Hegyek-völgyekCsaládi kiruccanásEldugott kirándulóhelyekÍzkalandProgramok hétvégéreTavaszi zsongás

Különleges zarándokhelyek a Mátrában

2 perces olvasási idő
Különleges zarándokhelyek a Mátrában
Tar buddhista temploma

A Mátra nem csak mint természeti szépségekben bővelkedő vidék, hanem mint szakrális hely is igen népszerű célpont az utazók körében. A kettő pedig egyáltalán nem zárja ki egymást, hiszen pihenhetünk, kirándulhatunk, mindemellett pedig felkereshetjük a nevezetesebb zarándokhelyek valamelyikét is.

Hogy melyek a leglátványosabbak? Máris mutatjuk, de néhány szót érdemes ejteni a hozzájuk vezető turistajelzésről is, ami a Közép-Európát átszelő Mária Út jelzése.

Mária-út

A jellel már biztosan sokan találkoztak, akik szeretnek a természetben barangolni. Egy lila M-betű, aminek két fő ága a találkozásánál keresztet formáz.

A Mátrában két szakasza van, az első egy 19, 7 kilométeres etap, ami Mátraverebély – Szentkúttól indul, átvisz Taron, Ágasváron, és Fallóskútig vezet. A másik Fallóskúttól indul, érinti Mátraszentimrét, Galyatetőt, Mátraházát, Mátrafüredet, majd 26,8 kilométer után Abasárnál ér véget.

Különleges zarándokhelyek a Mátrában

Máriácska kegyhely

A Mátrafürednél lévő Máriácska kegyhely pici, ám annál nagyobb múlttal rendelkező zarándokhely, már közel 300 éve búcsújárások színhelye.

A közelben pedig olyan látványosságok is találhatók, mint a Benevár romjai, vagy az 53 méter magas sástói kilátó, amiről sokan nem is tudják, hogy eredetileg olajfúró toronynak készült Algyőre.

Sástó – Fotó Bene Anikó
Sástói kilátó csigalépcsője – Fotó Bene Anikó

Érdemes betérni egy finom ebédre a Benevár Étterembe, ahol különleges ételekkel és vadfogásokkal várják a megéhezett vendégeket. A Szallas.hu oldalán foglalóknak a számla végösszegéből 10% kedvezmény jár.

Vaddisznó áfonyás öntettel a Benevár Étterem étlapjáról – Fotó Bene Anikó

Szállásajánló Mátrafüreden:

Kilátó Vendégház a mátrafüredi Kozmáry-kilátó közelében:

Sástó Hotel Mátrafüred a tó közvetlen közelében:

Sástó Hotel Mátrafüred

Fallóskút – Mátraszentimre

A mátrai kegyhelyek közül a Mátraszentimrénél lévő Fallóskút az egyik legkülönlegesebb még annak ellenére is, hogy Magyarország legfiatalabb kegyhelyeként tartják számon. Számos csodás gyógyulás kötődik hozzá, melyek azután történtek, hogy 1947. július 2-án a mai kápolna helyén Szűz Mária megjelent Csépe Klárának, és megmutatta neki a gyógyító erejű forrást. Eleinte a helyiek bolondnak hitték, mert ezt követően több látomása is volt, de miután ezek beigazolódtak, egyre többen kezdtek hinni neki. Hamarosan már külföldről is érkeztek zarándokok. A jelenések helyén 1970-ben épült fel a kápolna, amihez gyönyörű tűzzománcokból álló stáció vezet. A hely érdekessége, hogy itt élt az ország egyetlen remetéje, Szél Sándor, azaz Paszkál testvér.

Szállásajánló Mátraszentimrén:

Itt található a lenyűgöző környezetben lévő, wellness szolgáltatásokban bővelkedő bababarát szálláshely, a négycsillagos Hotel Narád & Park Mátraszentimre.

Super Week nyárindító wellness
Hotel Narád & Park Mátraszentimre

Akik olcsóbb megoldást keresnek, nekik ajánljuk a családias Mátraszentimre Panziót.

Mátraszentimre Panzió

Mátraverebély – Szentkút

A helyet 2006-ban Erdő Péter bíboros nyilvánította Nemzeti Kegyhellyé, de már előtte is népszerű búcsújáró hely volt. Szentkúthoz több csodás történet kötődik, kialakulását is egy ilyennel magyarázzák. Szent László éppen a kunok elől menekült, mikor egy szakadék állta útját. Nem torpant meg, lovával átugratott, a ló patája helyén pedig forrás fakadt. Ezt a forrást találta meg később egy néma fiú, aki lemaradt apjától. Ivott a vizéből, és ekkor csodás módon megjött a hangja, így apja után tudott kiáltani. Más feljegyzések szerint 1701-ben maga Szűz Mária is megjelent itt.

A kegyhelyen 2011 óta egy becses ereklyét is őriznek, egy II. János Pál pápa vérével átitatott textíliát.

A bazilika melletti hegyoldalba is érdemes felsétálni, ahol a remetebarlangok találhatók.

Különleges zarándokhelyek a Mátrában
Remetebarlangok Szentkútnál

Szállásajánló: Kézműves Vendégház Mátraverebély

Kézműves Vendégház Mátraverebély

Békesztúpa – Tar

Bár Tart is érinti a Mária Út, mégsem egy katolikus kegyhely miatt vált híressé. Sokkal inkább buddhista zarándokhelye miatt, ami a Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark területén található. Itt található hazánk második legnagyobb sztúpája, a Békesztúpa, amit 1992-ben maga a Dalai Láma szentelt fel, 2010-ben pedig egy templomot is emeltek a park területén. A hely rendkívüli nyugalmat és harmóniát áraszt magából, ezért ha útba esik, mindenképpen érdemes felkeresni, hiszen nincs messze Mátraverebélytől.

Garábi Buddhista templom és egyház

Budapesttől mintegy 75 km-re fekszik a Cserhátvidék egyik legszebb, legmagasabban fekvő, zsáktelepülése, Garáb. Már régen is különleges energiával rendelkezett a hely, hiszen a település alatt fekszik egy fehér kövekből épült ezeréves apátság romja. A szakrális energiákkal bíró Garábon ma a Grabensia Apartmanház található, amelynek békés környezete ideális helyet nyújt a meditálni vágyóknak, a buddhista Mahayana Egyház tagjainak, és a buddhizmus iránt érdelődőknek.

Szállásajánló: Garbensia Vadvirág apartmanház

Különleges atmoszférájú, egyedi adottságú, elmélyülésre, meditációra és pihenésre lehetőséget nyújtó hely. A rusztikus- keleties stílusú vendégház 4 darab különálló szobával rendelkezik, amelyek mindegyike egyenként 4 fő befogadására alkalmasak. Az apartmanok jól felszerelt konyhával és fürdőszobával rendelkeznek. Időnként egy-egy páva is feltűnik a kertben, ami még különlegesebbé teszi a jó levegőn a frissítő pihenést. A keleti wellness részlegen csodás kilátásban és zavartalan pihenésben lehet részed.

Mátrai zarándokhelyek térképen:

Te melyiket láttad már ezek közül a különleges zarándokhelyek közül?

Találd meg a tökéletes szálláshelyet a szallas.hu oldalán >>

(fotók: Bene Marianna, szallas.hu, Instagram)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%