Családi kiruccanásNyári vakációProgramok hétvégére

Last minute programok a nyári szünet utolsó napjaira

2 perces olvasási idő

A gyerekek bánatára, és talán a szülők örömére hamarosan véget ér a nyári szünet. Addig azonban van még néhány nap, amit érdemes tartalmasan eltölteni úgy, hogy az egész család örömét lelje a közös programban. Így talán könnyebben indul majd az ősz és az iskola is, hiszen sok-sok élménnyel feltöltekezve a diákok alig várják majd, hogy elmesélhessék társaiknak a nyáron átélt kalandokat.

Most néhány tippet adunk ahhoz, milyen programokat érdemes szervezni, hogy a nyári szünet utolsó napjai is élménydúsak legyenek!

Last minute programok a nyári szünet végére

1. Gokart, a nagyok kedvence

Hajdúszoboszló

A Gokart Hajdúszoboszló igazi adrenalinlöket kicsiknek, és nagyoknak egyaránt. A körülbelül 300 méteres pályán több típusú gokarttal is lehet száguldozni, sőt, található köztük két darab kifejezetten gyerekek számára készült kisebb méretű járgány is, ami 140 cm-től vezethető. Hogy az élményből a legkisebbek se maradjanak ki, egy kétszemélyes gokarttal 2 éves kortól az apróságok is mehetnek egy kört egy tapasztalt sofőr mellett utazva.

Egy 8 perces futam ára 3000 Ft, de aki a Szallas.hu oldalán foglalja le szállását, 20% kedvezményre jogosult.

Szállások Hajdúszoboszlón >>

Last minute programok nyári szünet

Balatonlelle Gokart

A Gokart Balatonlelle gyermekek számára 135 centimétertől biztosít gokartokat. Akár családi futamra is benevezhetünk a 400 méter hosszú, 6 méter széles pályán. Az 5 perces futam díja 2300 Ft, a 10 percesé 3600 Ft.

Sopron Gokart

A soproni gokartpálya gépparkja bőséges választékkal várja a vendégeit, a 6 darab gyermekgokart mellett 2 darab kétszemélyes is van, hogy a kicsik se maradjanak ki a jóból. A gyerekek 120 centimétertől (6-10 éves kortól) vezethetik a gokartokat, a kétszemélyesben pedig 10 éves korig szállíthatók a kisebbek.

Díjak:

  • Gyerek gokart: 1500 Ft
  • Kétszemélyes: 2000 Ft
  • 6,5 lóerős: 1500 Ft
  • 9 lóerős: 2000 Ft

Fogaljatok soproni szállást a Szallas.hu oldalán, és zsebeljétek be a 20%-os kedvezményt!

Last minute programok nyári szünet
Sopron Gokart

Visegrád Gokart és Kalandpark

Kettő az egyben élmény, ugyanis nem csak gokartozásra van lehetőség, hanem kipróbálhatjuk magunkat egy Bringó Hintó versenyen, vagy akár canopy pályán is. A kínálat azonban még ennél is nagyobb: lehet célba dobni, íjászkodni, és sok más ügyességi feladatot véghez vinni.

A díjakról és kedvezményekről részletesebb információt itt találtok >>

Last minute programok nyári szünet
Visegrád Gokart és Kalandpark

2. Bobozás, amiért a kicsik is rajongnak

Balatonboglár Kalandpark Bobpálya

Még nem késő befizetni egy balatoni hétvégére! Aki így dönt, jól teszi, ha Balatonboglár környékén nézelődik a szállások terén, hogy ne maradjon le egy ilyen klassz családi programról. A balatonboglári Várdombon lévő kalandpark és bobpálya nem csak a száguldás élményét nyújtja, a panoráma is csodálatos innen. Díjakról és kedvezményekről bővebben>>

Pénztárcabarát balatonboglári szálláshelyek 6000 Ft/ főig >>

Last minute programok nyári szünet
Balatonboglár Kalandpark Bobpálya

Visegrádi bobpálya

Az ország egyik legnépszerűbb bobpályáját talán be sem kell mutatni, de azért mégis megemlítjük, mert akár rossz időben is kitűnő program lehet, mivel eső esetén a bobokra plexi tetőt szerelnek. Az már csak extra, hogy lesiklás közben csodálatos a kilátás a környező hegyekre és a Fellegvárra.

Díjak:

  • 1 menet felnőtt: 600 Ft
  • 1 menet gyerek: 400 Ft
  • 6 menet felnőtt: 3000 Ft
  • 6 menet gyerek: 2000 Ft
Visegrádi bobpálya

Soproni Bobpálya

A soproni nyári bobpályán majdnem 1 kilométeren keresztül élvezhetik a lesiklást kicsik és nagyok. A díjak az alábbi linkre kattintva találhatók >>

A családok iskolakezdéshez közeli pénztárcájához igazított szállásajánlatok pedig ezen a linken érhetők el >>

Miskolctapolcai Bobpálya

A télen-nyáron működő miskolctapolcai bobpálya minden évszakban óriási élmény. Érdekessége, hogy egészen este 10 óráig nyitva van, így esti világításban is ki lehet próbálni.

  • Felnőtt 1 lecsúszás: 500 Ft
  • Felnőtt 5 lecsúszás: 2150 Ft
  • Gyermek 1 lecsúszás: 400 Ft
  • Gyermek 5 lecsúszás: 1650 Ft
Last minute programok nyári szünet
Miskolctapolcai Bobpálya

3. Kalandparkok szép idő esetére

Hajdúszoboszló – Mókus Kalandpark

Ha már elég a fürdőzésből Hajdúszoboszlón, akkor irány a kalandpark, ahol kicsik és nagyok is próbára tehetik bátorságukat és ügyességüket. Akár egy nyaralás részeként, akár egy napos nyári szünet programként is szuper választás. Részletekért és a Szallas.hu oldalán foglalóknak járó kedvezményekért kattints ide >>

Szállások maximum 10000 Ft/főig >>

Hajdúszoboszló – Mókus Kalandpark

Eger – Három Kívánság Kalandpark

Az egri Szépasszony-völgy egyik domboldalán elhelyezkedő kalandpark főként a kisebbeknek nyújt felejthetetlen élményeket egészen 12 éves korig.

A belépődíj jelképes, 450 Ft/fő, testvérkedvezménnyel 350 Ft/fő

TOP 10 egri szálláshely

Szeged – Tisza Parti Élmény és Kalandpark

Igazán izgalmas és tartalmas programot kínálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt, így senki nem fog unatkozni a családban. Ilyen például a drótkötélpályájuk minitől felnőtt korosztályig, az 1 kilométer hosszú lombkorona sétány, és a különféle kiegészítő programok, mint például íjászat, játszóvár, mászófal, vagy pingpong.

  • Junior belépő 140 cm alatt: 2000 Ft
  • Felnőtt belépő 140 cm felett: 3000 Ft

Aki a szállását oldalunkon keresztül foglalja, 10% kedvezményre jogosult.

Szeged – Tisza Parti Élmény és Kalandpark

Sárvári Kalandpark

A kalandpark a sárvári fürdőhöz tartozik, de a fizetős szolgáltatásokért külön díjat kell fizetni.

Információ a belépőkről és a nyitvatartásról >>

Kislőd – Sobri Jóska Bakonyi Kalandpark

Igazi „betyáros” élmények várják itt a családokat rengetek kalandelemmel, mint például vízigömb, drótkötélpálya, kalandvár, rodeó bika, kisvasút, vízi akadálypályák, gokart, mesterlövészet, vagy éppen FBI akadémia. Ha a kalandokban kimelegednek a gyerekek, akkor még egy kis strand is várja őket, hogy csobbanjanak egyet.

  • Belépő 3 éves kortól: 1500 Ft, ami az alap játékokat tartalmazza
  • Sobri karszalag: 5500 Ft, ami már tartalmazza a belépőjegy árát, az extrémebb pályák és játékok viszont csak ezzel próbálhatók ki.
Sobri Jóska Élménypark
Sobri Jóska Bakonyi Kalandpark

4. Szabaduló szobák, ha az időjárás mégsem kedvezne

Tata – A Várbörtön Legendája Szabadulós Játék

A játékot nagyobbaknak ajánlják, 12 éves kor fölött lehet részt venni benne felnőtt kísérettel, maximum 6 fős csapatokkal. Érdekessége, hogy a helyszín a tatai vár udvarán a 18. században épült börtön eredeti épülete és udvara. A szabadulásra 75 perc áll rendelkezésre.

Jegyár 4 főre: 8000 Ft

Tata – A Várbörtön Legendája Szabadulós Játék

Budapest – Időcsapda

Egy igazán sokoldalú szabadulószoba két helyszínnel, és hét pályával, melyek közül családoknak a Harry Potter tematikájú szobákat ajánljuk.

A játék díja egy csapatnak 12500 Ft, de ha a Szallas.hu oldalán foglaljátok le budapesti szállásotokat, 20% kedvezmény jár.

Budapest – Időcsapda

Balatonfűzfő – Balaton Secreto Szabadulószoba és Játszóház

Egyedisége abban rejlik, hogy a 8-11 éves korosztálynak animátor segítségével is kínálnak pályát, így akár amíg a felnőttek kipróbálják a Horror Házát, addig a kicsik önfeledten szórakozhatnak a nyomozós vagy szelleműzős tematikájú szobákban. Kedvezmények és árak >>

Szállásajánló Balatonfűzfőn és környékén 10000 Ft/főig >>

Balaton Secreto Szabadulószoba és Játszóház

Gödöllő – LockariumEscape Rooms

Családbarát pályájuk a Bohóc pálya, melynek főszereplője Vili, a bohóc, akinek varázslatos világába csöppenhet be a család. 10 éves kortól ajánlott felnőtt kísérettel.

A játék díja: 12000 Ft/csapat

LockariumEscape Rooms

Exit Point Eger

Családbarát szabadulós játék, akár már 8 éves kortól is várják a kicsiket, a feladatok úgy vannak kialakítva, hogy mindenki ki tudja venni a részét belőlük.

A kedvezményekről és árakról bővebb információt itt találtok >>

Exit Point Eger

Még nincs késő, hogy a nyári szünet utolsó napjaira is emlékezetes programokat szervezzünk, ami az egész család számára felejthetetlen élmény marad. Neked melyik a kedvenced?

(fotók: szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
50%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
50%