Családi kiruccanásBudapest és környékeKedvenc szállásokŐszi élményszüretTavaszi zsongás

TOP 10 családbarát szállás a Dunakanyarban

2 perces olvasási idő

Kár tagadni, gyerekkel utazni jóval körülményesebb, és még a legrutinosabb utazóknak is sokkal több feladatot jelent a tervezés. Addig nem is értettük, a kisgyerekes ismerősök miért kerítenek ennek akkora feneket, amíg mi magunk nem váltunk szülőkké. Mondanom sem kell, az első nagyobb utazásnak kisebb gyomorgörccsel vágtunk neki, hogy vajon mindent elcsomagoltunk-e ami kell, és az általunk választott bababarát szállás valóban megfelel-e majd az elvárásainknak. Aztán persze semmi gond nem volt, és azóta már több kisebb-nagyobb családi vakáción túl vagyunk, de a szervezés még így is időigényes, hogy már van némi tapasztalatunk a családbarát utazások terén.

Ha család- és gyerekbarát programokat keres az ember, a Dunakanyar tökéletes választás, mert nem csak szuper és változatos programokkal, hanem remek családbarát szállásokkal is várja az ideérkezőket. Szállást választani pedig nem könnyű, pláne, ha gyerekkel utazik az ember, mert ilyenkor rengeteg dologra kell figyelni.

Ezt a TOP 10 családbarát szállást a Dunakanyarban jó szívvel ajánljuk

3 remek családbarát szállás Visegrádon

Visegrád nagy kedvenc a Dunakanyarban, ha családi vakációról van szó, hiszen itt minden korosztály talál kedvére való programot az egészen kicsiktől a nagyszülőkig. Nincs is más feladat, mint megtalálni a tökéletes szállást. Van, aki jobban kedveli az otthonos szállásokat, apartmanokat, ahol nem kell másokhoz alkalmazkodni és családiasabb a hangulat, mások azt vallják, ha már nyaral a család, akkor annak meg kell adni a módját, és anya se azzal foglalkozzon, mit kap reggelire a család. Most 3 remek családbarát visegrádi szállást mutatunk, amik közül az egyiket még „anyabarátnak” is nevezhetjük. Egészen biztosan meg fog tetszeni valamelyik!

Anna Vendégház a visegrádi Fellegvár lábánál

A Fellegvár és a Királyi Palota környékén nem lehet unatkozni, hiszen rengeteg a látnivaló. Ilyen szempontból az Anna Vendégház tökéletes választás, mert a város legnevesebb látványosságai nagyon közel vannak. Családok számára négyágyas szobákat kínálnak, de hordozható kiságy is igényelhető a legkisebbeknek. A gyerekbarát szálláshely 3 éves korig ingyenesen fogadja a gyerekeket.

Családbarát szálláshely a Dunakanyarban wellnesszel: Provence Apartman

Akik a kényelmes szállás mellett egy kis lazulásra is vágynak, de szeretnék élvezni a családiasabb hangulatot is, nekik ajánljuk a Provence apartman családi szobáinak egyikét. Az apartmanok a Hotel Hontitól 40 méterre találhatók, ahol lehetőség van használni a gyermekek számára is élvezhető wellness részleget is. A gyerekbarát szálláshely 3 éves korig ingyenes.

Maximálisan család- és „anyabarát” szálláshely Visegrádon: Silvanus Konferencia és Sport Hotel

Akik a maximális kényelmet keresik, ne kutassanak tovább! Ha a Dunakanyar az úti cél, már mutatjuk is a tökéletes családbarát szállást. Itt a szülőknek sem lesz semmire gondjuk, hiszen a Silvanus Hotel szobái félpanziós ellátással foglalhatók, kicsiket és nagyokat is vár a hatalmas wellness részleg, és a szabadidős szolgáltatások terén is bőséges a választék minden korosztály számára. Az pedig csak még szimpatikusabbá teszi a helyet, hogy 6 éves korig ingyenes.

Esztergomi családbarát szállásajánlatunk

Visegrád után talán Esztergom a Dunakanyar legnépszerűbb települése, ha gyerekkel pihenünk, mert a városban izgalmas interaktív kiállítások, szuper kirándulóhelyek, és remek fürdőzési, strandolási lehetőségek is vannak. A programok tárháza szinte végtelen.

Ezeket a programokat a gyerekek is imádni fogják:

Gyermekbarát szállások terén is bőséges a kínálat, legyen szó kisebb vendégházról, vagy nagyobb hotelről. Mi most egyet-egyet mutatunk, de a Szallas.hu oldalán még sokkal többet találtok >>

Családias szálláshely Esztergom szívében: Ister Vendégház

A vendégház maximálisan gyermekbarát, előzetes egyeztetés után tudnak biztosítani fürdőkádat, utazóágyat, etetőszéket, játékokat, színezőket és rajzeszközöket is, hogy az itt pihenő családoknak semmire ne legyen gondjuk. A szállás berendezése otthonos, mindamellett pedig nagyon praktikus és kényelmes, amit az itt megszálló vendégek gyakran ki is emelnek az értékelések során.

Portobello Hotel, Esztergom családbarát wellness szállodája

A Portobello Hotel kitűnő választás olyan családoknak, akik egy családbarát szállástól kicsit többet várnak a megszokottnál. Itt ugyanis a szokásos gyerekbarát szolgáltatások (kiságy, asztali etetőszék, stb…) mellett van külön játszószoba és gyerekmedence is, bónuszként pedig 6 éves korig ingyenes a szállás.

Családbarát szállások a Dunakanyar kisebb településein

4 fős családi apartmanok Nagymaroson Dunakanyarra nyíló festői panorámával: V4 Kilátóterasz Apartmanok

Nagymarost a kisebb és nagyobb gyerekekkel utazók is kedvelik, mert nem elég, hogy a Dunakanyar egyik legszebb részén található, de még programok terén is nagyon klassz dolgokat tartogat sz egész család számára. A mi kedvencünk a Törökmezői Kis-Állatpark, ami mellett található egy kisebb kalandpark is, de akik nagyobb gyerekekkel (és esetleg nagyszülőkkel) pihennek a környéken, azok nagyon fogják élvezni a Törökmező tanösvényt is.

Törökmezői Kis-Állatpark

Szállásajánlatunk pedig egy olyan családbarát vendégházra esett, ahol 2 különálló apartman is található, így tényleg magunkkal vihetjük a nagyszülőket is, vagy utazhatunk baráti családdal. A szálláshely mellett szól az is, hogy a környék egyik legszebb panorámájával rendelkezik.

Különleges szállás egy különleges helyen: Hotel Hubertus Zebegény

Zebegény a Dunakanyar egyik, ha nem a leghangulatosabb települése, ahová mindig szívesen járunk. A Hotel Hubertus pedig egy különleges családbarát szálláshely, aminek tulajdonosa egy idős házaspár, akik mindig azon fáradoznak, hogy a vendégeik a lehető legjobban érezzék itt magukat még akkor is, ha a hotel nem a legmodernebbek közül való. Gyerekbarát szálláshely lévén 4 éves korig ingyenes, a kicsiket külön játszószobával és babajátékokkal várják. Fontos megemlíteni még egy sajátosságát, ami egyeseknek hátrány, másoknak (például akiknek hozzánk hasonló vonatrajongó gyereke van) előny, hogy a hotel közelében vonat jár, így a Dunakanyar csendjét alkalmanként zakatolás töri meg.

Csendes kis vendégház Zebegény egyik legszebb részén: Malomkerék Vendégház I.

A Malom-patak völgyében található vendégház nagyobb családok részére is ideális, mert az apartman 5 fő kényelmes pihenéséhez lett kialakítva. A családias kis szállás környezete festői, a kilátás remek a környező hegyekre. Nyári szezonban pedig még egy nagy előnye van, a szabadtéri medence, ahol jókat lehet csobbanni a forró napokon. A szálláshely 3 éves korig ingyenes.

Idilli pihenés Budapest szomszédságában: Villa Székely Leányfalun

Leányfalut talán azok ismerik és kedvelik jobban, akik szeretnek a természetben barangolni, mivel a környéket meseszép túraútvonalak szövik át. De nem csak nekik érdemes itt eltölteni pár napot, hiszen a település rendelkezik egy családias kis termálfürdővel, aminek van egy nyáron üzemelő gyermekmedencéje is. A község egyébként minden évszakban gyönyörű, de mi ősszel szeretjük leginkább a környéket, mikor jókat lehet sétálni a színes levelektől tarka erdőkben. A Villa Székely remek szállás azoknak, akik kisebb gyerekekkel érkeznek, mert nagy zárt kert is tartozik hozzá, ahol a kicsik is biztonságban játszhatnak, miközben a szülők kicsit pihennek. Ha kerékpárral szeretnétek bejárni a környéket, arra is van lehetőség helyben, sőt, gyerekkerékpárjuk is van! A szálláshely 3 éves korig ingyenes.

Környezettudatos pihenés a szobi Malomkert Fogadóban

A családbarát panzió zömében 2 fős szobákkal rendelkezik, ami azoknak ideális, akik már nagyobb gyerekkel utaznak, de van 3 fős családi szobájuk is, ahová még betehető egy babaágy, ha szükséges.

A Malomkert Ökoturisztikai Központ részét képező szálláshely programjaiban nagy hangsúlyt fektet a helyi értékek védelmére, így igénybe vehető náluk ökoturisztikai idegenvezetés, lehet lovagolni, horgászni, a kicsiket pedig játszótér várja. Nem véletlen, hogy a vendégértékelések során csupa maximális pontszámot kaptak, a családdal érkezők pedig egyenesen imádják: „Minden tökéletes volt. Mintha haza érne az ember. Annyira odafigyelnek az egyéni igényekre és arra, hogy minden tökéletes legyen, hogy ezt már nem lehet fokozni. Tanítani azt lehetne. Imádtuk minden pillanatát.”

Ha szívesen felfedeznétek a Dunakanyar ismert látványosságait, és rejtett zugait a családdal, ne habozzatok, foglaljátok le valamelyik szuper családbarát szállást akár már az őszi szünetre!

A nyárnak vége, de a kalandok folytatódnak! A Dunakanyar tökéletes úti cél minden évszakban, ha kimozdulnátok kicsit a gyerekekkel, ráadásul családbarát szállások terén is gazdag a kínálat.

Még több Dunakanyarban eltölthető, gyermekes programlehetőségről olvashattok itt:

(Képek: szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%