ÍzkalandRomantikus kikapcsolódásWellness + Hotelek

Hotelek, ahol érdemes meginni egy kávét

1 perces olvasási idő

Szerintem fontos, hogy a hotelben is minőségi kávét kapjon az ember és ne valami termoszos barna folyadékot, uram bocsá’ granulátumból. De persze szállodába nem elsősorban kávézni járunk, de ha már ott vagyunk, megfelelő környezetben jól tud esni a megfelelő kávé. Hotelek, ahol érdemes meginni egy kávét.

Egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk a kávé világnapjával. Egészen pontosan november 8-cal és november 23-mal. November 8. a cappuccino, november 23. az eszpresszó napja. Mindkettő elmúlt már, de voltaképpen minden nap kávé világnap nekünk, akik imádjuk a pörkölt, őrölt babszemekből főzött barna italt. Vagy akármit, ízlés szerint, ami kávé alapú. Kávézni jellemzően kávézókba járunk, de előfordul, hogy a szálloda teraszán szürcsölgetünk egy cappuccinót, presszót, cortadót, stb. Különösen igaz ez, ha valahol megszállunk. A szállodai kávézásnál előfordulhat, hogy nem egy barista által vegyészi pontossággal extraktolt szubsztanciát kapunk a csészénkben, de főzés esetleges, kis ízbéli anomáliáit tökéletesen ellensúlyozza a környezet. Egy megfelelő irányba fordított terasz, egy meghitt belső udvar képes fokozni a kávé élvezetét. Öt ilyen helyet válogattunk össze, de a helyszínválasztásban egy kicsit elébe mentünk a következő meleg évszakoknak, amikor már a napon sütkérezve egy teraszon hódolhattok a kávézás örömének.

Hotelek, ahol érdemes meginni egy kávét

Hotelek, ahol érdemes meginni egy kávét

Hotel Palatinus City Center Pécs 

„Egy kis mediterrán életérzés…” – hirdeti magáról a szálloda. Igen, az. Is. Kiülni egy napos délelőtt a szecessziós szálloda pécsi főtéri teraszára egy finom feketével és nézni a világot csodás.

Hotel President Budapest 

A President egyik különlegessége a tetőterasz. Ha ebben a budapesti szállodában szálltok meg, jó időben ki ne hagyjátok a lehetőséget, amikor ott szürcsölve a kávétokat a belváros háztetőit nézhetitek.

Hotel President Budapest 

Maison Bistro & Hotel Budapest 

Egy másik budapesti szálloda. A kicsi hotel 17 egyedi szobájával a Budai Várnegyed szívében található. Utcai terasz és belső kert helyezi a kávéfogyasztást méltó környezetbe.

Hotel Botrytis Mád 

Mád a tokaji borvidéken van. Meglehet, a Botrytis sem baristájáról ismert, de a korrekt kávét reggeli után a szálloda teraszán elszürcsölni, miközben a varázslatos völgyben megbúvó Mádot nézitek, remek dolog.

Hotel Senator-Ház Eger 

„A hotel étterme, kávéháza nemzetközi és hazai ízeivel vált az egri vendéglátás kuriózumává” – mondják a Senatorosok. Akárhogy is, a barokk épület kávézójában Eger egyik leghangulatosabb részén feledkezhettek bele a kávézásba.

Amikor először tértek be egy szálloda reggelizőjébe, bárjába teszteljétek le a kávét. Ha hibahatáron belül van az íze és a szállodában megfelelő sarkot is találtok az élvezetére, jó helyen vagytok. És természetesen számos másik hotelt találtok még, ahol érdemes meginni egy kávét >>

(fotók: szallas.hu, shutterstock)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%