Korcsolyaélen a világ körül – különleges koripályák Bécstől Kanadáig

Nagy Enikő 2018-12-03
nagy-eniko

Hivatalosan is megérkezett a tél, a téllel együtt pedig a korcsolya szezonja. Bevallom őszintén, nem én vagyok a jégpályák ördöge, de annál jobban élvezem ezt a téli sportot. Összeállítottam egy listát a világon található igazán különleges korcsolyapályákról, amelyeket én is nagyon szívesen kipróbálnék.

Bécsi Jégálom

A karácsonyi vásárok forgatagának levonultával sem áll meg az élet Bécsben. Januárban nyílik meg a Wiener Eistraum, azaz a Bécsi Jégálom.

Nem hiába kapta a több, mint 7000 négyzetméteres pálya ezt a különleges nevet, hiszen az itt korcsolyázó úgy érezheti, hogy egy mesevilágban siklik.

Karácsony a pincesoron, krampuszok és jégből faragott betlehem – 10 különleges adventi vásár Ausztriában

Romantikus korizás Párizsban

Párizst a romantika, a fények, a divat és még számtalan dolog városaként szoktuk emlegetni. Meglepő lenne, ha éppen egy ennyire pezsgő, modern városnak ne lenne egy különleges korcsolyapályája.

Régebben az adventi időszakban a látogatók az Eiffel torony első emeletén is koptathatták korcsolyájuk élét, azonban idén ez a pálya sajnos nem nyitott ki. Annál nagyobb szeretettel várja azonban a városháza előtti téren, a Hotel de Ville közelében található jégpálya a korizni vágyókat a maga közel 1400 négyzetméteres felületével.

Szállást keresel Párizsban? >>

4500 négyzetméteres pálya Moszkvában

A világ egyik legnagyobb korcsolyapályáját próbálhatjuk ki, ha Moszkvába utazunk. Novemberben nyílt meg a mintegy 4500 négyzetméternyi jégfelület, ahol mindenkire gondoltak.

A pályát zónákra osztották aszerint, hogy ki mennyire érzi magabiztosnak a tudását. Így találhatunk hokipályát, külön gyerekeknek szóló részt, vagy akár a szerelmesek sétányán is andaloghatunk a párunkkal.

Moszkvai szállláshelyek kedvező áron >>

Ottawa – Rideau csatorna

A kanadai Ottawában először 1832-ben nyitották meg a Rideau csatornát, amely azóta a világörökség részévé is vált. Sőt, mivel a csatornát télen kemény jégpáncél borítja, ezért a világrekordok közé is bekerült, mint a leghosszabb természetes jégpálya a maga 7,8 km-es hosszával. Hatalmas népszerűségnek örvend a helyiek körében, a méreteiből adódóan azonban mégsem kell zsúfoltságtól tartanunk.

A korcsolyázni vágyók ingyen használhatják a terepet, egyedül a korcsolyabérlésért kell fizetni. A pálya további különlegessége, hogy akár Kingston városát is megközelíthetjük korcsolyaélen, ugyanis a csatorna összeköti a két várost.

Szállások Ottawában >>

New York – Rockefeller Center

Aki látott már New Yorkban játszódó karácsonyi filmet, annak biztosan ismerős a helyszín. A saját bakancslistámon előkelő helyet foglal el az a tétel, hogy egyszer én is kipróbálhassam a korcsolyámat ezen a jégen.

A pálya igen népszerű mind a helyiek, mind a turisták körében. Csupán 150 mozogni vágyót tud egyszerre befogadni, ezért az ünnepekhez közeledvén valószínűleg a sorok hossza is megnő. Bár a belépő nem olcsó, de az élmény, hogy az ikonikus fenyőfa alatt korcsolyázzunk, miközben gyönyörködünk a karácsonyi fényekben és ámulunk a felhőkarcolók látványában, kárpótol mindenért.

Szállást keresel a “Nagy Almában”, New Yorkban? >>

+1 Bondi Beach – Korcsolya az óceánparton

Amennyiben nyáron szeretnénk szabadtéren korcsoláyzni, nem kell elkeserednünk. Ausztráliában, a Sydney melletti Bondi Beach partján megtehetjük ezt.

A pálya csupán egy bő hónapig szokott nyitva tartani június és július között, és főleg az oktatásra specializálódtak. Biztosan nagyon különleges élmény az óceán partján, sós tengeri levegőben siklani a jégen.

Mindenkinek javaslom, hogy használja ki ezt a rövid időszakot az évben, amikor a szabad ég alatt, meghitt fényekben tudunk korcsolyázni. Melyik volt a legkülönlegesebb pálya, ahol eddig csúsztatok?

Kattints még több szállásajánlatért és fedezd fel a világ legszebb korcsolyapályáit! >>

 

/fotók: shutterstock/