Site icon Szallas.hu Blog

Adventi barangoló kalendárium – 24 elképesztő téli hely Magyarországon


Télen valamiért nehezebben indulunk el itthonról. Odakint repkednek a mínuszok, fagyos szél fúj, csúszik az út és sokszor a szürkeség uralja a nappalokat is. Most mégis teszünk egy próbát, hogy meghozzuk a kedveteket egy kis téli kiránduláshoz. Adventi barangoló kalendáriumunkban 24 olyan elképesztő téli helyet mutatunk Magyarországon, amit nem csak az adventi időszakban érdemes felkeresni, hanem bármikor, amíg be nem köszönt a tavasz.

24 elképesztő téli hely Magyarországon

1. A befagyott lillafüredi vízesés

Az egyik legszebb téli hely Magyarországon, amit valaha láttunk. Persze ehhez az is kellett, hogy legyen egy kis szerencsénk, és a miskolctapolcai téli pihenésünk idején extra hideg legyen. Nem is volt nagy kedvünk kirándulgatni, legszívesebben az egész napot a Barlangfürdő kellemes vizében töltöttük volna, de egy lillafüredi kiruccanást azért csak bevállaltunk.

Milyen jól tettük! A téli fagyban elképesztő látvány fogadott minket a Palotaszállóhoz közeli vízesésnél, az ugyanis szinte jégcsappá fagyott. Figyeljétek az időjárás előrejelzést, és ha azt látjátok, tartós mínuszok jönnek, érdemes lesz Lillafüred felé kirándulni!

Lilafüredi vízesés

Ahhoz, hogy elcsípjétek ezt a nem mindennapi látványt, nélkülözhetetlen egy jó szállás. A pazar, három hegy ölelésében található Hunguest Hotel Palota Lillafüred élő zenés reggelijeivel és egyedi miliőjével nemcsak az időben repíthet vissza, hanem kényelmes pihenést is nyújt.  

Ha egy kicsit csendesebb elvonulásra vágytok, akkor a lillafüredi Sebesvíz Panzió tökéletes választás lesz. A mézeskalács-házikóra emlékeztető panzió mesés erdei környezetben, a Bükk hegység lábánál vár benneteket. Kristálytiszta levegő, kényelmes szobák és éteri csend biztosítja az eszményi pihenést.

2. Jégvarázs a Balatonnál

A Balaton selymes, lágy, simogató vize télen egy szikrázó jeges mesevilággá változhat. Így már évek óta tervben van, hogy ha kellően hidegre fordul az idő, felkerekedünk, és megnézzük a jeges Balatont. Az utóbbi években a szél és a fagy nem egyszer elképesztő jégbirodalommá varázsolta a tájat, ami már fotókon is lenyűgöző, élőben pedig egyenesen fantasztikus lehet.

Jeges mesevilág a Balatonon

Korábbi képes élménybeszámolónkat erről itt találjátok >>

A Balaton két partja közül is mindenkinek megvan a kedvence, így szállást is ez alapján érdemes nézni ehhez a programhoz. 

Igyatok egy pohár vörösbort, hogy kicsit átmelegedjetek az ország első borszállodájában a tó északi partján, a badacsonyi Hotel Bonvivóban.

A déli parton a siófoki Prémium Hotel Panorámában**** közvetlenül a vízparton szállhattok meg, így biztosan csak pár lépés lesz a jeges látványosság. Miután kigyönyörködtétek magatokat a téli táj szépségében, vár benneteket a szálloda fantasztikus wellnessrészlege, ahol a szaunák, a tepidárium és a különböző medencék mellett még egy barlang-élménymedencét is élvezhettek. 

3. Befagyott Paprikás-patak

Ezt egyszer látni kell! Ha már néhány napja fogcsikorgatóan hideg van, akkor érdemes útra kelni, és sétálni egy jót a solymári Jegenye-völgyben, ahol a Paprikás-patak csordogál. A hely minden évszakban gyönyörű, de mi legelőször télen jártunk itt egy újévi túra alkalmával, és teljesen beleszerettünk az akkor jéggé fagyott kis patakba.

Persze rengeteg patak szeli keresztül-kasul az országot, de jó oka van, hogy miért pont ezt ajánljuk. Itt ugyanis egy kényelmes sétaút vezet a völgyben, ami még hó és jég esetén is járható akár gyerekekkel is. A völgyben pedig még egy különlegességet láthattok, egy kis vízesést, ami a téli fagyban szintén nagyon látványos tud lenni. A túraút végén pedig a solymári vár középkori romjait is megcsodálhatjátok.

Paprikás-patak

Ehhez a jó kis kiránduláshoz megszállhattok akár Budapesten is, mégis közel a patakhoz. A Klebelsberg Kastély Hotel Budapest négy csillagjával szavatolja a minőséget. A magas kőkerítés mögött megbújó szállodát egy gyönyörű park veszi körül, ami behavazva is elképesztően szép.

Mindössze 2-3 kilométerre is választhattok szállást a túraútvonaltól. Pilisvörösváron a Gondola Panzió tágas szobákkal és saját étteremmel fogja szolgálni a kényelmeteket.

4. Fátyol-vízesés és Szalajka-völgy télen

Tipikus nyári kirándulóhely Magyarországon a Szalajka-völgy, amit mi mégis bátran ajánlunk az adventi barangolónkban is, hiszen ilyenkor egy egészen elképesztő téli hellyé alakul át a környék.

Fátyol-vízesés, Szilvásvárad

A Szalajka-völgy az a hely, aminek még egy kis sejtelmes köd is jól áll, de egy napsütéses téli napon is remek kirándulás. Nem csupán a fagyos Fátyol-vízesés nyújt ilyenkor különleges látványt, a kék árnyalataiban pompázó Sipovics Tengerszem színei ilyenkor sokkal kontrasztosabbak, ha pedig olyan szerencsések vagyunk, hogy egy kis hó is fedi a tájat, akkor még lenyűgözőbb az összhatás.

Sipovics Tengerszem – Szilvásvárad

Szilvásváradon rengeteg a szálláslehetőség, így szezonon kívül is lesz miből válogatni. De ha imádjátok a letűnt korok eleganciáját, akkor a méltán nevezetes La Contessa Kastélyhotel nagyon fog nektek tetszeni. Az egykori Pallavicini őrgrófi család otthona ma már szállodaként működve, rengeteg kényelmes szobával és 650 m2-es wellnessrészlegével várja a vendégeit.

Ha nem akartok sokat gyalogolni a téli hóesésben a völgyig, akkor válasszátok a bájos Morzsi Apartmant, mert ez a szállás csak 150 méterre fekszik a Szalajka-völgy bejáratától. A házikóban három önálló lakrész került kialakításra, így ha társasággal kirándulnátok, ezen a szálláson elfértek.

5. Korcsolyázás a Velencei-tavon

A Velencei-tavat sokszor emlegetik a „napfény tavaként” is, de télen is remek kirándulási helyszín, ahol ráadásul korcsolyázni is lehet, ha a vize kellően befagy. Ha hihetünk az előrejelzéseknek, lesz azért kemény hideg ezen a télen is, úgyhogy minden esély megvan rá, hogy egy jót korcsolyázzunk. Ráadásul a tó alacsony vízszintje szintén jó esélyt ad a korai befagyásra.

Hogy mikor lehet legálisan a tó jegére lépni, arról a honlapjukon érdemes tájékozódni.

Befagyott Velencei-tó

Ha gyerekekkel terveznétek a kirándulást a Velencei-tóra, akkor a Velence Resort & Spa négycsillagos komplexumában nem valószínű, hogy csalódni fogtok. A kifejezetten gyermek- és családbarát szálloda több játszóházzal és saját animátorokkal gondoskodik a gyerekek szórakoztatásáról és a szülők pihenéséről.

A jeges tófelszíntől csupán néhány méterre a különleges, hajó formájú Vital Hotel Nautis Gárdony****+ superior télen is várja a korcsolyázás és a téli sportok szerelmeseit.    

Hangulatos apartmanok a Velencei-tónál >>

6. Korizás a Csepeli Jégfolyosón

A csepeli korcsolyapálya és a hozzátartozó jégfolyosó különlegességnek számít az országban, így nem is csoda, hogy hamar a fővárosiak nagy kedvencévé vált. De akár vidékről is érdemes miatta ellátogatni a fővárosba, és akkor összeköthetjük a korizást egy kirándulással. A koripálya idén hétvégente 8 és 21 óra között, míg hétköznapokon 14 és 21 óra között tart nyitva.

Csepeli Jégfolyosó

Figyeljetek, mert adventi barangolónkban ajánlunk még budapesti és a fővároshoz közeli izgalmas téli helyeket, úgyhogy akár egy hosszú hétvégére való programot is összeállíthattok, amelyekhez néhány szállást már most a figyelmetekbe ajánlanánk.

A modern és lendületes stílusú szállások kedvelőinek a háromcsillagos Dean’s Hotel nagyon be fog jönni. A laza, fiatalos szobákkal rendelkező hotel ráadásul a metróhoz is közel van, így innen könnyedén eljuthattok bárhová a fővárosban.

A Hotel Luna*** közelében bevásárlóközpontok és gyorsan elérhető látnivalók is akadnak. Egy téli, kalandokkal teli hosszú hétvégéhez itt is foglalhattok egy kényelmes szobát. 

7. Budapesti barlangászás télen

Nekünk az egyik kedvenc téli programunk a barlanglátogatás, mert ott igazából nem számít, hogy tél van vagy nyár, az idő nagyjából mindig egyforma. A Pál-völgyi-barlang látogatása akár egy napba is belefér. Nekünk kellemes meglepetés volt néhány éve, hogy mire a felszínre értünk, vékony fehér hótakaró lepte el a tájat és még szállingóztak a hópelyhek.

A Pál-völgyi-barlang 5 éves kor alatt nem látogatható, mert itt meredek lépcsők vezetnek. A barlang hétfő kivételével minden nap nyitva van és a túrák 10:15-től óránként indulnak.

Pál-völgyi-barlang

A barlangászást kössétek össze egy vidám fürdőzéssel, és foglaljatok szállást Közép-Európa legnagyobb fedett szálloda- és élményfürdő együttesében az Aquaworld Resort Budapestben****.

A télen is nagyon világos terekkel rendelkező Atlantic Hotel Budapest*** a belváros lüktető szívében áll, így innen akár tömegközlekedéssel is a nyakatokba vehetitek a várost. 

8. Normafa helyett Árpád-kilátó

Amint leesik az első hó, a fővárosiak általában ellepik a Normafa környékét. Kétségtelen, hogy gyönyörű hely, de ha elkerülnétek a tömeget, most ajánlunk egy alternatívát, ami télen, pláne hóesésben legalább olyan szép, mint a Normafa. Nekünk legalábbis az egyik személyes kedvencünk, de nézzétek meg saját szemmel, és döntsetek.

Nem másról van szó, mint a II. kerületben fekvő Árpád-kilátóról, aminek kialakítása Glück Frigyes nevéhez köthető. Gyönyörű a kilátás innen a Gellért-hegy és az Országház felé, amit egyébként nyáron a lombos fák miatt kevésbé élvezhetnek a kirándulók, ezért ez a címhez hűen egy igazi, elképesztő téli hely.

Árpád-kilátó

A kilátóhoz egészen közel, 10 percnyi autóútra máris remek szállást találhattok. A Hotel Tiliana a Budai-hegyek ölelésében, egy hatalmas park közepén bújik meg, amelyben számos meglepetés és játéklehetőség rejlik a legkisebbeknek.

Ha nem csak a természetben szeretnétek tölteni az időt, akkor foglaljatok szállást a lüktető pesti oldalon, a Hotel Benczúr belvárosi épületében. 

9. Dobogókő, a kihagyhatatlan téli úti cél

Dobogókő méltán népszerű, ha különleges téli helyeket keresünk Magyarországon, hiszen ha a környéken hó esik, általában itt tovább megmarad. Rengeteg szuper túraútvonal található erre, de érdemes felkapaszkodni a kilátóba is, ha éppen nem ködös az idő.

A Szánkópályán szinte biztos, hogy rengetegen lesznek, de az élmény ennek ellenére is fantasztikus. Ezek nem jelzett pályák, sokkal inkább kissé vadregényes ösvények, melyek között van lankásabb és meredekebb is. Akik szívesen síelnének, azoknak is remek célpont lesz Dobogókő, ahol már 1923 óta üzemel a Dobogókői Sícentrum.

Kilátás a dobogókői kilátóból

A hely varázsához még az is hozzátehet, ha egy jurtában szálltok meg. Az egész évben üzemelő szállás 8 férőhelyes, így nagyobb társaságban is élvezhetitek ezt a különleges szállást.

A közvetlenül Dobogókő mellett, Dömösön található Zugoly Erdei Ház alkalmas arra, hogy magatok mögött hagyjátok a hétköznapokat, hiszen itt a természet és a csend ölel körbe majd benneteket.

10. Kékestető

Ami a nyárnak a Balaton, az a Kékes a télnek. Igen, ilyenkor sokan vannak, de mégis imádjuk, mert ez az a hely az országban, ahol a legnagyobb valószínűséggel láthatunk télen friss, ropogós havat. Ha mégis kerülnétek a tömeget, praktikusabb hétköznap ellátogatni ide, vagy a Kékes helyett Galyatető kilátóját választani, ahonnét szintén csodás a panoráma a hófödte Mátrára.

A síelés szerelmeseinek pedig azért kihagyhatatlan, mert itt található az ország leghosszabb sípályája, melynek hossza 1800 méter.

Galya-kilátó, Galyatető

A Mátra gyönyörű erdeiben sokféle típusú szállás közül válogathattok. Mehettek egy olyan kényeztető wellnesshotelbe, mint az Avar Hotel Mátrafüred**** +superior. A több mint 1000 m2-es wellness- és spa-birodalma tökéletes kikapcsolódást nyújt beltéren is.

Vagy választhattok egy mindennel felszerelt apartmant, mint a Telling Forest Apartmanház szintén Mátrafüreden. Néhány apartman fürdőszobájában még infraszaunát is találhattok.

11. Síelés és téli sport Eplényben

Azok, akik szeretik az extrémebb téli kalandokat, ne hagyják ki idén Eplény attrakcióit. A Kaland Hegy az egész család számára tartogat izgalmakat, ráadásként pedig itt található az ország legmodernebb sípályája, a Síaréna Vibe Park, ahol sosincs hiány hóból, mert ha az időjárás nem kedvez, a hóágyúk munkába lendülnek. Különlegessége, hogy több mint 4 km kivilágított sípályán lehet síelni, így meghatározott napokon esti siklásra is van lehetőség.

Síaréna Vibe Park, Eplény

Ráadásul akár rögtön a Síaréna alatt is megszállhattok, ha a Tornyos Vendégházat választjátok.

Ha a Family Apartmanban szálltok meg, akkor nem csak teljes körű kényelmet kaphattok, hanem a síbérlet árából 10% kedvezményt is.

12. Bánkút – a téli sportok fellegvára

Még tartogatunk egy izgalmas helyet azoknak, akik imádják a téli sportokat. Ez a csodálatos környezetben található Bánkúti Sípálya, ami a Bükki Nemzeti Park területén található. Kisgyerekes családoknak is érdemes feljegyezni a helyet az adventi barangolós naptárukba, mert van nagyon klassz szánkópályájuk is, amit muszáj kipróbálni!

Bánkúti sípálya

A legpraktikusabb, ha a Bánkúti Síklub Turistaházában foglaltok téli szállást.

Egy másik közeli szállás, szintén a sípályák mellett a Fehér Sas Panzió. A felújított 2, 4 és 6 ágyas szobákkal is rendelkező szállástól szintén kényelmesen elérhető a sportkomplexum.

13. Karácsonyi mesebirodalom Gödöllőn és Szentendrén

Szentendre adventkor (is) gyönyörű, de akik arra vágynak, hogy szó szerint beszippantsa őket a karácsony hangulata, feltétlenül térjenek be a Karácsony Múzeumba, ami az egyik legelképesztőbb téli hely, ahol valaha jártunk. Retró és egészen meghökkentő díszek sokasága mellett megtalálhatók itt a klasszikus darabok is, amiket nem csak megcsodálni lehet, hanem vásárolhatunk is belőlük.

Karácsonyi Múzeum, Szentendre

Ha úgy érzitek, még nem volt elég a mesevilágból, akkor a gödöllői Karácsony Házat se hagyjátok ki, ahol szintén lélegzetelállító díszletbe csöppenhettek. Mivel a hely egyre népszerűbb, ha tehetitek, hétköznapra időzítsétek a látogatást: hétvégén legtöbbször hosszú sorként kígyózik a tömeg, és a Karácsonyházba egyszerre csak 80 fő látogatót tudnak beengedni.

Karácsonyi Ház, Gödöllő

Gödöllőn a szecessziós stílusú Erzsébet Királyné Szálloda*** +superior a századforduló békebeli hangulatába repít vissza. Minőségi szolgáltatásaival, hangulatos éttermével, egyedi báltermével, barátságos szobáival és figyelmes személyzetével pompás szálláshely lehet számotokra.

Szentendre romantikus macskaköves utcáinak egyikén találjátok a Mathias Rex Panziót. A panzióhoz a HÉV is kényelmes közelségben van, így tömegközlekedéssel is könnyen elérhetitek.

14. Eta néni háza Dabason

Azt hinné az ember, a pincétől a kéményig karácsonyi díszbe öltöztetett házak csak az amerikai filmek díszleteként léteznek, pedig van, ahol nagy hagyománya van ennek. Jó hír, hogy már nekünk sem kell átlépni az országhatárt, ha ilyet szeretnénk látni, elég csak Dabasig utaznunk, ahol Eta néni háza pompás karácsonyi díszben tündököl immár sokadik éve.

A hobbi mára már küldetéssé nőtte ki magát, így a látványos díszlet mellett bizonyos alkalmakkor programok is várják az érdeklődőket. A csodaporta idén is fényárba öltözik, amiről bővebb információt a Facebook-oldalukon találtok.

Ha az éjszakát is a városkában töltenétek, akkor a Nautilus Étterem és Panzióban kényelmes és hangulatos szobákat vehettek ki.

A három csillagos Dabas Hotel impozáns épülete 40 szobát rejt, amelyből biztosan találtok az igényeiteknek megfelelőt. Ha itt szálltok meg, akkor másnap még szánjatok időt a közeli Ócsa romantikus, középkori hangulatú templomára.

15. Eger adventi főtere

Vitatkozni nem szeretnénk, hogy melyik a legszebb adventi főtér az országban, inkább csak ajánljuk, hogy ha még nem voltatok, idén ejtsétek útba Eger városát, ahol minden évben különleges adventi díszkivilágítás várja az érdeklődőket. Mindemellett pedig isteni forralt borokból és finomságokból sem lesz hiány, köztük a nagy téli kedvencek is megtalálhatók: a sült gesztenye, az illatos kürtős kalács és a finom kenyérlángosok.

Ez azonban még nem minden, amiért igazán remek adventi program egy egri kiruccanás, az a vásárt kísérő sok-sok rendezvény, ahol kicsik és nagyok is találnak majd nekik tetszőt. Részletek itt >>

Egri Advent

Éppen ezért szánjatok rá egy hétvégét, hogy felfedezzétek ezeket. Szálljatok meg akár a Szépasszony-völgyben található Hotel Villa Völgyben és kóstoljátok meg az egri bikavért.

Vagy maradjatok a forgatag közelében a belvárosban, és foglaljatok szállást a vár főbejárata és a Dobó tér között található  „4 koronás” minősítésű Dobó Vendégházban.

16. Visegrád téli arca

Visegrád minden évszakban izgalmas, de a téli arca kifejezetten az, hiszen sok turizmusra szakosodott város esetében a tél a pihenő időszak, de itt ilyenkor sem áll meg az élet. A város rengeteg színvonalas wellness hotelnek ad otthont, így akár több napra is érdemes tervezni.

A Fellegvárból ilyenkor is csodás a panoráma, de aki nem elégszik meg a látvánnyal, az sem fog unatkozni, hiszen számos túraútvonal mentén barangolhatjuk be a Visegrádi-hegységet.

Visegrádi Fellegvár

A síelést kedvelőknek egészen biztos, hogy nem kell bemutatni a Nagyvillám Sípályát, ahonnét csúszás közben páratlanul szép panoráma tárul az ember elé. Sokan szeretik a mellette lévő szánkópályát is, de még ezzel sem ér véget a téli kalandok sora, ugyanis a Visegrádi Bobpályán lehetőség van kipróbálni az alpesi bobozást is.

Nagyvillám Sípálya, Visegrád

Bár Visegrád Budapestről autóval gyorsan elérhető, mi mégis azt javasolnánk, hogy töltsetek itt egy-két éjszakát. Jól fog esni a bobozástól és síeléstől elgémberedett tagjaitokat megpihentetni például a Hotel Visegrád vagy a Silvanus Hotel melegvizes medencéiben.

17. Fürdőzés hóesésben

Magyarország rengeteg nívós termálfürdővel büszkélkedhet, de a mi nagy kedvencünk az egerszalóki Saliris Gyógy- és Wellnessfürdő, melynek tágas kinti medencéiből óriási élmény a havas tájat csodálni. Ha még soha nem strandoltatok télen, idén ne szalasszátok el az alkalmat!

Saliris Gyógy- és Wellnessfürdő, Egerszalók

Szállásért sem kell messzire mennetek, hiszen a gyógyfürdő melletti Saliris Resort Spa & Conference Hotel**** 204 szobájából nagy valószínűséggel fogtok elérhetőt találni.

Ha baráti családokkal kirándulnátok a környékre, akkor pedig az akár 5 családot is elszállásolni tudó Gerendás Vendégházat ajánlanánk nektek.

18. Téli barangolás Salgó várának környékén

Salgóbánya önmagában is misztikus vidék, aminek hangulatát boszorkánytörténetek teszik még sejtelmesebbé. Salgó várának csodaszép panorámája pedig még Petőfi Sándort is lenyűgözte, hiszen ez ihlette Salgó című költeményét.

A környék remek úti cél, ha egy igazán elképesztő téli helyet szeretnétek felkeresni Magyarországon, hiszen ilyenkor még különlegesebb a táj.

Salgó vára, Salgótarján

A környékhez legközelebb talán a Salgó Hotelben lehet megszállni. Az erdő közepén megbújó szálloda tökéletes pihenést biztosít a természet szerelmeseinek.

A kellemes túra után biztosan jól fog esni egy fürdőzés a dézsában ebben a salgótarjáni, aprócska házikóban.

Még több izgalmas programot itt találtok >>

19. Felsőtárkány téli pompában

A felsőtárkányi tó minden évszakban nagyon szép, de ha téli ruhát ölt, akkor mutatja csak meg igazán, milyen csodás színfoltja a Bükknek. A környékén több hangulatos tanösvény is fut, amik akár télen is könnyen teljesíthetők, ha egy frissítő túrára vágynátok.

A tó közvetlen közelében, csendes környezetben szállhattok meg, ha a felsőtárkányi Nyitott Kapu Vendégházat választjátok.

Szintén nagyon kényelmes szállás a Bükki Vendégház, amelynek kerti teraszáról gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre.

20. Havas túra Írottkőhöz

Írottkőnél már sokszor jártunk, de még bakancslistás program, hogy egyszer hóban is feltúrázhassunk a kilátóhoz. Akik feltétlenül szeretnének havat látni, és havas helyen túrázni, azoknak mindenképpen érdemes talonban ezt a helyet mint téli program, mert általában a nyugati országrészben nagyobb eséllyel havazik. Az útvonal egy része pedig egy gyönyörű fenyőerdőn át vezet, ami télen, behavazva csodálatos látvány lehet.

Írottkő kilátó

A túra kiindulópontja lehet a Velemben található Virágos Vendégház, amely terméskő falával és parafa padlójával azonnal belophatja magát a szívetekbe.

Icipicit távolabb, Kőszegen egy felújított 200 éves házban hajthatjátok álomra a fejeteket a belvárosban. A Juronics-vártól karnyújtásnyira található Pék Apartmanban a névadó mesterség jellegzetességeit idézték meg a lakberendezéssel.

21. Gánt hótakaróval

A Gánti Bauxitföldtani Park alapjáraton is nagyon látványos hely, de télen, a fehér hótakaró és a vörös kőzet kontrasztja, még elképesztőbbé teszi a látványt. A 3,5 kilométeres tanösvény mentén még hóban is viszonylag könnyen bejárható a terület, de azért érdemes olyan bakanccsal készülni, aminek nem csúszik a talpa.

Gánti Bauxitföldtani Park

A bányatelep közvetlen szomszédságában a Levendula-Lakban pedig akár ki is pihenhetitek ezt a könnyed kis túrát. A fákkal körülvett szállás nyugodt pihenést biztosít minden évszakban. 

A környéken maradva érdemes lehet Csókakőn is szállást foglalnotok, hiszen erre is remek túraútvonalakat találtok. A Magyar Vendégházban például egy család fér el kényelmesen.

22. Túra a téli Mecsekben

A Mecsekkel nem lehet mellélőni, hiszen télen-nyáron remek kirándulás akár még kisebb gyerekekkel is. Számtalan jobbnál jobb túraútvonal mentén lehet bebarangolni a vidéket.

Remek kis kör például a Keleti-Mecsekben a Püspökszentlászló, Kisújbánya, Cigány-hegy, Hidasi-völgy kör, ahol rengeteg forrás keresztezi majd utunkat, de nagyon látványos az Óbányai-völgy is a Ferde-vízeséssel és a Csepegő-sziklával. Az már csak a ráadás, hogy több helyről a téli Mecsekre nyíló panoráma is pazar.

Kirándulástippek a Mecsekben >>

Pécs és környékének remek szállásai pedig lehetőséget adnak arra, hogy több napra is tervezhessetek a környéken. A háromcsillagos Barbakán Hotel Pécs szívében helyezkedik el, így a természet után akár a pécsi karácsonyi vásár is lehet a program.

A Mecsek festői völgyében, káprázatos illatok között pihenhettek Sikondán, az Ambient Hotel & Aroma SPA-ban. A szobák illatszekcióit az egyetlen magyar parfümőr, Zólyomi Zsolt tervezte.

23. Fagyos Pilis

A Pilis nekünk örök kedvencünk, mert Budapestről viszonylag gyorsan elérhető, és vannak részei, ahol még nagy tömeggel sem kell számolni. Nincs olyan évszak, mikor ne jártunk volna itt, de mégis, ha egy kedvencet kellene választani, az a tél! Ilyenkor egészen elképesztő arcát mutatja: hol ködös, hol havas, hol latyakos, vagy éppen jeges, de mégis mindig más.

Ha bevállalósak vagytok, egy téli naplementét is érdemes megnézni, mi néhány éve igaz, nem szándékosan (kissé eltévedtünk), de részesei lehettünk egy ilyen gyönyörűségnek. Konkrét túraútvonalat most nem is ajánlunk, hiszen rengeteg klassz kirándulást lehet tervezni a környéken, de ha könnyedebb terepen tennétek ezt, akkor érdemes a Lajos-forrás környékén barangolni.

5 szuper látnivaló a Pilisben >>

Mivel télen korán sötétedik, ezért megfontolandó az is, hogy a Pilisben éjszakázzatok. Így másnap akár plusz egy túra is beleférhet. A pilisi Mandala Vendégház közelében például a Gerje-patak csodás élővilágát fedezhetitek fel.

A Pilis-hegy déli lábánál festői környezetben elterülő Kesztölc falu is szuper csillagtúra-kiindulópont. A Kostel Panzióban nemcsak megszállni tudtok, hanem még borozni is

24. Kietlen táj az Epöl-sziklánál

A végére egy olyan téli helyet hagytunk, ahol tömeggel biztosan nem kell számolni, gyönyörű kilátással viszont igen! Ez nem más, mint a Komárom-Esztergom megyében található 315 méter magas Epöl-szikla, melynek tetejéről fantasztikus körpanoráma nyílik a Budai-hegység, a Pilis és a Gerecse irányába. A kopár sziklaszirtre vezető út télen csúszósabb lehet, ezért a jó lábbeli nélkülözhetetlen!

Epöl-szikla

Ehhez a látványos sziklaszirthez az egyik legközelebbi szálláshely a fákkal körülvett, csolnoki Pollushof Panzió. Lankás táj, pazar vacsorák, minőségi borok és kedves kiszolgálás vár benneteket, ha ide foglaltok szállást.

Hamisíthatatlan falusi környezetben, az Epöl-Sziklától kb. 15 percnyi autóútra vehetitek ki a Nagytabán Vendégházat. Itt este akár még szalonnát is süthettek, vagy csak beszélgethettek egy kicsit a lobogó tűz melegénél. 

Ha olyan téli helyet kerestek Magyarországon, ami ebben az évszakban valami miatt különleges, akkor bátran válasszatok az adventi barangoló kalendáriumunkból, melyben elképesztő téli úti célokat ajánlunk.

(Képek: Szallas.hu, Bene Mariann, shutterstock, instagram, facebook)


Exit mobile version