Vajon milyen volt egy börtöncella a középkorban, és az 1700-as évek közepén? Mit ettek a rabok, hogyan alakult a sorsuk és mivel telnek a hétköznapok manapság a börtönökben? Tekints be a tévhitekkel és legendákkal övezett világ kulisszái mögé, és ismerkedj meg a legkevésbé sem szokványos, interaktív Ember a rács mögött kiállításnak köszönhetően a Veszprémi Várbörtön titkaival! Tematikus tárlatvezetéssel és rendhagyó történelemórákkal is vár Veszprémi Várbörtön, sőt összegyűjtöttük, hogy milyen programlehetőségek közül tudsz most választani.
Ismerd meg a Veszprémi Várbörtön történetét!
Igazi időutazásban lehet részed, ha ellátogatsz a veszprémi Várbörtön Látogatóközpontba, ahol a régi várbörtön folyosóin járva borzongató látnivalók és elgondolkodtató sorsok fogadnak. Az első felvetésünkről rögtön lerántjuk a leplet, a középkorban még nem volt börtön Veszprémben, a rabokat a várhegy üregeiben tartották fogva.
1763-ban elkészültek az új tömlöcök a vastag várfal mögött, ám ezeket csak búvónyílásokon lehetett megközelíteni. A rabok a zsúfoltság, a napi egyszeri étkezés és a rossz higiéniás körülmények miatt rendkívül veszélyes állapotok között éltek.

1754–1763 között felépült Veszprém vármegye új székháza, amit később többször is kibővítettek, de a zsúfoltság továbbra is visszatérő problémát jelentett. Az 1810-es földrengés után az épületet át kellett építeni, és bár 1853-ban átadták az új, ötszintes épületegyüttest, az hamarosan ismét túl szűknek bizonyult.
Érdekesség: A Várbörtönben raboskodott Mindszenty József veszprémi püspök, későbbi esztergomi érsek, hercegprímás, illetve Brusznyai Árpád klasszika-filológus. 1956 novemberében itt gyűjtötték össze a szovjet katonai hatóságok a forradalomban részt vett veszprémi egyetemistákat és oktatókat is.
A Veszprémi Várbörtön 2003-ig az ország egyetlen működő várbörtöne volt, ami szimbólummá vált Veszprémben. 2003-ban az épületben lévő börtön bezárt, új helyszínre költöztették.


Foglalj szállást Veszprémben >>
Ember a rács mögött kiállítás
Milyen kérdésekre kapsz választ a tárlat megtekintése során? Megtudhatod, hogy
- hogyan alakult ki a börtön és hogyan változott a szerepe évszázadokon át
- milyenek voltak az egykori cellák
- hogyan élnek ma a fogvatartottak
- hogyan telik a rabok egy napja
- milyen személyes tárgyak lehetnek náluk
- hogyan tarthatnak kapcsolatot a külvilággal
A kiállítás nem titkolt célja az edukáció, ezért 12 év feletti gyerekcsoportok számára rendhagyó történelemórákkal, múzeumpedagógia előadásokkal és drámapedagógiai foglalkozásokkal is készülnek. Mutatjuk is a különleges programlehetőségeket.



Tematikus tárlatvezetések
Szívesen hallanál arról, hogy egy-egy korszakban mit tartottak bűnnek, ezek a bűnök milyen retorzióval jártak, illetve milyen történetekről mesél a Veszprémi Várbörtön? Az Ember a rács mögött kiállítás tematikus tárlatvezetéseinek köszönhetően újszerű, izgalmas megközelítésben kerül bemutatásra a bűn, a büntetés és a börtön témája az irodalommal és a művészettel párhuzamban.
Megismerheted a művészet szerepét a börtönök világában, betekintést kaphatsz, hogy a fogvatartottak, hogyan használták a művészet és annak egyes ágait a börtönben. Valódi bűneseteket követhetsz nyomon, és belemerülhetsz az emberi lét és bezártság kapcsolatába. A program kreatív, interaktív élményt kínál történelmi és művészeti nézőpontból.


Tematikus séták
A tematikus séták során felfedezheted Veszprém egy másik arcát: ellátogathatsz a hóhér egykori otthonához a Sintér-dombon, a porkolábok házához a Fejesvölgy utcában és megismerheted a híres törvényszéki bírók utcáját is. Sőt megtudhatod, hogyan kommunikáltak a rabokkal a hozzátartozók a börtön „beszélőjén” keresztül. A program élményszerű betekintést nyújt a város bűnügyi történeteibe, és testközelből mutatja be a régi jogi és társadalmi viszonyokat a valós helyszínek bejárásával.
Rendhagyó történelemórák iskolás csoportok számára
A nem mindennapi történelemóra izgalmas, interaktív módon vezeti be a diákokat a bűn és büntetés történetébe, eltérő történelmi korszakokon átívelően. A résztvevők nemcsak hallgatók, hanem nyomozók is, akik a kiállítás anyagát felhasználva keresik a válaszokat arra, hogy mi számított bűnnek más és más korokban, hogyan büntettek, és mit is jelentett valójában a „megbűnhődés”.


Drámajátékos foglalkozások
Mit nevezünk bűnnek? Ki számít bűnösnek? És hogyan viszonyulunk hozzájuk? A körülbelül 50 perces drámafoglalkozás nem ad kész válaszokat – helyette arra hív, hogy közösen gondolkodjunk a kérdéseken, még mielőtt ítélkeznénk. A résztvevők saját tapasztalataikból kiindulva mélyebb megértést nyerhetnek a bűn, bűnösség és büntetés összetett kérdéseiről. A foglalkozás fejleszti az empátiát, a kritikai gondolkodást, és segít jobban rálátni saját és a közösség reakcióira is.

Ha Veszprémbe látogatsz, feltétlenül nézd meg a megújult Várbörtön Látogatóközpont börtönkiállítását, amely személyes sorsokon átívelően mesél a régmúltról és a jelenről.
Jegyárak, nyitvatartás, megközelítés
Jegyek: felnőtt: 3.500 Ft, diák/nyugdíjas: 2.500 Ft
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök: 9:00-17:00, péntek: 9:00-18:00, szombat: 10:00-18:00, vasárnap: 10:00-17:00, kedden zárva
Fontos tudni, hogy a kiállítás területe limitált befogadóképességű, így érdemes előre megvásárolni a belépőjegyet. A kiállítás megtekintése nagyjából 60-90 percet igényel.
Megközelítés: A 8200 Veszprém, Jókai Mór utca 8. szám alatt található kiállítás busszal (10-es és 13-as busz, Sziklai János utcai megálló) és autóval is megközelíthető. Parkolni a környező utcákban lehet.
A legjobb veszprémi szállások >>
Top 5 kihagyhatatlan látnivaló Veszprémben
Összegyűjtöttük neked, melyek azok a látnivalók Veszprémben, amit mindenképpen érdemes felfedezni, akár egy, akár több napra érkezel a királynék városába.
- CODE – Digitális Élményközpont
- Veszprémi vár látnivalói és a Benedek-hegy
- Tűztorony
- Gizella királyné-kilátó
- Veszprémi Állatkert
+1 Még több látnivaló érdekel Veszprémben? Bérelj kerékpárt és szervezz városnéző biciklitúrát a családdal, vagy a barátokkal! Remek éttermek és fagyizók csalogatnak városszerte.


Ha kedvet kaptál egy veszprémi kikapcsolódáshoz, válogass a legjobb helyi apartmanok, vendégházak és hotelek közül a Szallas.hu kínálatából >>

(Fotók: szallas.hu)