Eldugott kirándulóhelyekCsaládi kiruccanásNyári vakációŐszi élményszüretProgramok hétvégéreTavaszi zsongásVidéki víkend

Túra a Háromhegyi Pálos templom- és kolostorromhoz

1 perces olvasási idő

Rejtőzik az Aggteleki Nemzeti Park területén egy olyan országos jelentőségű műemlék, aminek létezéséről csak kevesen tudnak. A különleges, viszonylag épen megmaradt Háromhegyi Pálos templom- és kolostorrom Martonyi községtől 3,5 kilométerre, a Szalonnai-hegységben található. Húzzatok bakancsot és fedezzétek fel velünk ezt a még romjaiban is lenyűgöző épületet!

Túra a Háromhegyi Pálos templom- és kolostorromhoz
Martonyi kolostorrom

Mit érdemes tudni a martonyi kolostorról?

A környék települései, mint például Martonyi vagy Szalonna, a nevüket az 1300-es években itt élő nemesi családokról kapták. A martonyi vagy más néven háromhegyi kolostort 1341-ben alapították a Martonyi nemesek, és mellé egy gótikus templomot is építtettek az itt élő pálos szerzeteseknek. Akkoriban az egyhajós templom a környék egyik meghatározó vallási helyszíne volt, szentélyének három oltárát 1411-ben János egri segédpüspök szentelte fel. Sajnos a törökökkel vívott harcok még ezt a viszonylag eldugott építményt sem kímélték, és végül 1550-re teljesen lakhatatlanná vált.

Túra a Háromhegyi Pálos templom- és kolostorromhoz
Martonyi kolostorrom

Mindennek ellenére a pálos rendhez kötődő műemlékek közül ez az egyik legjobban fennmaradt épület, melynek rekonstrukcióját még a 2000-es évek elején megkezdték, ekkor stabilizálták a falakat, és zsindellyel befedték a tetőszerkezetet is. A munkálatok ezzel nem zárultak le, a tervek már megvannak a teljes helyreállításra, és a feltárt régészeti leleteknek köszönhetően nagy valószínűséggel rekonstruálni tudják majd az eredeti állapotot. Hogy ez mikor valósul meg, azt sajnos nem tudni, de egy biztos, a Háromhegyi Pálos templom- és kolostorrom felkeresése így is izgalmas program.

Túra a Háromhegyi Pálos templom- és kolostorromhoz
Martonyi kolosotorrom

A Háromhegyi Pálos templom- és kolostorrom megközelítése

Akik szeretnék élőben is látni a martonyi kolostor romjait, azoknak érdemes túrabakancsot húzni. Hosszú és kemény menetelésre nem kell számítani, akár gyerekekkel is teljesíthető az útvonal, legalábbis, ha a legkézenfekvőbbet választjuk.
A romok ugyanis többfelől is megközelíthetők, de a legegyszerűbben és legrövidebben Martonyi felől tehetjük meg ezt. Ottjártunkkor mi is ezt az útvonalat választottuk. Itt a TV-torony felé vezető autóúton kell elhagyni a települést, amit a túratérképek zölddel jelölnek. A toronyig azonban nem kell elautózni, egy elágazásnál az út halad tovább arra, jobba pedig a zöld jelzés folytatódik. Erre az erdészeti útra már csak engedéllyel lehet behajtani, így az autót le kell tenni. Az aszfaltozott út mellett van egy szélesebb rész, ott lehet parkolni, innen pedig gyalog folytatni. Bár nem mértük le a pontos távot, de körülbelül 1-2 kilométer lehet, jól járható erdőgazdasági úton. Út közben különösebb látványosság nincs, de a kolostorrom megéri a sétát.

Túra a Háromhegyi Pálos templom- és kolostorromhoz
Pálos kolostorrom Martonyinál

Akik nagyobb túrát is bevállalnának azoknak az alábbi útvonalakat ajánljuk még:

Bódvarákóról a kék jelzésen indulva, Farkas-kút után nem sokkal jobbra térjenek át a zöld rom jelzésre, ami elvezet a templomhoz. Szalonna felől a zöld pluszon végig, körülbelül az út kétharmadánál a zöld jelzés elágazik, itt jobbra kell haladni. (A bal a Mész-völgyön át elvezet Perkupáig.) Perkupáról a zöld jelzés mentén a Mész-völgyön át elérjük a fent már említett kereszteződést, ahol balra kell továbbhaladni.

Szállástippjeink:

Ha a környéken jártok, ne érjétek be ennyivel, hiszen rengeteg a látnivaló. További tippeket itt találtok:

(Képek: Bene Mariann, shutterstock)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
60%
Imádom
Imádom
40%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%