Eldugott kirándulóhelyekCsaládi kiruccanásProgramok hétvégéreRomantikus kikapcsolódásTavaszi zsongás

Keresd fel Magyarország legszebb forrásait!

3 perces olvasási idő

Magyarország területén több mint 6000 forrás tör elő a föld mélyéről, de ez a szám csak a nyilvántartottakat jelöli, ennél még sokkal több létezik. Soknak az idők folyamán nevet is adtak az emberek, jellemzően azoknak, amik turistaútvonalak mentén találhatók, vagy települések határain belül.

Már a gyerekkori mátrai nyaralásaink is elképzelhetetlenek voltak valamelyik csevice-kút felkeresése nélkül, ahonnét a szomszéd néninek palackban vittük haza az érdekes ízű és kifejezetten büdös forrásvizet, ami mindennek ellenére fogyasztható volt, sőt, a szén-dioxidot és kén-hidrogént tartalmazó csevicét gyomorpanaszokra kifejezetten ajánlották. Általában a parádóhutai Clarissa-forrást kerestük fel, amit ha a környéken járunk, ma is szívesen útba ejtünk már csak a nosztalgia miatt is. Most azonban olyanokat ajánlunk, amik ennél jóval látványosabbak, és szerintünk helyük lenne egy TOP 10-es listán. A felsorolás teljesen szubjektív, nyugodtan ajánljatok még többet!

Magyarország legszebb forrás
A parádóhutai Clarissa-forrás

Magyarország 10 legszebb forrása, amit érdemes felkeresni (és néhány bónusz, ami útba esik)

Gyönyörű időszakos karsztforrások nyomában a Bükkben

A Bükk rengeteg karsztforrásnak ad otthont, de ahhoz, hogy ezeket a csodákat láthassuk, nagy szerencsére, és leginkább tavaszi hóolvadásra, vagy jó nagy esőzésre van szükség. Érdemes tehát egy gumicsizmát, vagy vízálló bakancsot is beszerezni a forrástúrához, mert a dagonyázás garantált!

A Bükk három legnépszerűbb karsztforrását, a Fekete-lent, az Imó-kőit és a Vöröskőit akár egy nagy túra keretében is megnézhetjük, de kevésbé gyakorlott túrázóknak ajánlott inkább kettébontani a távot.

A Fekete-len-forrást Répáshutáról érdemes megközelíteni, ahol egyébként nagyon klassz kis vendégházakat is foglalhatunk, és ha már itt alszunk, ne mulasszuk el a csillagos égbolt kémlelését sem, ugyanis a kis zsákfalu az ország egyik legkevésbé fényszennyezett települése. A forrás Répáshutáról a sárga, majd a kék jelzés mentén érhető el, és útba esik egy kiépítettebb forrás is, a Tamás-kút, melynek vize a Fekete-lennel ellentétben iható.

Felsőtárkányi kisvasút

Az Imó-kői időszakos karsztforrás forrásbarlangját és a látványos Vöröskői-alsó-forrást Felsőtárkányból indulva keressük fel. A kettőt egy kirándulásba is besűríthejük, mert egymáshoz közel találhatók. Akik kényelmesebbek, azok a Felsőtárkányi Kisvasúttal is elroboghatnak a Stimecz-házig, ahonnét a tanösvény mentén juthatunk el a forráshoz. A menetrendjéről érdemes indulás előtt tájékozódni, mert szezonális.

Magyarország legszebb forrás
Stimecz-ház

A kettő közül a Vöröskői-forrás a látványosabb, gejzírként tör elő a sziklák közük. Már kétszer is volt szerencsénk látni, de biztos, hogy még felkeressük majd, mert nem lehet betelni vele.

TIPP: Ha működésbe lép, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága az aktualitások között általában tájékoztatja erről a kirándulókat.

Szállásajánlatunk Felsőtárkányban: Panoráma Vendégház

Panoráma Vendégház

Lenyűgöző Szikla-forrás a Szalajka-völgyben

A szilvásváradi Szalajka-völgy rengeteg csodát rejteget, elég csak a meseszép Fátyol-vízesésre, vagy a hihetetlenül kék Sipovics Tengerszemre gondolni. De ne rohanjunk rögtön hozzájuk, érdemes megállni a Szikla-forrásnál is, mert talán sokan nem is tudják, milyen páratlan jelenségnek lehetnek itt szemtanúi. Egész Magyarországon nincs még egy ilyen, ugyanis a forrás környékén található kőzeteket a Bükk hegységet évmilliók alatt ért erőhatások gyűrték függőleges helyzetbe. A mini vízesésre hasonlító Szikla-forrás vize pedig egy barlangjáraton át tör a felszínre. Ez a hely a Szalajka-völgyi tanösvény egyik állomása is, így a kihelyezett tájékoztató táblának köszönhetően több érdekességet is megtudhatunk a kialakulásáról.

Szállások Szilvásváradon >>

Magyarország legszebb forrás
Szikla-forrás

A Mátra legkedveltebb kútja, a Rákóczi-forrás

A mátrafüredi Rákóczi-forrást régebben Közel-kútnak nevezték, ami utalt arra, hogy a településről könnyen és gyorsan megközelíthető. Nincs ez másként ma sem, ezért akár kisebb gyerekekkel is ajánljuk a látogatását. A legenda szerint II. Rákóczi Ferenc szívesen pihent ezen a könyéken, és a kút vizéből is ivott, ezért a névadással előtte tisztelegnek. Ma az ő portréja díszíti a kutat, azt azonban kevesen tudják, hogy ennek helyén eredetileg egy lovát itató kuruc katona domborműve volt, ami a II. világháborúban elpusztult.

Magyarország legszebb forrás
Rákóczi-forrás (fotó: Bene Anikó)

A Rákóczi-forrás legkönnyebben a Sástó Turisztikai Központtól közelíthető meg a sárga kereszt jelzést követve. Ezen a helyen bátran megtölthetjük a kulacsainkat is, mert a Mátra legegészségesebb forrásvizének tartják.

Mátrafüredi szállásajánlatunk: a 100% pénzügyi garanciával foglalható Hotel Anna

Hotel Anna

A Mátra egyik legbővizűbb forrása, a Nagy-forrás

A Mátrában több, mint 300 ismert forrást tartanak nyilván, melyek közül az egyik legbővizűbb a Pisztrángos-tavat tápláló Nagy-forrás. Mi ennek a felkeresését mindig a Kékes-túrával kötöttük össze: Parádóhutáról a sárga + jelzést követve jutottunk el a tóig, de több irányból is megközelíthető. A Pisztrángos-tó egy ideje már sajnos inkább csak egy kis mocsaras tavacska, de a forrás még mindig ott csorog. Miután a víz a felszínre tör, egy darabon ott folytatja az útját, mint egy patak, ezért mivel nincs információnk róla, hogy iható-e, inkább nem kockáztattunk.

A kevésbé ismert Krúdy-forrás

A Somoskőhöz közeli Krúdy-forrást kevesen ismerik, pedig igazán idilli környezetben, két mesterséges tavacska mellett tör a felszínre. Bár már sokszor jártunk a környéken, de személyesen még nem volt alkalmunk látni, így felkerült a bakancslistánkra, és legközelebb biztosan nem marad ki. Azt érdemes tudni róla, hogy a forrás névadója nem Krúdy Gyula, hanem dr. Krúdy Gábor régészről nevezték el, aki a somoskői vár felújítását irányította. A forrás a Somoskő és Sátorosbánya közötti zölddel jelölt túraútvonal mentén található.

100% pénzügyi biztonság mellett foglalható szállásajánlataink a környéken >>

Somoskői vár

A Bakony csodája: Szent-kút

A Bakonybélhez közeli Szent-kút Borostyán-kút és Hármaskút néven is ismert. Ez utóbbi utal arra, hogy a forrásnak 3 kifolyása van, melyek a Gellért, Günther és Mór neveket kapták, ezzel emléket állítva a szent életű remetéknek. A forrás és környéke jól kiépített, található itt parkoló is, de Bakonybélből egy kellemes sétával is elérhető. A forrás és a környezete a Bakony egyik legkedveltebb kirándulóhelye, mert itt áll a Szentkút-kápolna, végig lehet sétálni a 14 stáció mentén, de egy kápolnához közeli barlangban még egy Lourdes-i Mária-szobor is fellelhető.

Magyarország legszebb forrás
Borostyán-kút

Töltsetek el Bakonybélben több napot, és fedezzétek fel a környéket! Szálláskínálatunk >>

A Kőszegi-hegység leglátványosabb forrása, a Hétforrás

A Kőszegi-hegységben feltörő Hétforrás a térség legnagyobb vízhozamú forrása, melynek hét kifolyását 1896-ban nevezték el a hét vezérről. Emiatt gyakran emlegetik Hétvezér-forrásként is. A megközelítése több útvonalon is lehetséges, többek között a híres Alpannoniáról is. Mi a Kincs-pihenő ingyenes parkolójánál tettük le az autónkat, és innen a kék kör jelzés mentén egy laza sétával jutottunk el a látványos Hétforráshoz. Itt halad el az Országos Kéktúra útvonala is, úgyhogy aki gyűjti a pecséteket, hozzon tintát, mert a forrás melletti pihenőnél található a pecsét. Az, hogy iható-e a feltörő víz, nem egyértelmű, mert több helyen vita folyik róla, de általában nem ajánlják a fogyasztását.

Hétforrás

A helyi szóbeszéd szerint, aki az összes forrás vizét megízleli, annak teljesülni fog a szíve leghőbb kívánsága, de a bizonytalan információk miatt ezt mi inkább kihagytuk.

Kőszeg környéke még rengeteg látnivalót, és sok-sok klassz túraútvonalat rejteget, olvassátok el ajánlónkat, és töltsetek el néhány napot a városban:

A Háromlyukú Kánya-forrás a Mecsekben

A Mecsek rengeteg festői túraútvonallal szolgál azoknak, akik szeretnek a természetben barangolni, de nem kedvelik a megerőltető túrákat. Ha egy igazán különleges karsztforrást szeretnétek látni, a Nagy-Mély-völgyben található, bő vízhozamú háromlyukú Kánya-forrás tökéletes célpont lesz. Megközelíteni Mánfáról érdemes a piros sáv jelzést követve.

Mánfai szállásajánlatunk: Mánfagyöngy Vendégház

Mánfagyöngy Vendégház

Az egyik legkedveltebb forrás Budapest környékén: a bagi Petőfi-forrás

Ha nem is a leglátványosabbak közé tartozik, de a környéken élők és a budapestiek nagyon kedvelik a bagi Petőfi-forrást. Sokan palackokkal és kannákkal felszerelkezve indulnak útnak, hogy vihessenek haza a forrás vizéből. A bagi Csintovány területén található forrásnál egy nagy kiépített parkoló is található, így nem kell nagy túrára készülni. A szájhagyomány szerint Petőfi Sándor szívesen kirándulgatott a környéken, és Aszódról Gödöllőre gyalogolva többször is oltotta itt a szomját. Az akkor még névtelen forrást ezért kezdték el egyre többen Petőfi-forrásként is emlegetni, míg végül hivatalosan is ez lett a neve. A forrás felkeresését célszerű egy gödöllői városnézéssel összekötni.

Aki az ország távolabbi pontjáról látogatna ide, kínálatunkban jobbnál jobb szállások közül válogathat >>

Gyógyító forrás a Pilisben: a csobánkai Szentkút

A csobánkai Szentkúthoz, vagy más néven Mária-kúthoz több csodás legenda is fűződik. A legenda szerint 1842-ben egy pásztornak maga Mária jelent itt meg, egy másik történet szerint pedig favágók vágtak ki itt egy fát, amin egy Mária-kép lógott, és ekkor csodálatos módon a fa vérezni kezdett. Ezek után a sztorik után nem meglepő, hogy a helyből népszerű zarándokhely lett, sőt, még egy kápolnát is emeltek ide. Az itt csordogáló forrásvíznek pedig gyógyító hatást tulajdonítanak, de ha nem bízunk az ihatóságában, az is elegendő, ha megmossuk vele az arcunkat. Bárhogy is legyen, a környék mindenképpen megér egy kirándulást, hiszen olyan kalandos túrázási lehetőségeket ígér, mint például a vadregényes Dera-szurdok, vagy a szépséges Holdvilág-árok.

A csobánkai Szentkút

Csobánka nem kifejezetten a turizmusra rendezkedett be, így szállások terén sem nagyon válogathatunk, de a környék kisebb településein takaros kis vendégházakat találhatunk >>

Tipp: ha vállalkoztok egy kalandos forrástúrára, a tavaszi vagy őszi időszak a legjobb választás, mert ilyenkor a források vízhozama bővebb. Az évszakból adódóan viszont mindig legyen nálatok vízhatlan ruha, és célszerű a gumicsizma, vagy a vízálló cipő is.

Figyelem! Sok forrás vize iható, de nem mind! Ezeket a szakemberek folyamatosan ellenőrzik, sőt sok helyen ki is van függesztve, hogy mi az összetétele, illetve kinek ajánlják. Érdemes kóstolás előtt tájékozódni!

(fotók: Bene Marianna, szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%