Kedvenc szállásokCsaládi kiruccanásRomantikus kikapcsolódás

Magyarországi szálláshelyek retró hangulattal

1 perces olvasási idő
Hotel Annabella Balatonfüred ***+superior

Múltat idézni használati tárgyakkal, berendezéssel, ruhával izgalmas dolog. Megszállni a retró korszak hangulatát idéző helyeken érdekes időutazás. Magyarországi retró szálláshelyek közül válogattunk.

A balatonfüredi Hotel Annabella hallja és recepciója 1969-ből (fotó: fortepan.hu/Inkey Tibor)

Mit jelent a retró?

A retró stílus, az általa képviselt korszak mást és mást jelent az egyes országokban. Magyarországon, hasonlóképpen a keleti blokk egykori szocialista országaiban jellemzően az 1950-es és 1980-as évek közti időszakra vonatkozik. Az időszak használati tárgyai, belső építészete, divatja, autói és voltaképpen minden, ami az akkori napi élet kelléke volt, retró, ha ma is használjuk. Használjuk, mert időutazásra vágyunk, mert trendik akarunk lenni, mert egyszerűen csak tetszik a forma-, és színvilág.

Figyelem, hamisítják! Na, jó, ez így egy kicsit erős, de a korszak eredeti tárgyairól készülnek kortárs, sorozatban gyártott másolatok, vagy az eredetire emlékeztető, de olyok rosszul elsülő remake-ek. Aligha veszi fel a versenyt érzelmi pluszban egy mai lakberendezési üzlet által forgalmazott, ’60-as évekbelinek tűnő karosszék, az 1967-ben a Bútorértékesítő Vállalat valamelyik üzletében vásárolt, lengyel, kőrisvázas kis fotellel. Különösen, ha utóbbit szépen újra is huzattuk.

A retró esetei: szálláshelyek és éttermek

Van a retrónak olyan esete is, amikor „úgy maradt” a vendéglátóhely, szálláshely. Mert például nem volt forrásuk egy adott időben a felújításra, az üzem és az idő ment tovább, majd egyszer csak az idő olyannyira megszépítette a formatervezés múltját, hogy vendégek kifjezetten emiatt látogatják a helyet. Egyes szálláshelyek vállaltan retróban „utaznak”, mások nem mondják ki retróságukat, inkább csak szubjektív módon érint meg minket múlt szelleme. És lassan a ’90-es évek is retróvá nemesül…

Retró hangulatú szálláshelyek Magyarországon

Bagira Panzió Balatonföldvár

retró szálláshelyek
Bagira Panzió Balatonföldvár

„Hangulatos, retro stílusú családi panzió zárt parkolóval, 150 méterre a Keleti strand bejáratától” – ígérik a tulajdonosok. A 30 férőhelyes szálláshely május 10-én nyit. A lobbi karosszékei és a kazettás mennyezet egyedülálló páros.

Tovább a szálláshely oldalára >>

Silver Club Hotel Mátraszentimre

retró szálláshelyek
Silver Club Hotel Mátraszentimre

Nem akárhol működik a sajátosan múltidéző berendezésű Silver Club Hotel, hanem az ország legmagasabban fekvő településén. 21. századi infrastruktúrájú, de múltidéző berendezésű szobáikban hatvanan fértek el.

Még több fotó a szállásról >>

Park Hotel Miskolctapolca***

Park Hotel Miskolctapolca***

„Hangulatos szállás Miskolc üdülőövezetében, a miskolctapolcai Barlangfürdőhöz közel” – mondják magukról. Sajátos építészeti és lakberendezési eklektika, amit 21. századi kényelmi szolgáltatások tesznek teljes élménnyé.

Kattints a további részletekért >>

Várhegy Apartman Fonyód

retró szálláshelyek
Várhegy Apartman Fonyód

Múltidézés a legjavából a Balaton melletti hatfős apartmanban. A tópart 800 méterre és közel a fonyódi kilátó is. Az szállás május 30-án nyit.

Tovább a szálláshely oldalára >>

Riviéra Park Hotel Balatonföldvár

retró szálláshelyek
Riviéra Park Hotel Balatonföldvár

Az ember szinte látja, ahogy Ötvös Csöpi méltóságteljesen belép az 1979-ben emelt hotel lobbijába és felképel egy balatoni bűnözőt. Bámulatosan sokszínű, korokon átívelő berendezést találtok a hotel 84 szobájában. Június 1-én nyit!

Kattints a további részletekért >>

Lelle Hotel Balatonlelle **

retró szálláshelyek
Lelle Hotel Balatonlelle**

A Lelle Hotel „családias, retro hangulatot idéző” – állítják az egykori Hotel Postás tulajdonosai. Gömbcsillár, forgófotelek, csodálatos épület. „Közvetlen a parton helyezkedik el és a kertből kisétálva már csobbanhatnak is a Balaton vízébe” – ígéri az 500 férőhelyes hotel.

Tovább a hotel oldalára >>

Hotel Annabella Balatonfüred***+superior

retró szálláshelyek
Hotel Annabella Balatonfüred ***+superior

1968-ban adták át a közel 800 férőhelyes szállodát a balatonfüredi Tagore sétány mellett. Kék-fehér külső dizánja a tó kékjét, a felhők fehérjét idézi. Valaha szintenként eltérő berendezés volt itt. Sajnos csak volt. Ahogy az egykori lobbi is egészen elképesztő lenne ma! De a múlt átlengi az épületet.

Még több fotó a szálláshelyről >>

Hotel Európa Siófok

A Balaton lengagyobb – nevezzük így – retró együttese a siófoki szállodasor, amely a ’60-as években még nemzetközi szakmai díjat is kapott. Zászlóshajója az Európa, a déli part bezzeg-hotele. A többszöri felújításon átesett ház ma is sugározza magából legvidámabb barakk balatoni nagymenőségét.

Tovább a szálláshely oldalára >>

Siófok strand a szállodasor előtt, háttérben a Hotel Európa – 1968 (fotó: Fortepan)
Hotel Európa Siófok napjainkban

Hotel Szieszta Sopron

retró szálláshelyek
Hotel Szieszta Sopron

A Lőverekben áll az 500 férőhelyes Hotel Szieszta. „A legnagyobb Sopronban” valaha a Kereskedelmi Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének üdülője volt. Az 1973-ban nyitott hotel jellegzetes formája szinte uralja a tájat.

Kattints a további részletekért >>

Hotel Nagyerdő Debrecen

Hotel Nagyerdő Debrecen

Bár a berendezés sok elemében a ’90-es évek rendszerváltás utáni eufória lakberendezési útkereséséről tanúskodik, a vasaló formájú épület valaha kohász üdülőként indult. A város legzöldebb részén áll, 14 emeletén 180 férőhely található.

Még több fotó a debreceni szállodáról >>

A retrót nem mindenki kedveli, de ha jó szívvel tudtok hozzáállni a múltidézés szállodaipari példáihoz, szálljatok meg hasonló helyeken!

Ha bármi egyéni elképzelésetek lenne a fenti ízelítőn kívül, hajrá! A Szallas.hu oldalán biztos le tudjátok foglalni >>

(fotók: fortepan, szallas.hu, shutterstock)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%