Varázslatos városok felfedezése vezetett sétákon

Szallas.blog.hu 2018-05-17

Az egyre melegedő idő és a nyári szünet közelsége nagy öröm a városnézőknek, kirándulóknak. Ha szervezetten szeretnétek felfedezni egy-egy várost, tematikus séták és vezetett túrák keretében ezt is megtehetitek. Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, olvassatok tovább, mert összeszedtük nektek a legjobb város felfedezős programokat!

Debrecen

Debrecen múltját és történelmét ismerhetitek meg egy másik nézőpontból, ha részt vesztek a ImagineDebrecen tematikus sétáinak egyikén. Írók, kereskedők, egyházi személyiségek nyomán kalandozhattok a városban, melynek hangulata titeket is magával ragad majd. Ti döntötök, hogy melyik oldaláról szeretnétek megismerni Debrecent, hiszen választhattok, hogy az “Ide jártatok ti…” irodalmi városnéző sétát vagy a “Tessék, csak tessék!” keretén belül jártok a kereskedők nyomában esetleg a Terítéken Debrecen gasztrobarangolását választjátok.

A legjobb debreceni szálláshelyek ide kattintva>>

Az ImagineDebrecen kedvezményét itt éred el>>>

Tokaj

Bár Tokajról elsősorban mindenkinek a bor jut az eszébe, mégsem kizárólag emiatt érdemes ide látogatni. A Kis Albert térről induló Tokaji Séták egy új oldalát mutatják be a városnak, hiszen megismerhetitek a híres épületeket, a településhez kötődő személyeket és egész Tokaj-Hegyalja vidékét. Természetesen a borkóstolás sem maradhat ki, ha részt vesztek A jéghegy csúcsa borral túrán, a Hegy lábánál kávéval séta pedig érdekes részleteket tár fel. Az irodalom kedvelői semmiképp se hagyják ki az Irodalom és színház sétát, hiszen Tokaj nem csak bor!

A legjobb tokaji szálláshelyek ide kattintva>>

A Tokaji Séták kedvezményét itt éred el>>>

Veszprém

Kávéházak, épületek izgalmas történetei tárulnak elétek Veszprémben. Az Óváros térről és a Laczkó Dezső Múzeumtól induló ImagineVeszprém séták bemutatják a 20. század Veszprémjét, és a Kádár-kori lenyomatokat, ha Beton és humort választjátok, vagy terítékre kerül a város, ha a gasztronómiát fedeznétek fel, de beleláthattok egy 19. századi borbély életébe, gondolataiba, hétköznapjaiba, örömébe és bánatába ha a Borotvaélen mellett döntötök.

A legjobb veszprémi szálláshelyek ide kattintva>>

Az ImagineVeszprém kedvezményét itt éred el>>>

Vezetett túrák a Pilisben – Kesztölc

A sétáknál nagyobb kihívást keresőknek érdemes részt venni egy túrán a Pilisben. Rejtett természeti kincsek, kilátópontok, különleges gombák és növények tárulnak a kirándulók szeme elé. A rövidebb túrákat kedvelők két órában járhatják be a környéket, és közben megismerkedhetnek Kesztölc borkultúrájával és természetesen kóstolhatnak is. A négy órás vezetett túrán az erdőn keresztül látogathatjátok meg az első magyar szerzetesrend alapításának helyét, Klastrompusztát, sőt gyógynövényeket is gyűjthettek. Az igazán vállalkozó szelleműek elé gyönyörű panoráma tárul félnapos túra során, miközben megismerik a környék múltját, történetét és hagyományait és természetesen a szalonnasütés sem maradhat ki.

A legjobb szálláshelyek a Pilisben ide kattintva>>

A Vezetett túrák kedvezményét itt éred el>>>>Pécs

Egy rendkívül izgalmas várost ismerhettek meg az ImaginePécs jóvoltából. Ismert és kevésbé ismert emberek, művészek és kereskedők formálták a város arculatát. A Legendás pécsiek séta megismerteti veletek azokat, akik naggyá tették Pécset, gondoljatok csak többek között a híres pécsi kesztyűre, a kerámiára vagy a sörre. Ha az építészet varázsol el titeket, az Angyalok és elefántok között Pécsen mindenképpen jó választás, hiszen az épületdíszek üzeneteivel ismerkedhettek és természetesen a Zsolnay sem marad majd ki. Akik pedig a város történelmi oldalára kíváncsiak, a Fenn a Tettye – lenn a város az ideális séta.

A legjobb pécsi szálláshelyek ide kattintva>>

Az ImaginePécs kedvezményét itt éred el>>>