Testi, szellemi és lelki megújulást ígérnek a magyarországi zarándokutak

PirosKalaposLány 2018-08-22

Barátság, békesség, szeretet, elmélyülés és megnyugvás szerepelnek abban a szótárban, amit akkor veszünk magunkhoz, ha zarándokútra indulunk. S most megmutatjuk nektek, hogy nem is kell külföldre utazni ahhoz, hogy a nagy zarándokutak élményeit átélhessétek, hiszen hazánk számos zarándokúttal rendelkezik az ausztriai Mariazelltől egészen Csíksomlyóig. Ezeket végig járva remélhetitek a testi, szellemi és lelki megújulást, miközben megismeritek Magyarország ősi városait, rejtett természeti, építészeti és vallási kincseit.

Magyar Zarándokút

A Magyar Zarándokút hazai szent helyeket érintve vezet Esztergomból Máriagyűdre. Az út számos csodát rejt, hiszen az egykori római út, az Árpád-kori utak, a jeruzsálemi zarándokút, a keresztes hadjáratok útja mentén halad ma is, felfedve azoknak évezredes titkait. Országhatártól országhatárig szeli át hazánkat, az ország gerincén, keresztmetszetet adva a hazai természeti és épített értékeinkről, az itt élők életéről.

Esztergomi bazilika

A Magyar Zarándokút érinti mindhárom nagy történelmi zarándokutat, tehát könnyedén bekapcsolódhattok a Jeruzsálem felé haladó útba, Róma irányába és Santiago de Compostelába. A zarándokszállások 20–35 km-enkénti hálózata és a kijelölt, „felfestett” útvonal mentén haladva szinte lehetetlen eltévedni. Hagyományokra alapulóan pedig a tervezett útvonal többnyire földutakon, turista ösvényeken a természetben vezet, de a közbeeső települések belterületeit is érinti. A zarándokút teljes hossza 431 km. Kitérőkkel együtt közel 600 km.

További információ: www.magyarzarandokut.hu

Mária Út

A Mária Út egy Közép-Európán átívelő zarándok- és turistaút-hálózat, melynek kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet, mintegy 1400 km-es távon, ami gyalogosan 60 nap alatt könnyen bejárható. Az út érdekessége, hogy kisebb szakaszokban is bejárható, akár csoportosan vagy egyénileg, elsősorban gyalogosan, de akár kerékpáros változatban is. Az utat útjelzések és táblák jelölik, és ajánlott szálláshelyek várják a vándorokat.

Máriapócs

Sok mindenben hasonlít az Országos Kék Kör túráira, például abban, hogy a zarándokok az útvonal bejárása során, az állomásokon pecsételhetnek. Különlegesség, hogy az állomásokon egyedi azonosítású gyöngyszemet is kapnak, amelyből a saját rózsafüzérüket fűzhetik fel az egész út végigjárása során. A szakaszokban vagy egészben megtett gyaloglás közben pedig a megélt közösségi érzés, a természet közelsége, a megszokottból való kiszakadás élménye, a fizikai teljesítményből fakadó kellemes fáradtság új nézőpontba helyezik a világot.

További információ: www.mariaut.hu

Szent Erzsébet Út

2007-ben, a Szent Erzsébet Jubileumi Évben, Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján született meg Sárospatakon az az ötlet, hogy össze kell kötni az európai Szent Erzsébet emlék- és tiszteleti helyeket, s létrehozni egy olyan végigjárható zarándokutat, amely megerősíti a szellemi és lelki összetartozást.

Sárospataki vár

2008-ban így a kassai Gótikus Utak Gyöngye Alapítvánnyal együttműködve a Sárospataki Szent Erzsébet Alapítvány Sárospatakot, mint Szent Erzsébet szülőhelyét összekötötte Közép-Európa legjelentősebb Szent Erzsébet kultuszhelyével, a kassai dómmal. Ezzel egy olyan Szent Erzsébet szellemi és lelki örökség híd jött létre, amely fontos szerepet tölt be emberek és nemzetek közötti békében és megértésben egyaránt.

További információ: www.szenterzsebetut.hu

Camino Magyarországon

Igen, jól olvassátok, mert már Magyarországról is becsatlakozhattok a Szent Jakab-út egész Európán átívelő, hivatalos Camino de Santiago zarándokútba. Ez azt jelenti, hogy hazánk nemcsak gyakorlati felépítésében – európai szabványhoz igazodó jelzések, szállásrendszer kiépítése, zarándokútlevél stb. – követi a Camino hagyományait, de szellemiségében is csatlakozott az európai zarándokút értékeihez.

A Tihanyi Bencés Apátság

A magyar Szent Jakab-út mindenki előtt nyitott, aki tiszteletben tartja az út által közvetített szellemi-lelki értékeket. Maga az út a keresztény lelkiségben született, minden jó szándékú, kereső embert befogadó kezdeményezés, amely az ősi hagyományokat követve egy időre segít kiszakadni az otthoni, megszokott világunkból, hogy a figyelmet az értékek felé irányítsa.

További információ: www.szentjakabut.hu/hu/

Szent Márton Út

Az Európa Tanács 2005-ben a Szombathelytől Tours-ig vezető útvonalat Európai Kulturális Útvonallá nyilvánította, hogy bemutassa Európa legnépszerűbb szentje, Szent Márton életét és kultuszának kiemelkedő emlékeit.

Szombathely belvárosa

Szent Márton ugyanis 316-ban a pannóniai Savariában, a mai Szombathely városában született, római katonai családban. A Via Sancti Martini – Szent Márton Út Márton szülőhelyétől, Szombathelytől halálának helyszínéig, Candesig vezet, s az út során ti is átelmélkedhetitek a szent életútját s annak tanúságát, miközben számos természeti és épített örökég útjába eredtek határok innen és túl.

További információ: www.viasanctimartini.eu

Via Margaritarum – Gyöngyök Útja

A Via Margaritarum – Gyöngyök Útja zarándokút lelki ívét az útvonalon található történelmi és szent helyek, illetve az élet gyöngyei elnevezésű elmélkedési füzér adják. A zarándokút különlegessége, hogy az út mentén olyan zarándokszállások is találhatók, amik a középkori ispotályok mintájára a keresztény vendégszeretet helyei.

Veszprém, Benedek-hegy

A Via Margaritarum összeköti Mátraverebély-Szentkutat (2006-ban lett nemzeti szentélyé nyilvánítva) és Mariazellt, a magyarság számára kiemelten fontos két zarándokhelyet. A Mátraverebélyt Mariazellel összekötő 760 kilométeres Via Margaritarum többnyire azoknak a középkori országutaknak vonalát követi, amelyen elődeink is zarándokolhattak, s közben a középkori Magyarország kiemelkedő városait, mint Budát, Esztergomot, Székesfehérvárt, és Veszprémet is megismerhetjük. Az országhatárt elhagyva pedig belekapcsolódhattok a Via Sacrába, amelyet a Mariazellbe tartó zarándokok jártak, a Caminóba, amelyen Santiago de Compostelába zarándokoltak elődeink, és a Via Slavicába, amely Rómába vezető ősi zarándokút.

További információ: www.viamargaritarum.info


 

További belföldi szálláshelyekért látogass el a szallas.hu oldalra! >>