Programok hétvégére

Idén is irány a Tatai Patara! – Török – kori történelmi fesztivál a Vizek Városában

1 perces olvasási idő

Töretlen siker övezi a Tatán immár 13 éve megrendezésre kerülő „Tatai Patara 1597” című rendezvénysorozatot. Felnőttek és gyerekek számára egyaránt élmények tárházát nyújtja ez a történelmi fesztivál, mely a részletekbe menően valósághű kosztümök, fegyverek, életképek révén igazi időutazásra invitál.

De mi az a patara? 

A történelmi fesztivál nevét adó patara, vagyis kapupetárda a török kori háborúk egyik leghatékonyabb fegyverének számított. Johann Bernstein német katonamérnöktől származott az ötlet, hogy a várkapuk berobbantásához ilyen nagy erejű robbanóeszközöket készítsenek – a cél a várak visszafoglalása volt a török megszállóktól.

A Tatai Patara fesztiválon csatajelenetből pedig nem lesz hiány. 

Mit láthatunk a Tatai Patarán? 

A történelmi fesztivál célja a keresztények és oszmán megszállók életmódjának, harcmódjának bemutatása, méghozzá interaktív módon, a látogatókat is bevonva. A 350-400 hazai és külföldi katonai hagyományőrző részvételével olyan különleges programokon vehetnek részt az érdeklődők, mint a látványos demonstrációk, katonai táborok, életmód-bemutatók, párbajok, az „élő kiállításként” működő magyar falu, sőt, még egy háremet is felkereshetnek. 

Információk a fesztiválról:

  • Rendezvény címe: „Tatai Patara 1597” Török – kori Történelmi Fesztivál
  • Időpont: 2021. július 23. péntek 16:00 – július 25. vasárnap 20:00
  • Helyszín: Tatai vár (2890 Tata, Váralja utca 3.)
  • Friss híreket itt találsz >>

Szállástippünk Tata közelében családoknak: Almási Parasztház Dunaalmás

Igazi falusi miliőben pihenhettek az Almási Parasztház Dunaalmás vendégeként, ahol a vidéki hangulat jól megfér a modern berendezéssel. Családok számára különösen jó választás lehet ez a szálláshely Tata közelében.

Idén is irány a Tatai Patara! – Török - kori történelmi fesztivál a Vizek Városában
Almási Parasztház Dunaalmás

Néhány török-kori műemlék Magyarországon 

1.Malkocs bej dzsámija – Siklós

Az egyik legszebben helyreállított török – kori műemlék Magyarországon Malkocs klisszai szandzsákbej dzsámija Siklóson, mely a város kulturális életének fontos része.  Építésének időpontja 1543 és 1565 közöttre tehető, restaurálása pedig olyan színvonalasra sikerült, hogy 1993-ban megnyerte az Europa Nostra díjat.

Idén is irány a Tatai Patara! – Török - kori történelmi fesztivál a Vizek Városában
Malkocs bej dzsámija

Szállástippünk Siklóson: Bástya Apartman Siklós

Családoknak és pároknak egyaránt ideális szálláshely Siklóson a Bástya Apartman, mely sétatávolságra található a Siklósi Vártól és az élményfürdőtől, de a Tenkes – hegy sincs messze. Kisgyerekesek számára remek hír, hogy a szállás 6 éves korig ingyenes, kérésre pedig babagondozási felszerelést is biztosítanak.

Idén is irány a Tatai Patara! – Török - kori történelmi fesztivál a Vizek Városában
Bástya Apartman Siklós

2. Gázi Kászim pasa dzsámija – Pécs

Pécs egyik ikonikus épülete a főtéren álló Gázi Kaszim pasa dzsámija, mely a magyarországi török-iszlám építészet legjelentősebb alkotása. Ma katolikus templomként működik, de a kupola gyönyörű díszítése és az üvegablakok egyaránt őrzik a török művészet értékeit.

TIPP: Pécsett nézd meg Jakovali Haszan Pasa Dzsámiját is!

Idén is irány a Tatai Patara! – Török - kori történelmi fesztivál a Vizek Városában
Gázi Kaszim pasa dzsámija

Négycsillagos szálloda Pécsett: Corso Hotel Pécs****

Ha igényes szállást keresel családdal vagy párosan Pécs belvárosában, a Corso Hotelt válaszd. Az elegáns, modern hotelben akadálymentesített szobák is elérhetőek, kisgyerekesek nyaralását pedig babagondozási kellékekkel teszik kényelmesebbé.

Idén is irány a Tatai Patara! – Török - kori történelmi fesztivál a Vizek Városában
Corso Hotel Pécs****

3. Török Fürdő – Eger

Káprázatos látványban lesz részed, ha ellátogatsz az egri Török Fürdőbe: kupoláját 200 000 darab aranyozott mozaik díszíti, egyik medencéje a XVII. században készült. Napjainkban magas színvonalú wellness és gyógyászati szolgáltatásokkal várja a pihenni vágyókat, radonos gyógyvize mozgásszervi-, idegrendszeri-, és anyagcsere betegségek kezelésében különösen hatékony.  

TIPP: Ha Egerben jársz, keresd fel az Egri Minaretet is!

Idén is irány a Tatai Patara! – Török - kori történelmi fesztivál a Vizek Városában
Török fürdő

Az egyik legjobb szállás családoknak Egerben: Mecset Apartman Eger

Ha szeretnél karnyújtásnyira lenni Eger leghíresebb látnivalóitól, a Mecset Apartmanban foglalj szállást. A szálláshely közvetlenül az Egri Vár alatt várja a családokat, párokat, berendezése a legmagasabb igényeket is kielégíti.

Mecset Apartman Eger

4. Gül Baba türbéje – Budapest

Az ország egyik leghíresebb török – kori műemléke Gül Baba türbéje, mely a XVI. században épült, s az elmúlt évek során csodásan felújították. A török sírkápolna területén ma a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely is működik, ahol türbe történetét, valamint Gül Babát bemutató kiállítás tekinthető meg.

TIPP: Budapest török-kori műemlékei között előkelő helyen áll a több, mint 500 éves Rudas Gyógyfürdő is.

Gül baba türbéje

Budapesti szálloda pároknak, családoknak: Mamaison Hotel Andrássy Budapest****

A főváros egyik legszebb pontján, a Hősök tere közvetlen közelében áll a bájos Mamaison Hotel Andrássy Budapest. A bájos, barátságos hangulatú budapesti szálloda kertjét különösen kedvelni fogod.

Mamaison Hotel Andrássy Budapest****

Merüljetek el a török idők varázsában Magyarország török-kori műemlékeinél és a Tatai Patarán! A legjobb szálláshelyeket a történelmi fesztivál közelében néhány kattintással le is foglalhatod >>

(fotók: szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%