Budapest és környékeBarátokkalÉlményajánló (POI)Ízkaland

Igyál kávét ott, ahová Gárdonyi Géza és Weöres Sándor is járt!

2 perces olvasási idő

Szegődjetek nyomába a hazai irodalmi élet vezéralakjainak, mert a magyar költészet napja alkalmából csokorba gyűjtöttük azokat a kávéházakat, ahol a fenomenális hangulat mellett, szuper kulturális programokkal és mesteri ízekkel találkozhattok! Ti vajon minden helyen ittatok már mennyei kávét? Karinthy Frigyes vagy Krúdy Gyula kedvencében is?

Az egyik legnagyobb hazai költőnk, József Attila iránti tiszteletből minden évben április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, melyet szerte az országban könyvbemutatókkal, előadóestekkel és kulturális programokkal színesítenek meg. Ebből a jeles alkalomból mi is követtük Márai Sándor útmutatását, mely szerint „kávéház nélkül nincs irodalom” és feltérképeztük hajdani íróink és költőink híres törzshelyeit.  

1. A művészek és művészetek fellegvára: New York Kávéház

Nem túlzás a „Világ Legszebb Kávéházaként” emlegetni a fényűző, minden ízében eleganciát sugalló New York Kávéházat, mely több mint 120 éve bűvöli el látogatóit eklektikus stílusával és patinás tereivel. Ezt az álomszép helyet mindig is áthatotta valamifajta alkotói- és szellemi erő, amit Gárdonyi Géza, Babits Mihály, Illyés Gyula vagy épp Weöres Sándor is ösztönösen megéreztek, akik így hamar gyakori vendégekké váltak a New Yorkban. Kövessétek a példájukat, nézzétek meg magatoknak ezt a csodás kávéházat és igyatok itt egy finom kávét, ahol Wolf András sztárséf jóvoltából a csúcsgasztronómia világába is belekóstolhattok!

Cím: Budapest, Erzsébet krt. 9–11.

@szallas.hu New York kàvèhâz #budapest #szallashu #europe #cafe #utazas #magyarorszag #cafe 🎥 @katabudapest_travelguide ♬ Mozart Minuet with violin(815356) – 松本一策

2. Hangulatok, ízek és életérzések: Hadik Kávéház

A legendás irodalmi helyszínek közül nem hiányozhat a gazdag kulturális múlttal rendelkező Hadik Kávéház, ahol egykor Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond is tiszteletét tette. A klasszikus hangulat mellé azonban ma már bohém életérzés is vegyül egy második vendéglátótér kialakításának köszönhetően. 

A progresszívabb vonalat képviselő Szatyor Bár és Galériában ugyanis szintén teret kapnak az irodalmi estek, a lebilincselő kiállítások, a színes zenei produkciók, az izgalmas művészeti beszélgetések. A minőségi ételkínálatra pedig biztosan egyik helyen sem lesz panasz.

Cím: Budapest, Bartók Béla út 36. 

3. Négy generáció óta édesítik meg az életet: Auguszt Cukrászda

A több mint 150 éves Fény utcai Auguszt Cukrászda 4 generáció kincset érő szaktudását és hagyományát őrzi. Márai Sándor Az igazi című regényében említi a cukrászdát, amelynek az író rendszeres vendége volt. Márai az Auguszt békebeli”, Krisztina téri üzletétől alig két percre, a Mikó utcában élt. Az Igazi is éppen egy cukrászdai jelenettel kezdődik. Ebben a regény egyik főhőse csokoládés narancshéjat vásárol. Márai mellett az Augusztba járt édességért még  Boldizsár Iván író, újságíró, Szabó Dezső író is és Feszty Árpád festőművész is. 

Üljetek be egy mennyei kávéra és engedjetek az ízek csábításának, mert az Auguszt süteményeknek nem lehet és nem is kell ellenállni! Fenomenális torták, valamint édes és sós nyalánkságok széles kínálatával várnak benneteket. Az elképesztő krémest, a puha svájci kiflit és a tejszínes meggyroládot egyenesen vétek lenne kihagyni!  

Cím: Budapest, Fény utca 8.  

4. Nosztalgiával vegyített romantika: Kéhli vendéglő

Még Krúdy Gyula is a törzsvendége volt a 19. század végén megnyitott Kéhli vendéglőnek, mely Óbuda szívébe zárva helyezkedik el. A macskaköves utcáról belépve egyből átjár majd benneteket a kellemes, nosztalgikus hangulat, amit a tradicionális ételek és a kitűnő minőségű magyar borok csak tovább fokoznak. Teszteljétek le Lévai Esztike töltött káposztáját vagy a 2 személyes Krúdy ínyenctálat, de ne mondjatok le az est megkoronázásáról: Lenke csokitortájáról se!

Cím: Óbuda, Mókus utca 22.

5. Pezsgő kulturális élet: Három Holló kávéház

Megkerülhetetlen színfoltja lett az irodalmi életnek a népszerű Három Holló kávéház is, mely Ady Endre 140. születésnapján tárta szélesre a kapuit. Azóta látványos színházi előadások, magával ragadó kiállítások, irodalmi felolvasások, filmvetítések teszik még élvezetesebbé az itt töltött órákat. Na és persze azok a kitűnő ételek és italok, amiket a kulturális csemegék mellé szerezhettek be!

Cím: Budapest, Piarista köz 1.

Három kávéház, ahol ti is írónak érezhetitek magatokat: 

1. Áramló gondolatok: Kelet Kávézó és Galéria

Zsúfolásig megtöltött könyvespolcok között szürcsölgethetitek a legfinomabb kávékat, borokat és söröket, ha betértek a Kelet Kávézó és Galériába. Adjátok át magatokat a művészi hangulatnak, merüljetek el egy remek kötetben, írjatok verseket vagy cseréljetek eszmét ezen az inspiráló helyen!

Cím: Budapest, Bartók Béla út 29.

2. Szépirodalmi műhely a Dohány utcában: Magvető Café

„Kávézó, könyvesbolt és rendezvényhelyszín egy helyen? Miért ne?” – gondolhatták a főként kortárs hazai és külföldi szépirodalmi műveket támogató kiadónál, mielőtt 2017-ben, a költészet napján megnyitották a Magvető Café-t. Egy helyet, ahol az olvasók és a szerzők is egyformán jól érzik magukat. Nézzétek csak meg és igyatok egy fenséges kávét!

Cím: Budapest, Dohány u. 13. 

3. Külföldiek és magyarok kedvence is: Massolit Books & Café in Budapest

Nem üres frázis, hogy a fővárosban szinte minden van – még olyan hely is, ami egyszerre angol nyelvű könyvesbolt, kávézó, galéria, kert és étterem. Persze elsősorban a Massolit Books & Café in Budapest egy olyan tér, ahol közösség épül – már 2010 óta. Írjátok tovább a hely történetét és hagyjátok, hogy megérintsen itt a kultúra

Cím: Budapest, Nagy Diófa utca 30.

Izgalmas irodalmi csemegék, amiket kár lenne elmulasztani:

Irodalmi séta a Palotanegyedben – A poétika terei

Hová vezetett Szabó Lőrinc reggeli útja? Ki dolgozott éjszakánként a Balaton kávéházban? Melyik házban élt Bródy Sándor? 3 óra alatt többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattok az Imagine izgalmas sétáján, mely a Pollack Mihály térről a Kálvin térig tart.
Helyszín: Budapest, Pollack Mihály tér (a Rádió bejáratánál)

  • Dátumok: április 30., május 28., június 18., szombat, 10 óra
  • Jegyár: 4400 Ft/fő

Szövegkönyv #2 // „Gyufaszálnyi világosságot gyújtani napról napra…” 

Vegyetek részt egy magával ragadó előadáson, ahol Márai Sándor publicisztikai írásaiból válogatott nektek Mészáros Tibor. A felolvasásért Györgyi Anna és Hirtling István színművészek felelnek majd, az aláfestő zenét pedig Szabó Dániel szolgáltatja.

  • Dátum: április 19., kedd, 19 óra
  • Helyszín: PIM Szomszéd (Budapest, Magyar utca 12-14.)
  • Jegyár: 1000 Ft

Nagyszerű szálláshelyek a fővárosban:

1. Óbuda Riverside Apartman, Budapest

A gyönyörű, 37 négyzetméteres, 4 fős Óbuda Riverside Apartmanban ízléses eleganciában és otthonos kényelemben lehet részetek. A tökéletes felszereltséget pedig olyan szolgáltatások teszik teljessé, mint a kapszulás kávéfőző, a rádiós zuhanykabin vagy a pihe-puha kanapé. 

2. Kilátó a Blahánál, Budapest

Apró konyhával, nagy ággyal és zuhanyzós fürdőszobával álmodták meg a Kilátó a Blahánál nevű szálláshelyet, melynek teraszán csücsülve olyan érzésetek lesz majd, mintha a világ tetején lennétek. A kitűnő, metróhoz közeli elhelyezkedés miatt ráadásul szinte percek alatt eljuthattok innen A-ból B-be. 

3. Six Inn Hotel Budapest ***

Kedves kiszolgálás, ragyogó tisztaság és határtalan komfort fogad majd benneteket a Six Inn Hotel Budapest *** falai között, ahol igazi testi-lelki feltöltődés vár rátok. Miért? Például a színvonalas wellness-szolgáltatások miatt. Válasszátok a forró infraszaunát, csiklandozó pezsgőfürdőt és a kiváló masszázsokat!

Kávé előtt vagy után tökéletes lehet ez a budai kirándulás:


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%
💚 Maxold ki SZÉP kártya kereted!

✔︎ ELINDULT! 5 000 Ft kedvezmény nyaralásodhoz OTP SZÉP kártyával!

✔︎ 2022.05.25-ig elérhető csak Szallas.hu-n, csekkold a részleteket!