Programok hétvégéreCsaládi kiruccanásEldugott kirándulóhelyekRomantikus kikapcsolódás

Újévi fogadalmak – 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni

2 perces olvasási idő
Veszprém madártávlatból

Az utazás, a kirándulás és a városnézés mindig feltölt energiával, és segít elfelejteni a hétköznapok fáradalmait. Éppen ezért, már most készítettünk egy bakancslistát az újévi fogadalmak mintájára, hogy mindenképpen szem előtt tartsuk, melyik az a 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni. Ha csak a felét sikerül betartanunk, izgalmas év vár ránk! 

Újévi fogadalmak - 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni
Zsitvay-kilátó

Megnézni a Megyer-hegyi Tengerszem bámulatos természeti kincseit

A Megyer-hegyi Tengerszem a Sárospatak fölött magasodó Megyer-hegyen található, egész évben szabadon látogatható. A 6,5 méter magas tó körül 70 méteres sziklák állnak, a látvány elképesztő, éppen ezért turisták ezrei látogatnak ide évente. A Megyer-hegyi Tengerszem 2011-ben elnyerte az ország legszebb természeti csodájának járó címet.

Újévi fogadalmak - 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni
Megyer-hegyi Tengerszem

Sárospatak és környéke megannyi látnivalót tartogat az odalátogatóknak, ha arra jártok semmiképpen se hagyjátok ki a Bodrog- parti Athénnak is nevezett települést. A műemlékekben gazdag, történelmi kincs méltán kerülhet fel a megnézendő újévi fogadalmak közé.

A legjobb szállások Sárospatakon >>

Pihenni Balatonfüred kikötőjétől néhány perce

A balatonfüredi hajóállomás és környéke az egyik legszebb kikötő a Balaton partján a Tagore sétánnyal, és a temérdek látnivalóval. A bababarát Hotel Silverine Lake Resort**** a Tagore sétánytól és a hajókikötőtől mindössze néhány perces sétára várja vendégeit. A mediterrán hangulatú hotel ablakaiból páratlan balatoni panoráma tárul a szemünk elé. Nem kérdés, hogy a Balaton miért örök toplistás szereplő az újévi fogadalmak között.

Újévi fogadalmak - 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni
Hotel Silverine Lake Resort Balatonfüred

Kirándulni a Sümegi vár környékén

Azok számára, akik szívesen keresik fel hazánk várait, Sümeg vára igazán csalogató célpont. A vár a Balatontól mindössze 20 km-re fekszik, szomszédságában várja a középkor szerelmeseit a Hotel Kapitány****superior Wellness és Konferencia. A hotel színes programkínálattal, történelmi lovasjátékokkal és középkori lakomával teszi még különlegesebbé a sümegi kikapcsolódást. 

Újévi fogadalmak - 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni
Hotel Kapitány****superior Wellness és Konferencia

Felfedezni Veszprém kilátóit és panorámáját

A Veszprémi Állatkert országszerte híres látványosság, azonban a városban az állatkert és a vár mellett gyönyörű panoráma is vár. A Kálvária domb, a Benedek-hegy, és a Gizella királyné-kilátó méltán kerülhet fel egy az újévi fogadalmakkal írt bakancslistára. 

Újévi fogadalmak - 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni
Kálvária-domb

Élvezni a kényelmet Egerszalók vendégszeretetében

Egerszalók, Eger és Demjén szomszédságában fekszik, ahol a környék csak úgy hemzseg a szemnél szebb történelmi és természeti kincsektől. A kikapcsolódáshoz tökéletes választás a Saliris Resort Spa & Conference Hotel Egerszalók**** , amelynek falai között a legváltozatosabb mesék jutnak azonnal eszünkbe. A szálloda egyedülálló hazánkban, különlegessége a Sódomb, amely az évek során egyedülálló jellemzői miatt a környék szimbólumává vált. Ehhez hasonló természeti képződmény a világon csak két helyen található (Pamukkkale, Yelloswstone Park), Európában pedig egyedül álló. A termálforrás a gyógyvizek kategóriájában a legjobb besorolást kapta.

Saliris Resort Spa & Conference Hotel Egerszalók****

Bejárni Ópusztaszer Emlékparkját és Élményparkját

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fontos nemzeti emlékhelyünk, az ország egyik leglátogatottabb muzeális kiállítóhelye. A Feszty-körkép miatt turisták ezrei keresi fel évente. A Csillagösvény Öko Élménypark pedig a természet és kalandszerető családokat, fiatal párokat, és baráti társaságokat várja tárt karokkal.

Újévi fogadalmak - 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Romantikus éjszaka az esztergomi Duna-parton

Esztergom a Dunakanyar kapuja, a város remek célpont azoknak, akik kedvelik a városnézős programokat, a kirándulást, és a vizes élményeket. A Bridge Apartment a Mária Valéria híd lábánál, a Duna-parton áll, az apartman különlegessége, hogy az épület korábban vámházként üzemelt. A szálláshelyen ingyenes a parkolás és a wifi. 

Újévi fogadalmak - 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni
Bridge Apartment

Felfedezni Lillafüred bámulatos látnivalóit

Az újévi fogadalmak listájáról nem hiányozhat Lillafüred felkeresése, annál is inkább, mert a Hámori-tó, a függőkert és a vízesés gyönyörű látványt nyújt minden évszakban. A tó mellett található a Hunguest Hotel Palota Lillafüred, amely a különlegesen előnyös elhelyezkedése mellett gasztroélményekkel és saját wellness részleggel vár. 

Újévi fogadalmak - 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni
Lillafüred

Sétálni egyet a Szegedi Állatkertben, és a Tisza-parton

Szegeden egy belvárosi séta remek időtöltés, ráadásul a vadaspark különleges élményeket tartogat. Ez az ország egyik legnagyobb és legfiatalabb állatkertje, a látogatók nagy kedvence. A park ma már közel 45 hektáron várja az érdeklődőket hatalmas fáival, és tágas kifutóival. A vadaspark különlegessége, hogy az országban elsőként Szegeden volt elérhető a zoopedagógiai foglalkozás.

Újévi fogadalmak - 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni
Szegedi Állatkert

Bebarangolni Eger bámulatos belvárosát

Eger belvárosában sétatávolságra áll egymástól az egri vár, a minaret, a Dobó tér, a bazilika, és az Érsekkert. Ha a közelükben szeretnénk megszállni, remek célpont az Unicornis Hotel, amely a Dobó tértől mindössze 2 perc sétára található. A hotelben szobaszerviz, wellness részleg, masszázs és különféle gasztroélmények teszi színesebbé a pihenést. 

Újévi fogadalmak - 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni
Unicornis Hotel

Gyönyörködni a Dunakanyar elképesztő panorámájában

Ha van olyan szálloda az országban, ahonnan bámulatos panoráma nyílik a Dunakanyarra, a visegrádi Silvanus Konferencia és Sport Hotel biztosan az. A hotel színes programkínálattal, kirándulásokkal, uszodával, wellness centrummal és szépségszalonnal várja a pihenni vágyókat. A Fellegvár néhány perces sétára található innen. 

Újévi fogadalmak - 12 hazai élmény, amit jövőre kár lenne kihagyni
Silvanus Konferencia és Sport Hotel

Te is készítettél már listát azokról az újévi fogadalmakról, amelyek ezer élményt tartogatnak? Nem csodáljuk, az ország számos pontján várnak olyan hotelek, vendégházak és apartmanok, ahonnan pár percre tengernyi program és látnivaló található. Ha további élményeket gyűjtenél még a jövő évi bakancslistádra, ezeket a helyeket semmiképpen se hagyd ki:

Foglalj szállást a szallas.hu kínálatából, és legyél részese annak az élménynek, amit az utazásnak és kirándulásnak köszönhetsz! >>

(Fotók: szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%