy megnyitotta kapuit az étterem, ahol nem csak a tulajdonos, de a szakács, a gépek, a receptek és az alapanyagok is egyenesen Itáliából érkeztek a magyar főváros szívébe. Tökéletes vékony tésztás pizzáinak hamar híre ment, mely a fatüzelésű kemencében néhány perc alatt készre sül és már készen is áll arra, hogy elkápráztasson mintket. Az olasz konyha egyszerű, de nagyszerű fogásai találhatók meg az étlapon a pizzák mellett. Érdemes megkoronázni étkezésünket egy mennyei tiramisuval vagy egy profiterollal, és természetesen nem mehetünk el anélkül, hogy megkóstolnánk a legfinomabb olasz borokat.

Megismerem az éttermet>>

 

Pizzica – Budapest, VI.  kerület

A hely, ami formabontó. Itt nem találkozunk hagyományos olasz berendezéssel, piros kockás abrosszal borított asztalkákkal vagy vékony tésztájú pizzával. A srácok a nápolyi helyett a római hagyományokat követik, és milyen jól teszik. Itt a pizza négyzet alakú, ollóval vágják és akár 1-2 centiméter vastag is lehet, tésztája mégis pillekönnyű, melynek titkát is elárulták: 48 órán át kelesztik. Az alapanyagokat Olaszországból szerzik be.

Megismerem az éttermet>>

 

Na’Pasta Bistro – Budapest, XII. kerület

Egy hangulatos bisztró Budán a Hegyvidéki Központban, mely Nápolyba kalauzol minket. Akár a napot is elindíthatjuk itt egy mennyei croissanttal, melyet megbolondíthatunk egy kis olasz gyümölcslekvárral, de kipróbálhatjuk az olasz rántották valamelyikét is. Na de térjünk is vissza a pizzára: többféle tésztából kérhetjük, nagyon vékony és nagyon könnyű, ráadásul az arra érzékenyek számára gluténmentes verzióban is elkészítik, ám arra azért felhívják a figyelmet, hogy konyhatechnológiai okokból tartalmazhat glutént. Érdekesség a fekete lisztes pizza. Színét a tinta adja, széle pedig fantasztikusan ropogós.

Megismerem az éttermet>>

 

Trattoria Pomo d’Oro – Budapest, V. kerület

Ez az a ristorante, ahol tényleg minden a vendégekről és az eredetiségről szól. Igazán autentikus hely, melynek minden részletét egy vérbeli olasz, Gianni Annoni álmodta meg. A perfetto pizza titka a „00”-s liszt és a tisztított víz, egy kis olivaolaj, egy kis élesztő, egy csipet só, majd a 24 órás kelesztés után mehet a  300 °C-os  kemencébe, ahol 2 perc alatt sül készre. A pizza készítés csúcsa ez a mennyei, pillekönnyű, vékony tészta, mely éppen ott roppan és akkor amikor kell, ráadásul 30 féléből választhatunk kedvünkre… nem lesz egyszerű. A kiváló pizzák mellett a tardicionális olasz konyha legkiválóbb fogásaival találkozhatunk az étlapon, emellett pedig a legfinomabb olasz és magyar borok kényeztetik ízlelőbimbóinkat.

Megismerem az éttermet>>

 

IGEN – Budapest VII. kerület

Öt fiatal zseniális ötletének köszönhetően született meg a hely, amely új szintre emelte a pizzaszeletelést. Ékessége a fatüzelésű pizzakemencéje, amit egyenesen Nápolyból, a Stefano Ferrara üzeméből hoztak, mely világviszonylatban is igen elismert. 400 °C-on mindössze 90 másodperc alatt készíti el nekünk a fantasztikusan friss és ropogós pizzát, melyre valóban azt mondjuk: IGEN! Ez pizza! Ám nem csak a kemence, de az alapanyagok is Olaszországból érkeznek, hogy igazán pazar ízélményben lehessen részünk.

Igen! Megismerem az éttermet>>

 

Il terzo cerchio – Budapest VII. kerület

A Dohány utcában sétálgatva már messziről érezhető a zsenge bazsalikom illata, ahonnan már csak néhány lépés az étterem, melynek népszerűsége töretlen maradt az éven során. Ez nem is csoda, hiszen a pazar kínálat mellett a személyzet kedvessége és a hely rusztikus kőfalai egy szempillantás alatt Itáliába repítenek minket. A látványkonyhán keresztül bepillantást nyerhetünk az ételek elkészítésébe is. Fatüzelésű kemencéjében tökéletes vastagságú pizza sül, melyre valódi paradicsomból készül a szósz, a mozzarella pedig Olaszországból érkezik, ahogy a legtöbb alapanyag.

Megismerem az éttermet>>

 

Bocanova olasz étterem – Budapest XIV. kerület

Természetesen nem maradhat ki listánkból a már-már veteránnak számító Bocanova. Minden ízében olasz, köszönhetően a tradicionális alapanyagoknak és a szakácsoknak, akik valódi szenvedéllyel megfűszerezve készítik el  a fogásokat. Fantasztikus tésztaételekkel és pizzákkal várják az itáliai ízek szerelmeseit. Kínálata igen széles, 40 féle pizza közül választhatunk Zugló szívében.

Megismerem az éttermet>>

 

Porcellino Grasso Ristorante – Budapest II. kerület

A legolaszabb olasz étterem, ahol csak egy falat és máris élvezhetjük az itáliai vidéki hangulatot. 2007-ben nyitotta meg kapuit az étterem, ahol a legkiválóbb olasz alapanyagokból készítik el az ételeket, a legmodernebb eszközökkel, és természetesen a legfelkészültebb szakmai stábbal. A pizzatésztát olyan ősrégi, hagyományos receptúra alapján készítik el, melyet ma már igen kevés helyen kóstolhatunk meg.

Megismerem az éttermet>>

 

 

 


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%