Vidéki víkendCsaládi kiruccanásNyári vakáció

Lóra fel és irány a Hortobágy!

1 perces olvasási idő

Ma a magyar puszta világába hívlak titeket, a szerelmeket őrző gémeskutak és vadregényes, betyárokat bújtató nádasok világába. Íme, a Hortobágy és a „csárdák útja”, ahol jó betérni egy-egy útszéli csárdába. Finom magyaros ételek, remek borok, autentikus népi zene fogadja a látogatót az egykor Debrecent és Pestet összekötő kereskedelmi sóúton.

Meggyes csárda kiállítás

A Meggyes csárda a rétségek és mocsarak maradványait őrzi. Egyek-Pusztakócsi mocsarak bemutató területe, jeles kultúrtörténeti emléke. A Meggyes-halom tövében áll, a XIX. század közepén működő közel negyven hortobágyi csárdák hagyományát, elmékét őrzi. A századfordulós élet és annak minden hangulata tárul a szemünk elé.

A Kilenclyukú híd

A Hortobágy szó jelöli magát a települést, a tájegységet és az azon kanyargó folyót. Az ezeket összekötő ma már az ország leghosszabb épített kőhídja a Kilenclyukú híd, az egykori fahíd helyére épült 1827-1833 között.

Kilcenlyukú Híd

A pusztai állathajtás könnyítésére szolgált. Ma lehetőség nyílik az egykori hajózást is kipróbálni, és remek fotókat készíteni a kilenclyukú alatt.

 

Pusztai fogatozás Mátán

A gyerekek imádni fogják, és családi programnak is kitűnő programelem felülni egy pusztai fogatra. Minden képzeletet felülmúl a végtelenbe nyúló puszta látványa, az út során feltűnő pásztorok, az őshonos állatfajok. A másfél órás fogatozás keretében nemcsak megtekinteni lehet az állatokat eredeti élőhelyükön, hanem lovasokat megkérdezve választ kaphattok arra, hogy miért termett lóra a magyar ember.

Madármegfigyelés és csillagséta

Láttatok már daruvonulást, vagy hallottátok már a vadkacsák és vadlibák éles csapatzaját? A Hortobágyon élő több mint 350 madárfaj és több tízezer madár együttes jelenléte a legjobb bizonyíték az érintetlen természetre.

Egyéni vagy szakvezetéses túra keretében egyaránt feledhetetlen élményben lehet részetek. Aki nem szeretne a konkrét pusztai és vízi világban barangolni, azoknak ajánlom a Hortobágyi Madárkórház meglátogatását, ahol a fiatalok és gyerekek az interaktív udvari játékok segítségével közelebb kerülhetnek a pusztai élővilághoz, és testközelből is szemügyre vehetik a csodás madárvilágot.

Puszta-szafari

A madárlátogatás után egy másik remek program: Afrikai élményben lehet részetek a hortobágyi pusztaságon, de nem csak a nyári hőség jegyében. Igazi szavannai hangulatot idéző szafari kocsi áll a turisták rendelkezésére. A túra során az ember betelepülése előtti őshonos állatokat is fel lehet fedezni dzsippel – csak oroszlánok helyett őstulkokat és vadlovakat kell keresni.

Hortobágyi Vadaspark

Vadonélő állatok, vadlovak, őstulkok, farkasok, sakálok, sasok és keselyűk vízimadarak társaságát élvezhető a látogató a Hortobágyi Vadaspark! A Hortobágyi Vadaspark kiválóan alkalmas az ősi puszta vadvilágának bemutatására. Olyan fajokkal találkozhatunk, amelyek a földtörténeti jelenkorban a Hortobágyon bizonyítottan, írásos dokumentumok alapján előfordultak. A vadasparkban három nagytestű patás fajjal ismerkedhetnek meg a látogatók: az eurázsiai vadlóval (Przewalski ló), az ún. rekonstruált őstulokkal, (Heck-marha), illetve a vadszamárral. A szabadban, testközelből figyelhetők meg az állatok.

Mátai Ménes

Hej, az a csodás csikós élet! Vágtató ménes, csattogó ostorok, a puszta nyíló illata fogadja az érdeklődőket a több mint 300 éves múltra visszatekintő Mátai ménes karámja körül. A puszta egyik jelképe ma. Ismertségét a hortobágyi csikósok lovasművészete és a nóniusz fajta teremtette meg. A lovas élethez tartozó népi foglalkozásokat bemutató bognár- és kovácsmúzeum, kocsibemutató, nádudvari feketekerámia-műhely, valamint a ménes törzsistállói is megtekinthetők.

Mindentudó gémeskutak

Hogy miért hívjuk ezeket a kutakat Őrzőknek? Mert még a távíró és a telefon is megirigyelte az ősi gémeskutak tulajdonságait. Segítségükkel „beszélgettek” egymással az itt élő emberek. Az előre megbeszélt jelek segítségével viszonylag nagy távolságokra el lehetett juttatni a hírt.

A kútgém kecsessége megengedte, hogy a különböző magasságba való emelése hírértékkel bírjon. Vagy ha a vízmerő dézsa helyzete változott meg, vagy ha a kút koloncára szűr volt terítve, és ha a dézsa nem volt a helyén, futótűzként terjedt minden hír. Ezen egyetemes jelek segítségével bujdostak a pandúrok elől a betyárok, vagy kapott hírt az asszony, merre lehet az ura a ménessel, gulyával vagy csordával.

A délibáb nyomában

S még nem beszéltem a lehetőségről, amikor szakvezetett gyalogtúrán akár délibábbal találkozhattok, éjszaka a világörökségi helyszínek számító csillagos égbolt parkot figyelhetitek meg, vagy helyiek segítségével belekóstolhattok a hajnali puszta csöndjébe, és a pásztorok ínycsiklandó „öhön”-jébe.

Ne hagyjátok ki, keressétek bátran a Tourinform irodát Debrecenben vagy a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársait! Lóra fel!

(Fotók: shutetrstock)

Szállások a Hortobágyi régióban >>

 


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%