Wellness + HotelekCsaládi kiruccanásVárosnézések

Portobello Wellness & Yacht Hotel – a kisgyerekes családok új “kikötője” Esztergomban

2 perces olvasási idő
portobello_hotel_esztergom

Kevés szálláshely létezik ma Magyarországon, ahol olyan csodás panorámában lehet részünk, mint az esztergomi Portobello Wellness & Yacht Hotelben. Mind a szállodából, mind a szomszédos Aquasziget Élményfürdőből festői kilátás nyílik az esztergomi Bazilikára, de persze nem ez az egyetlen ok, amiért érdemes felkeresni a négycsillagos hotelt.

Portobello Wellness & Yacht Hotel - a kisgyerekes családok új “kikötője” Esztergomban
Portobello Wellness & Yacht Hotel

Portobello Wellness & Yacht Hotel****

2016 nyarán nyílt, tehát még nincs 4 éves a Portobello Hotel, amely a kisgyerekes családok új “kikötője” lett Esztergomban. Kikötő, mivel közvetlenül a Kis-Duna partján, a Prímás-szigeten épült fel, ugyanakkor nem esik ki a város vérkeringéséből sem, hiszen a történelmi látnivalók csupán sétatávolságra helyezkednek el. A hotel környezete idilli és szinte képeslapra kívánkozik, hiszen a folyópart mellett egy évszázados gesztenyefasor nyújt árnyékot az épületnek.

A csendes, nyugodt környezet egyaránt kedvez a kisgyerekkel érkező családoknak és a nyugdíjasoknak, akik akár hétköznap is igénybe vehetik a szálloda szolgáltatásait, kedvező áron.

Portobello Wellness & Yacht Hotel - a kisgyerekes családok új “kikötője” Esztergomban

4-5 fő részére kényelmes az egy és két légterű lakosztályok, illetve a tematikus szobák valamelyike, de aki ide tervezi a nászútját, a leány- vagy legénybúcsúját, továbbá más jeles eseményt, szintén nem fog csalódni ezekben a tágas terekben.

Megnézem a szabad szobákat >>

Mit lehet csinálni a Portobello Hotelben? Például wellnessezni!

Az esztergomi szállodában télen-nyáron hatalmas wellnessrészleg áll a vendégek rendelkezésére, hiszen az épület közvetlen, zárt folyosós összeköttetésben áll a szomszédos Aquasziget Élményfürdővel. Reggeli után elég csak felkapni a fürdőruhát, köntöst és irány a wellness! Az aktív kikapcsolódást kedvelőknek bel- és kültéri élménymedencék, úszómedencék, csúszdák állnak rendelkezésre, aki pedig inkább pihenni, feltöltődni szeretne, nyugodtan próbálja ki a pezsgőfürdőt, a gyógynövényes és rózsa szaunát, a Kneipp taposót vagy az aromakabint.

Portobello Wellness & Yacht Hotel - a kisgyerekes családok új “kikötője” Esztergomban
Aquasziget Élményfürdő

TIPP: Nyári időszakban (június 1. és augusztus 31. között) a kültéri élménymedence vízeséssel, vízköpőkkel, gejzírrel, levegőbefúvással és hullámeffekttel, valamint a külső gyermekmedence épített várral és kis csúszdával egész napos szórakozást nyújt a kicsiknek. A medencék mellett óriás gyermekjátszótér, strandröplabdapálya és grillterasz is működik.

Miért kedvelik a kisgyerekes családok?

Míg a wellness részlegen kültéri gyermekmedencék és csúszdák gondoskodnak a jókedvről, a szálloda épületében is bőven akadnak gyerek- és bababarát szolgáltatások. Nagy könnyebbség a szülőknek, hogy nem kell ágyneműt, fürdető kádat, bilit vagy etetőszéket csomagolni, hiszen a Portobello Hotelben ezek az eszközök rendelkezésre állnak. A gyerekes szobákban biztonsági ajtózár és dugalj, mosdó fellépő és wc szűkítő, valamint pótágy is található. Az étteremben bébi- és gyerekmenü is választható, ha pedig a kicsik befejezték az étkezést, nyugodtan folytathatják a játékot a játszósarokban. Igény esetén gyermekfelügyelet kérhető, emellett képzett animátor vezetésével kreatív foglalkozásokon is részt vehetnek a lurkók.

Portobello Wellness & Yacht Hotel - a kisgyerekes családok új “kikötője” Esztergomban

És hogy a nagyobbak se unatkozzanak: Zozo Játszóháza számtalan élményt kínál 12 éves korig. Van itt boxzsák, mászóháló, műanyag csúszda és színes labdákkal töltött medence, emellett el lehet vonulni az XBOX- és DVD-szobában, ahol 10 éves kortól vannak játékszoftverek, DVD- filmek és Kinect. A jó idő beköszöntével pedig irány az udvar, ahol a Kis Matróz Játszótéren ügyességi, mászó-és csúszda elemek, hinták várják a srácokat.

Miért járnak ide szívesen a párok és a nyugdíjasok?

A Portobello Hotel nagy előnye, hogy Esztergom központjától egy karnyújtásnyira fekszik, így anélkül kereshetjük fel a történelmi látnivalókat, hogy a belvárosi parkolással vagy tömegközeledéssel kellene bajlódni. Érdemes elsétálni a Bazilikához, kötelező megnézni az Esztergomi Vármúzeumot, és kihagyhatatlan páros program a Mária Valéria-hídnál megcsodálni a dunai naplementét.

Apropó romantika! A Kis-Duna étteremben Dervalics Csaba séf különleges fogásait élvezhetik a vendégek. Filozófiája, hogy alapelvként kezeli a válogatott alapanyagok tiszteletét.

“Éttermünkben találkozhatnak svédasztalos reggeli és vacsora kínálatunkkal, valamint a la carte étlapunkkal, melyekben nagy hangsúlyt kapnak a helyi, pilisi és felvidéki ízek is. Helyi, határokon innen és távol, biztonságos beszállítói kapcsolatokkal, prémium minőségű nyersanyagokkal töltjük fel raktárainkat. Az előkészítés és ételkészítés során igyekszünk megőrizni minden értékes összetevőt, hogy a felszolgált étel tökéletes külcsín és belbecs egységével kerüljön az asztalra.”

TIPP: Válaszd a hétköznapi csomagajánlatokat, hogy a legkedvezőbb áron pihenhess! A Kapcsolj ki csomag minimum 4 éjszakától foglalható, hozzá félpanziós ellátás, meglepetés bekészítés a szobában és ajándék masszázs jár.

Vendégértékelések a szallas.hu oldalán

Vajon hogyan vélekedtek az itt eltöltött időről azok a vendégek, akik már jártak a szállodában?

  • „Barátságos fogadás, tiszta és modern berendezésű szoba vakítóan fehér ágyneművel, kiváló konyha, elképesztően komoly választékkal. Bravúros szaunavilág, komoly tudású és felkészült szaunamesterekkel, tiszta körülmények a medencék körül, igazán pihentető hétvége.”
  • “Barátságos, segítőkészséges személyzet, Gyönyörű kilátás a Bazilikára. Bőséges étel választék, még a gyermekeim részére is. Fantasztikus a gyerekeknek a játszószoba .”
  • „Udvarias, barátságos személyzet. Kiváló étterem és kiszolgálás. Kényelmes, tiszta, csendes szobák. Élményfürdő is kellemes és nem zsúfolt. Nagyon jól éreztük magunkat és igazán pihentető volt!”
  • „Nagyon szép, kényelmes és tiszta volt a szoba. Októberben voltunk, még az ünnepek és szünet előtt így a wellness részleg nagy és a szaunák is kényelmesen használhatóak voltak. Szauna szeánszokat ajánlani tudom mindenkinek! Személyzet nagyon kedves, udvarias és segítőkész!Reggeli és vacsora változatos, bőséges, ízletes volt. Gondoltak a kisgyerekes vendégekre is, külön kihelyezett baba italok, ételek az étteremben játszósarok illetve külön játszószoba volt ahol a picik jól érezhették magukat! Köszönjük, jól éreztük magunkat!”

Látnivalók a közelben

Foglalj szobát a szallas.hu oldalán és 33 kedvezménykupont kapsz ajándékba a környék felfedezéséhez. Az Esztergomi Vármúzeum és a Dzsámi 15-15 %-os kedvezménnyel, a Duna Múzeum 10 %, míg az Isler Bakery, Bistro és Kitchen 15 %-os kedvezménnyel várja a Portobello Hotel vendégeit. Kár lenne kihagyni!

Portobello esztergom
A Duna látképe Esztergomban

Kinek ajánljuk?

  • Kisgyerekes családoknak
  • Pároknak, nászutasoknak
  • Többgenerációs családoknak
  • Nyugdíjasoknak

Ugye mondtuk, hogy a Portobello Hotel több mint egyszerű panorámás szálloda? Nézd meg aktuális csomagajánlatainkat és foglald le mihamarabb esztergomi pihenésed! >>

(fotók: Portobello Wellness & Yacht Hotel Esztergom)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%