Külföldi kalandokNyári vakációRomantikus kikapcsolódás

Titokzatos templomok a Világörökség részét képező Angkorban

2 perces olvasási idő

Azt hiszem, nem sok olyan szomorú sorsú ország van a világban, mint Kambodzsa, hiszen történelmét megannyi pusztítás írta. De azt is kijelenthetjük, éppoly kevés az olyan csodálatos hely is, mint Kambodzsa, hiszen minden borzalom ellenére az ott élő emberek őszintén, teli szájjal mosolyognak, és lelkesen építik jövőjüket.

Amikor megérkeztünk, hirtelen egy teljesen más világba csöppentünk, mint amit megszoktunk. Talán nem kell túlragozni, de itt Európában legtöbbször csak unottan rohannak az emberek a céljuk felé, nincs idejük megállni, rácsodálkozni a szép dolgokra.

Kambodzsa más! Az első, ami feltűnt, hogy tényleg mindenki mosolyog, és hiába vagyunk mi vadidegenek számukra, mégis kedvesen biccentenek, üdvözölnek. Nem rohannak sehová, ha eljön a pihenés ideje, bárhol, bármikor, még egy motoron elnyúlva is képesek szundítani egyet.

Siem Reap, a nyüzsgő kisváros

Aki a csodálatos romtemplomokat szeretné megnézni Angkorban, annak a legtökéletesebb választás Siem Reap városa, ahol arra rendezkedtek be, hogy a nyugati turisták minden kényelmét kiszolgálják, ráadásul igen kedvező áron. A világnak ezen a távoli pontján ugyanis még magyar mércével is nagyon olcsó az élet, az utazás legnagyobb költségét a repülőjegy teszi ki. Onnantól, hogy megérkeztünk, hihetetlen árakon válogathatunk a jobbnál jobb hotelekből, finom ételekből, és különféle programokból.

Mi nem kifejezetten a turistáknak szánt attrakciókra voltunk kíváncsiak, sokkal inkább arra, milyen a valódi Kambodzsa. Biciklit béreltünk a szállodánkhoz közeli mosodánál, és két keréken fedeztük fel a várost. Nem elírás, itt sok család foglalkozik egyszerre több dologgal.

Ami az egyik legnagyobb élményt nyújtotta, az a piac, ami egyszerre sokkoló és egyszerre lenyűgöző. Én imádtam!

Így jártuk végig Angkor templomromjait

Siem Reap városától nagyjából 25 kilométerre, a dzsungelben áll Angkor ősi épületegyüttese.

A megközelítésre vagy a bicikli, vagy a tuktuk a legpraktikusabb. Mi ez utóbbit választottuk, ráadásul a sofőrünk nagyon jó fej volt, mert elvitt minket olyan kis templomokhoz is, amiket csak kevesen keresnek fel. Mindenhol türelemmel megvárt, és bár nem beszéltük meg külön, de másnap reggel már ott várt minket a szálloda előtt.

Szerzetes Angkor Watnál

Az egynapos belépő mellett van lehetőség arcképes háromnapos, vagy heti bérletet vásárolni, amit a főbejáratnál lehet elkészíttetni. Bár a sor hosszú volt, de gyorsan haladt, és ami a legjobban meglepett, hogy végre olyan igazolványkép készült rólam, ami tényleg vállalható.

Háromnapos bérlettel a nyakunkban neki is vághattunk Angkor felfedezésének.

Angkor Wat

A templomegyüttes egyik legszebb része, aminek a felkeresését érdemes úgy időzíteni, hogy még innen nézhessük a naplementét. Nem csupán egy templomról van szó, Angkor Wat egy komplett ősi város, aminek bejárására néhány órát rá kell szánni.

Angkor Wat

Ha nyitott szemmel járunk, gyönyörű faragványokat, köztük szépen kidolgozott apszara táncosnők alakjait fedezhetjük fel.

Apszara táncosnők ábrázolása

Hogy mennyire különleges hely, azt az is bizonyítja, hogy a szerzetesek még ma is szívesen vonulnak ide meditálni. Nem kell meglepődni, ha utunkat keresztezi néhány majom, de nem árt velük vigyázni, mert bármilyen élelemnek vélt dologért képesek szemtelenül viselkedni.

Bayon, a sokarcú templom

A jelző szó szerint is igaz, ugyanis Bayon tornyait a négy égtáj felé néző hatalmas faragott arcok díszítik, amik kivétel nélkül a nyugalmat és a harmóniát sugározzák.

49-ből 37 maradt meg épen. Nekünk ez talán még jobban is tetszett, mint Angkor Wat, ezért ide másnap is visszatértünk.

Preah Khan, a „Szent Kard temploma”

Az egyik legtitokzatosabb épület, állítólag itt őrizték a királyság védelméért felelős szent fegyvert. Filmrajongóknak ismerős lehet, mert a Tomb Raider, és az Indiana Jones és a végzet temploma egyes jeleneteit itt forgatták.

Preah Khan

Ta Som, a templom, amit visszahódít a természet

Különlegességét az adja, hogy a szabadon burjánzó növényzet benőtte összeomlott falait, ami egészen elképesztő látvány. Néhol egész fák szövik a gyökereiket a romok köré.

Ta Som

Pre Rup, az elefántos templom

Sajnos nincs túl jó állapotban, de nekünk nagyon tetszett, elefánt szobrait pedig egyenesen imádtuk.

Pre Rup

Preah Ko

Az egyik legrégebbi templom, aminek restaurálásában magyar szakemberek is részt vettek.

Preah Ko

A Roluos-csoport hármas épületegyüttese

Kissé kakukktojás, mert fizikailag elkülönül Angkortól és ide jóval kevesebben látogatnak el, pedig nagyon szép, megéri azt a kis kitérőt!

Roluos-csoport egyik temploma

Néhány praktikus dolog, amit nem árt szem előtt tartani:

Mivel templomokról van szó, ezért több helyen igen szigorúan veszik az öltözködési szabályokat. Férfiaknak térd alá érő nadrág, és ing, vagy póló ajánlott, nőknek pedig térdet takaró szoknya, vagy nadrág, és egyes templomokba csak úgy lehet belépni, ha a váll is fedve van.

Találkozhatunk kéregetőkkel, gyakran gyerekekkel, akik 1 dollárért képeslapot, vagy valami apróságot árulnak. Ha nem szeretnénk vásárolni, de visszautasítani sem, akkor bármilyen nekünk csekélységnek tűnő dolognak örülnek, legyen az egy csoki, vagy egy toll, amit mi nélkülözni tudunk.

Aki nagyobb kalandot tervez, de nem mer belevágni, azoknak bátran ajánlom ezt a részt, és azoknak is, akik különleges utazásra vágynak, de a nyugati árak túl magasak a pénztárcájuknak. Egy biztos, innen mindenki csodás élményekkel fog hazatérni.

/Fotók: Bene Marianna/

 


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%