Családi kiruccanásBudapest és környékeEldugott kirándulóhelyek

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen

2 perces olvasási idő

Ismét egy szuper, Budapesthez közeli családi kirándulóhelyet mutatunk, amit a gyerekek is imádni fognak, de nekünk szülőknek is fantasztikus élményekkel fog szolgálni. Ez a hely nem más, mint a Pilisszentiván határában lévő Jági tanösvény, ami 2019 óta teljesen megújulva, még több érdekes, interaktív elemmel várja a családokat. Bár távolságban nem a legrövidebb, de a terep maga nagyon könnyű, így kisebb gyerekekkel is bátrán nekivághatunk.

Hasznos információk a tanösvényről

A Duna-Ipoly Nemzeti Park fennhatósága alá tartozó Vadász-rét korábban Jági-rét néven volt ismert, innen kapta a nevét a körtúraként teljesíthető tanösvény. A Nemzeti Park oldalán feltüntetett információk szerint a 3,5 kilométeres kör 6 állomásból áll, amit nagyjából 2 óra alatt lehet teljesíteni, de ez persze csak iránymutatás. Azt azonban érdemes tudni, hogy mióta 2019-ben felújították a tanösvényt, némileg megváltozott az útvonala, és a végén 2 új állomással is bővült, ám ezeket még a letölthető tanösvény-füzet nem jelöli. Ennek megfelelően az útvonal is kicsit hosszabb, de csak pár száz méterrel.

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen
A körtúra kiindulópontja

A tanösvény-füzet beszerezhető Pilisszentivánon, a táblákkal megjelölt helyeken, vagy letölthető az alábbi linkről >>

Sok érdekes információ mellett a végén található a füzetben egy rejtvény is, amit a végállomásnál elhelyezett postaládába lehet bedobni, a megfejtők között pedig ajándékokat sorsolnak ki. (A postaládát mi nem kerestük meg, de remélhetőleg tényleg ott van.)

Megközelíthetőség

A Pilis és a Budai-hegység határán elhelyezkedő tanösvény nagyon jól megközelíthető, akár kocsival, akár tömegközlekedéssel szeretnénk eljutni a kiindulópontjához.

Mi autóval érkeztünk, így könnyű dolgunk volt, mert a faluban tábla is jelöli a tanösvényt és a kezdőpontnál található sportpályát. Itt kényelmesen le lehet parkolni, vagy a mellette lévő Villa Negra nevű büfé előtt is hagyhatjuk a kocsit.

Akik a tömegközlekedést választják, legegyszerűbben úgy érhetik el a kezdőpontot, ha Budapesten, az Árpád-hídnál szállnak fel a Pilisszentivánra tartó 830-as buszra, és a Szabadság út 126. nevű megállónál szállnak le, ahonnét a kálvária mentén elérik a sportpályát.

A túra útvonal jellemzői

A tanösvényt sűrűn felfestett, zöld hárslevéllel jelölik, így nem lehet eltévedni.

A terep könnyen járható, de vannak lejtősebb-emelkedősebb részek, ezért egy jól tartó sport- vagy túracipő jó szolgálatot tesz. Bár több helyen olvastuk, hogy babakocsival is járható, ezt mégsem javasoljuk, mert akadnak olyan részek, ahol lépcsők vannak, illetve 2 helyen is át kell kelni a vadvédelmi kerítés csapóajtaján, ami babakocsival érdekes mutatvány. Helyette érdemesebb a hordozót választani.

Családi kirándulás a Jági tanösvényen

Ennyi felvezető után jöjjön az izgalmas rész, a családi kirándulás részletei!

Mi egy napsütéses szeptemberi szombaton kerekedtünk fel, ami igazán jó döntésnek bizonyult, mert az erdő már kezdett őszi színekbe borulni, de azért még volt egy kis nyárias hangulata is. Ráadásul a kétévesünk örömére itt-ott még találtunk ízletes szedret is, amit imád csipegetni út közben.

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen
Szederlelőhely a Jági tanösvényen

A tanösvény első szakasza

A parkolótól alig gyalogoltunk egy kicsit, és máris elértük az első állomást, egy régi kőfejtő területét. Itt a hárshegyi homokkőről olvashatunk, és a bányafalon a rétegződést is megfigyelhetjük, de ami ennél is fontosabb, hogy mindez még a legkisebbek számára sem unalmas, mert amíg a szülők elolvassák az ismertetőt, ők kedvükre matathatnak az interaktív táblán. Szerencsére ilyen lehetőség szinte minden állomáson volt, így végre nyafogás nélkül tudtunk kicsit időzni ezeken a helyeken.

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen
Első állomás – A hárshegyi homokkő titkai

A második állomástól, a Jági-tótól kicsit többet vártunk, de csalódnunk kellett, mert a kis tóban a korábbi szárazság miatt alig volt víz, és békából is csak egyet fedeztünk fel az iszapos partján. Kicsit feljebb sétálva viszont van egy pihenő, ahol nekünk muszáj volt rögtön letáborozni, hiszen a gyerkőcünk szerint nem indulhat túra perec nélkül, amit természetesen csak ülve lehet elfogyasztani.

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen
Jági-tó – Pilisszentiván

A kis piknikünk után felpörögtek az események, a fenyőket akácerdő váltotta fel, és végre találtunk néhány szeder bokrot is, így volt lehetőség csemegézni egy kicsit.

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen
Aranyhegyi-patak feletti fahíd

Hamarosan elértük a tanösvény szerintünk legszebb részét: az Aranyhegyi-patak felett egy szép kis fahíd ível át, ami után a Jági tanösvény legmagasabb pontjára, 290 méterre érünk. Itt a ritkább növényzetnek köszönhetően gyönyörű panoráma tárul elénk a környék csúcsaira, sőt, a távolban még a híres Ördög-torony is felfedezhető. Itt jól jött volna egy távcső, vagy a mobil helyett egy fényképezőgép, hogy az objektívvel ráközelítsünk, de azért összességében így is nagyon szép volt a látvány.

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen
Kilátás a tanösvény legmagasabb pontjáról

A tanösvény második szakasza

Ritkán van ilyen, hogy mi már indulnánk, de a gyerek még maradna, általában pont fordítva szokott történni. Még negyed óra után is olyan jól eltologatta a táblán található színes pillangókat, hogy kivételesen nekünk kellett noszogatni, hogy menjünk tovább, és keressünk még hasonló izgalmas dolgokat.

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen
Interaktív tábla a Jági tansövényen

Keresgélni nem kellett sokáig, ugyanis itt jön a vadvédelmi kerítés, aminek csapóajtaján átbújni a gyerekeknek szintén egy élmény.

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen
Vadvédelmi kerítés a tanösvényen

A következő állomás a Hársas-forrás, ahol forrásnak már hűlt helye, de interaktív táblák segítségével megismerkedhetünk a Hársas-erdő lakóival. Itt szintén helyeztek ki padokat és asztalt is, így le lehet ülni egy kis piknikre, hogy erőt gyűjtsünk a kirándulás hátralévő részéhez.

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen
A Hársas-erdő lakói

A már említett két új állomás következett, az egyik egy régészeti feltárás, ami önmagában nem túl látványos, a másik pedig az úgynevezett Ökörkút, ahol régen a legelőre tartó csordákat itatták.

Ezt követően ismét egy csapóajtó következik, majd a kerítés mellett haladva egy érdekességet is találunk, egy szentképpel díszített úgynevezett kép-követ, amit Pilisszentiván német lakosai állítottak, és imádkozó helyként használtak. Az ehhez hasonló emlékhelyek általában a sváb településekre jellemzőek, és Pilisszentivánon is található még legalább 10 hasonló.

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen
Jellegzetes Sváb képes-kő

Ezzel a tanösvény és a családi kirándulásunk legizgalmasabb részeitől búcsút is vettünk, és egy alagút szerűen összenőtt bozótos ösvényen sétáltunk vissza a kiindulóponthoz.

Izgalmas családi kirándulás a pilisszentiváni Jági tanösvényen
Alagút ösvény

Kellemes fáradtsággal és sok-sok élménnyel ültünk autóba, azt pedig már menet közben megvitattuk, hogy ezt a helyet nem húzzuk ki a bakancslistánkról, hanem fel fogjuk keresni más évszakban is.

Ha távolabbról látogatnátok el ide, az alábbi linken válogathattok a környékbeli szállások közül >>

Szálláshelyek Pilisszentivánon

Pilisi Medencés Üdülőház

Pilisi Medencés Üdülőház

Ingrid Vendégház és Wellness

Ingrid Vendégház és Wellness

Ha Budapest környékén kerestek izgalmas családi kirándulóhelyet, a Jági tanösvény garantáltan jó választás lesz. Bátran vágjatok neki kisebb gyerekekkel is, ők is imádni fogják!

A Budapest környékén található legszebb tanösvényekről itt olvashattok:

Fedezzétek fel az ország tanösvényeit térképes gyűjteményünk segítségével:

(Képek: Szallas.hu, Bene Mariann)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
100%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%