Wellness + HotelekCsaládi kiruccanásÍzkalandRomantikus kikapcsolódásUtazói történetekVárosnézések

Wellness felsőfokon és őszi feltöltődés: a Hunguest Hotel Béke vendégei voltunk

2 perces olvasási idő

Régen volt, hogy wellness-szállodában töltöttem egy hétvégét, és annak is jó ideje már, hogy közös anya-lánya programot szerveztünk. Így éppen itt volt az ideje! Kiválasztottunk hát egy októberi hétvégét, és célba vettük a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Béke szállodát.

Wellness felsőfokon és őszi feltöltődés: a Hunguest Hotel Béke vendégei voltunk

Hogy miért pont a Hunguest Hotel Béke szállodájára esett a választás? Mert itt bőven van választék wellness szolgáltatásokból, így kellően tudunk pihenni-gyógyulni-szépülni, egyébként pedig sok pozitív értékelést is olvastam a szállodáról az interneten. Próbáltunk is mindent belesűríteni péntek délutántól vasárnapig!

Péntek: érkezés, vacsora és mini-wellness

Még a pénteki csúcsforgalmat éppen megelőzve, fél 5 körül értünk Hajdúszoboszlóra. A Hunguest Hotel Béke recepcióján segítőkészek voltak, és mindenről tájékoztattak – többek közt arról is, hogy valamilyen rendezvény van épp a szállodában, ezért kivételesen 5 és 6 óra között lenne a vacsora, ha az megfelelő nekünk. Nos, tökéletesen megfelelt, mert már eleve éhesen érkeztünk. Gondoltuk, gyorsan lepakolunk a szobában, aztán mehetünk is enni.

Wellness felsőfokon és őszi feltöltődés: a Hunguest Hotel Béke vendégei voltunk
A szobánk

A szobánk a 6. emeleten volt, és több szempontból is nagyon tetszett. Egyrészt tágas volt, kényelmesen elfértünk benne minden cókmókunkkal együtt (igaz, hogy csak másfél napra jöttünk, de hát tudjuk, a lányok mindig túlpakolnak). Másrészt egy nagy erkély is tartozott hozzá, így nem csak hogy kifejezetten világos volt a szoba, de pazar kilátásban is részünk volt.

Lepakolás után, 5 órakor már a svédasztal előtt álmélkodtunk; annyiféle étel várt, hogy kész dilemma volt kiválasztani, mi is kerüljön a tányérra. Legszívesebben mindenből kóstoltam volna egy kicsit, de az én gyomrom kapacitása is véges. Annyi baj legyen, amiből szedtünk, az tényleg mind isteni volt. Jártam már sok szállodában, de az itteni konyha az abszolút legjobbak között van.

Wellness felsőfokon és őszi feltöltődés: a Hunguest Hotel Béke vendégei voltunk
Bőséges vacsora

Vacsora után úgy döntöttünk, megnézzük még a wellnesst, mivel este 9-ig volt nyitva. Odaérve rögtön láttuk, hogy bőséges a medence kínálat. Aznap viszont már csak a benti élménymedencét és a termált avattuk föl, hiszen kezdtünk fáradni, és úgy gondoltuk, legalább marad holnapra is újdonság.

Wellness felsőfokon és őszi feltöltődés: a Hunguest Hotel Béke vendégei voltunk

Szombat: úszás, szauna, masszázs… minden, ami wellness!

Szombaton nem siettük el a felkelést, habár amikor láttuk, hogy hétágra süt a nap (legalábbis amolyan októberi-napsütés viszonylatban), már elkezdtük csipkedni magunkat, hogy mielőbb a kinti medencénél napozhassunk. Előbb persze még várt a reggeli!

Hall

„Reggelizz úgy, mint egy király” – tartja a mondás, és bár az otthoni kapkodásban ez nem nagyon szokott sikerülni, itt tényleg királyi reggeliben volt részünk. A bőséges választék mellett a személyzet készségessége is tetszett; mindenre odafigyeltek, folyamatosan ellenőrizték, mit kell újra tölteni, és minden friss volt.

Beltéri és kültéri medencék

Először ismét a beltéri medencék felé vettük az irányt. A három benti medencéből az egyik egy úszómedence; habár ilyenből kint is van egy, ami jóval nagyobb a bentinél, de az szezonon kívül nem üzemel. A célnak a benti is tökéletesen megfelelt, pár hossz kényelmes leúszása után pedig áttértünk a melegebb élménymedencébe. Itt a masszírozó nyakzuhany és társai mellett kiélvezhettem örök kedvencemet, a sodrófolyosót is.

A benti termál- és élménymedence

Ezután a kinti termál következett, hiszen a gyönyörű időt ki kellett élvezni! Tudtunk napozni is, de a meg-meglibbenő hűvös szél miatt jólesett a 36 fok körüli meleg termál vízben ázni. Anyukám később úgy érezte, jót is tett a térdízületeinek – erről én nem tudok nyilatkozni, mivel szerencsére nem fájt semmim, de az itteni víz jótékony hatásáról sokan beszámoltak már.

A kültéri gyógymedence

Svéd frissítő masszázs

A különféle masszázsokra a wellness részleg recepcióján kell időpontot kérni. Mi is így tettünk, még a reggeli után, ahol az aznapi legkorábbi időpont délután 3 óra volt. Ezt gyorsan le is foglaltuk, de csak miután megkérdeztük, melyik az a kezelés, ami a leginkább könnyed és kíméletes. Erre a frissítő masszázst javasolták, más néven a svéd masszázst, így le is csaptunk az ajánlatra.

3-kor meg is jelentünk a gyógyászati részleg erre kijelölt szobájában. Először engem vettek kezelésbe, és egy szó mint száz, fantasztikus volt. Azt nem állítom, hogy nagyon felfrissült lettem tőle, inkább ellazított, relaxált – majdnem elaludtam közben. Nyugodt légkör, profi kezek, utána érezhetően kisebb feszültség a vállaimban… Kár, hogy a félórás kezelés helyett nem az 50 perceset választottam.

Egy kis nasi a wellness büfében

Legközelebb szívesen kipróbálnám a számos többi masszázs valamelyikét is, hiszen elég jól hangzik például a lávaköves- vagy aromamasszázs is, nem? A kezelésekért külön kell fizetni, de mit ne mondjak, megéri.

Szaunavilág

A fürdés és masszázs után még mindig volt mit kipróbálni, hiszen egy egész részleget szenteltek a szaunáknak. A gőzkabin éppen nem üzemelt, de minden más igen. Az aromakabinban mind a három illatot kipróbáltuk (narancs, citrom, borsmenta); az infra szaunában egész sokáig bírtuk; a hangulatos sólámpákkal megvilágított sókabin pedig jót tett az allergiánknak. A finn szauna és hozzátartozó merülőmedence már kint található, itt is tettünk egy rövid látogatást.

Nem tudom, hogy jó időben voltunk-e ott, vagy máskor is ez a helyzet, de az még nagy pozitívum volt számomra, hogy nem volt tömegnyomor. Voltak azért bőven vendégek, de a nagy területen valahogy eloszlott a nép. A szaunáknál is ki tudtunk fogni olyat, ahol csak mi voltunk, így, mialatt odabent pácolódtunk, nyugodtan tudtunk trécselni közben.

Finn szauna és merülőmedence

Lassan közeledett a vacsoraidő, de előtte még sétáltunk egyet a környéken, ahol néhány árus még nyitva volt a kirakodóvásárból. A vacsora ismét szuper volt, főleg, hogy most hangulatos élőzene is szólt közben.

Wellness felsőfokon és őszi feltöltődés: a Hunguest Hotel Béke vendégei voltunk
A desszert

Vasárnap: reggeli és indulás

Vasárnap valamivel előbb felkeltünk, mint szombaton, mert még össze kellett pakolnunk, és a fenséges reggelit sem szerettük volna elkapkodni. Miközben elücsörögtünk a kávéval, realizáltuk, hogy milyen gyorsan elment ez a hétvége. A hétvégék már csak ilyenek, hogy mindig idő előtt véget érnek, de most különösen igaz: egy ekkora wellness részleggel rendelkező szálloda esetében több napra van szükség, hogy mindent alaposan felderítsünk. Visszajövünk még!

Kinek ajánlom a Hunguest Hotel Béke szolgáltatásait?

Egyszerű: mindenkinek. Én is, és anyukám is megtalálta a neki legjobban tetsző medencét/szolgáltatást, de láttunk sok kisgyerekes családot és idős nyugdíjast is. Egy ekkora helyen mindenki megtalálja azt, amit keres, legyen az a gyógyító termálvíz, az izgalmas élménymedence vagy a szépítő kezelések.

Ami nekem a leginkább tetszett:

  • Az ételt az elsők között kell említenem. Tényleg istenien főznek, és a hagyományos, helyi ételek mellett (pl debreceni kolbász) különlegesebb fogásokat is kóstolhatunk (pl cápaharcsa filé).
  • A sokszínű wellness-szolgáltatások. A szálloda saját wellness részlege akkora, mint máshol egy egész strand.
  • Tiszta, tágas, világos terek, ahol kellemes érzés tartózkodni. A wellness rész a hatalmas üvegfal miatt nagyon hangulatos; a szobák erkélyesek; a szállodai hall berendezése pedig modern és kényelmes.
  • Profi, segítőkész személyzet. (És minden jól ki van táblázva, ami jól jön azoknak, akik könnyen eltévednek, magamat is beleértve).

Ha jártatok már itt, tudjátok, miről beszélek – ha pedig még nem, akkor itt az ideje megtapasztalni!

Tovább a hotel oldalára >>

(fotók: Kalácska Erika, szallas.hu)


Hajdúszoboszlói szállások: gyógyvizes wellness, családbarát hotel vagy retró szálloda?


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%