Ha szeretitek a levendulamezőket, a dimbes-dombos tájat és az apró falvakat, van egy jó hírünk: a „balatoni provence” egy karnyújtásnyira van! A Balaton-felvidék olyan, mintha egybegyúrták volna a természetet, a gasztronómiát és a nyugalmat, aztán megfűszerezték volna egy kis mediterrán hangulattal. Megmutatjuk, mely településekre érdemes ellátogatnotok egy idilli kiruccanáshoz, szállástippekkel kiegészítve.

Miért éppen a Balaton-felvidék a „balatoni provence”?
A tó északi partja mögött húzódó vidék bővelkedik gyönyörű panorámában, hullámzó szőlőültetvényekben, levendulásokban és finom borokban, valamint bájos kis településekben, ahol mintha megállt volna az idő. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy Dél-Franciaországra emlékeztessen. Csak ez sokkal közelebb van, és igény szerint lángos is jár mellé…

Amint alább látjátok majd, számos programlehetőség és látnivaló megtalálható errefelé, ugyanakkor tény: itt leginkább a lelassulás van főszerepben. Tudjátok, akadnak olyan helyek, ahol a legjobb program kiülni egy kávéval a panorámás teraszra és élvezni a romantikus táj látványát, meg a madárcsicsergést – nos, a Balaton-felvidék éppen ilyen.
1, Salföld, ahol tényleg megállt az idő
Salföld a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében fekszik, és kétségkívül az egyik legnyugodtabb, legszebb település. Mindössze pár utcából áll, a lakossága a 100 főt sem éri el. Itt aztán se tömeg, se zaj! Salföld környéket a kék jelzésű tanösvényen érdemes felfedezni.

A falu főbb látnivalói közé tartoznak a misztikus hangulatú, középkori Pálos kolostor romjai, valamint a méltán híres Salföldi Major. A major területén elsősorban őshonos hazai állatok találhatók, a szürkemarhától kezdve a lovakon át a bivalyig. A pusztai hangulat garantált!
Hársfa Apartmanház Salföld – két szó: csend és pihenés


2, Dörgicse, levendulák és templomromok között
Dörgicse igazi felfedezőhely, ahol három középkori templomrom is megbújik a dombok között. Nemcsak látványosak, hanem különleges hangulatot is árasztanak – sétáljatok el például a Boldogasszony-templomromhoz!

Dörgicse másik vonzereje a Levendulás Major, ahol fürdőzhettek a balatoni provence hangulatában. A színes-illatos bemutatókertben közel 30 különböző levendula, gyógynövény fajta, és számos szolgáltatás vár. Romantikus feltöltődéshez kiváló helyszín, ráadásul garantáltan esztétikus (táj)fotókat készíthettek.
Deák Vendégház Dörgicse – külön bejáratú, önálló rendeltetésű apartman


3, Tihany, a klasszikus
Tihanyt valószínűleg nem kell bemutatni, de nem maradhat ki a listáról. Az apátság és a Balatonra nyíló panoráma együtt adják azt az ikonikus képet, amit mindannyian ismerünk. És ha egy kicsit letértek a főutcáról, egészen nyugodt kis zugokat is találhattok! A kevésbé ismert látnivalók közé tartozik például a Barátlakások, a Belső-tó vagy éppen az Őrtorony-kilátó.

A balatoni provence hangulatára vadászva ne hagyjátok ki június végén a mandulafákkal tarkított levendulást a tihanyi Csúcs-hegy oldalában. A Levendula Látogatóközpontban kert és ajándékbolt is vár, az Illatok Házában pedig ingyenes és interaktív kiállítás található.
Aquilo Apartmanházak Tihany – igényes és ízléses


4, Paloznak, a finom borok földje
A folyékony gasztronómia szerelmeseinek mindenképp érdemes útba ejteni Paloznakot. A szőlőhegyek, a rendezett utcák és a Balaton közelsége együtt teszik igazán szerethetővé a falut. Térjetek be például a Homola Pincészetbe vagy valamelyik helyi vendéglőbe, és élvezzétek a helyi ízeket!

Itt egyébként gyakran belefuthattok kisebb fesztiválokba és eseményekbe is, mint például az ugyancsak gasztronómiai élményekkel kecsegtető Jazzpiknikbe, augusztus elején.
PusszantaLak Paloznak **** – modern kényelem és teljes felszereltség


5, Mindszentkálla és Szentbékkálla, a Káli-medence szíve
A Káli-medence talán a Balaton-felvidék egyik legkülönlegesebb része, ennek középpontjában található Mindszentkálla és a szomszédos Szentbékkálla. Takaros utcákban, barátságos vendéglátóhelyekben és túraútvonalakban itt sincs hiány. Szentbékkállán ne hagyjátok ki a híres kőtengert, ami egészen egyedi látvány. A sziklatömbök között sétálva kissé olyan érzésetek lehet, mintha egy természet alkotta labirintusban járnátok.

Ha pedig megkóstolnátok, milyen a rozé ízű fagyi vagy szívesen sétálnátok mezítláb a természetben, akkor nézzetek el Mindszentkállára is!
Hopoka Vendégház Szentbékkálla *** – népszerű kirándulóhelyek mellett


6, Kapolcs, a művészet fellegvára
Kapolcs neve összeforrt a Művészetek Völgyével, ezt idén július 24. és augusztus 2. között rendezik meg. A Balaton-felvidék legnagyobb kulturális eseménysorozata mindenki számára tartogat valamit, legyen az népzenei koncert, filmvetítés, kézműves foglalkozás, kiállítás, színházi előadás vagy épp biciklitúra. A fesztivál területe kiterjed a szomszédos apró községekre, Vigántpetendre és Taliándörögdre is.

Ám a falu ezen kívül is megér egy látogatást. Az Eger-patak partja és a hangulatos kis utcák egész évben kellemes sétára hívnak. A környék túraútvonalai is kiválóak (a közelben található például a Bondoró-hegy vagy a Királykő nevű csúcs), így Kapolcs jó kiindulópont lehet egy aktív naphoz.
Kapolcs Cottage Vendégház Kapolcs – kertes, panorámás, romantikus


7, Köveskál, ahol a természet találkozik a gasztronómiával
Köveskál kevésbé ismert, de pont ettől olyan jó – itt is tökéletesen átélhető a balatoni provence életérzés! A falu közvetlen szomszédságában több kirándulóhely is fellelhető, úgy mint az Eötvös Károly-kilátó vagy a Cserekút forrás.

Magában a faluban számos pincészet és vendéglátó-helyiség található, így ha kifejezetten az a cél, hogy „végigegyétek” a Balaton-felvidéket, ez szuper helyszín. A Káli Kövek Borászat, a Káli Gourmet Bistro, a Kővirág Étterem, vagy a Pálffy Pince is mind remek választás.
Villa Bella Köveskál *** – tágas nyaraló, nagycsaládoknak is


8, Monoszló, idilli menedék a dombok között
Monoszló leghíresebb látványossága a falu fölé magasodó, impozáns Hegyestű. Bár a bemutatóhely jelenleg nem látogatható, amint megnyitják, érdemes felkeresni, elvégre milyen gyakran sétálgathatunk panorámás bazaltvulkán maradványain?

Ami viszont biztosan nyitva lesz a nyáron, az a monoszlói MagyarProvence Levendulabirtok. Egész pontosan június 12-től július 19-ig, péntek, szombat, és vasárnapi napokon várják a látogatókat. A dombtetőn elterülő hatalmas birtok egyik legszebb része az úgynevezett „nagy francia levendulaföld”, ami 1 hektár francia levendulát foglal magába. Itt kedvetekre szedhettek magatoknak levendulacsokrokat!
Káli Kult Balaton Vendégház Monoszló – akár 16 fős társaság is elfér


9, Káptalantóti, a házias ízek otthona
Lehet, hogy már hallottatok a méltán híres káptalantóti piacról, (régebbi nevén: Liliomkerti piacról), ami önmagában megér egy látogatást. Elvégre a provence-i hangulat szerves részét képezik a helyi alapanyagokból készült, saját készítésű, finom ételek és italok!

Az erdős részen felállított piacot vasárnaponként csíphetitek el. A standok között változatos portékák csábítanak, a sajtoktól, mézektől, lekvároktól és füstölt árutól kezdve a pékárun és házi szörpön át a különféle dísztárgyakig. Nemcsak minőségi árukat vásárolhattok, de ezáltal a helyi kistermelőket is támogathatjátok!
Erdő Szélén Házikó Vendégház Káptalantóti – teljes felszereltséggel, zöld környezetben


Ha szeretitek a kicsit eldugott, nyugodt helyeket, a jó borokat és a természet közelségét, irány a Balaton-felvidék! A listát még hosszan lehetne folytatni, hiszen számos hasonló, apró település van még errefelé, Kékkúttól kezdve Kővágóörsig, ahol átélhetitek a „balatoni provence” kellemes hangulatát. Itt találjátok az összes környékbeli szálláshelyet >>

(Fotók: szallas.hu, shutterstock)


