Header image
Családi kiruccanásProgramok hétvégéreTéli tájoló

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva

4 perces olvasási idő

Csoki helyet idén töltsétek meg az adventi kalendárium ablakait jobbnál jobb közös programokkal. Hajózzatok ki a Mikulással, simogassatok kapibarát vagy kiránduljatok a „vulkánok földjére”. A következő 24 program között biztosan találtok majd olyat, amely garantáltan hatalmas élmény lesz az egész család számára!

HANGOLÓDJATOK AZ ÜNNEPEKRE A CSALÁDDAL:

1. Jeles napok a patcai Katica Tanya Élményközpontban

A családok körében töretlen népszerűségnek örvendő Katica Tanya nem csak nyáron kínál érdekes és színes programokat gyerekeknek, felnőtteknek. Decemberben minden hétvégét az adventi készülődésnek és az évszakhoz kötődő népszokásoknak szentelnek, ráadásul isteni menüvel is készülnek. December első hétvégéjén természetesen a Mikulás is eljön, sőt, karácsony után, a téli szünetben kézműves játszóházat szerveznek. 

A program linkjét itt találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva

Itt szállj meg, ha Patca környékén jársz >>

2. Simogassatok kapibarát Győrben!

A Győri Állatkertben nemcsak Magyarország legnagyobb kapibara csapatát nézhetitek meg testközelből, de etetésre és állatsimogatásra is van lehetőség. Sőt, ha már itt jártok érdemes az extra programokat is kihasználni, így akár egy pingvinsétán is részt vehettek, vagy bepillanthattok az elefánt tréning rejtelmeibe is. De a kapibarák mellet, közel 150 állatfaj vár a győri Xantus János Állatkertben, ahol Ázsiától Afrikán át Amerikáig kalauzolnak el az állatvilágban.

A program linkjét itt találjátok >>

Itt szállj meg, ha Győrben jársz >>

3. Édesítsétek meg a téli napokat Gyulán!

December 5-6-án az édesszájúaknak Békés megyében a helye a híres-neves Gyulai Mézfesztiválon. Csodáljátok meg a mézeskalács kiállítást, és nézzetek szét a kézműves és termelői vásárban, ahol egyedi termékek egész sora fogad benneteket! Persze kóstolhattok is!

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál

Még több adventi program Gyulán >>

Szállások Gyulán >>

4. Kerüljetek történelmi hangulatba Bikalon!

Lebilincselő középkori meseváros vár benneteket, ha a bikali Élménybirtokra látogattok. Készítsetek ajándékokat a középkori mestereknél, nézzetek izgalmas előadásokat az Apródképzőben, de ne hagyjátok ki a nap végi lovagi párbajt se, ahol daliás vitézek küzdenek meg egymással!

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Élménybirtok, Bikal

Ha több napra terveztek, foglaljatok szállást az Élménybirtok melletti Puchner Kastélyszállóban.

Még több szállás Bikalon >>

5. Adventezzetek Siófokon!

November 29-től december 31-ig tárt kapukkal fogad benneteket a Téli Varázs Siófokon, ahol gőzölgő forralt bor, puha kürtőskalács és sült gesztenye társaságban élvezhetitek a hangulatos adventi koncerteket.

Miután az összes programot kipróbáltátok a vásárban, érdemes kisétálni a Balaton partjára, ahol november 28-án megnyitja kapuit a Jégkikötő korcsolyapálya a siófoki Nagystrandon!

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Téli Varázs Siófokon

Szálláskínálatunk Siófokon >>

6. Mikulás és Santa Sauna a Debreceni Aquaticum Spa-ban

December 6-án és 7-én minden a Mikulásról szól a debreceni Aquaticum Spa Élményfürdőjében, csak egy kicsit másképp. December 6-án az egész napos fürdőzést délután egy interaktív, zenés mesejáték és kézműveskedés válthatja fel, és a gyerekek még a Mikulással is találkozhatnak. A felnőttek pedig ezen a hétvégén mikuláscsomag helyett legendás felöntéseket kaphatnak  magyar bajnok szaunamesterektől a fürdő szaunavilágában. A program linkjét itt találod >>

19:00 órától azonban megváltozik a kép az Élményfürdőben, és kezdetét veszi az éjfélig tartó, óriási Mikulás Party! A fergeteges hangulatról DJ Audrey, Lina és DJ Szecsei gondoskodnak majd, neked csak annyi a dolgod, hogy jól érezd magad.

Jegyeket mindkét eseményre ezen a linken vásárolhatsz >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Debreceni Aquaticum Spa

Debrecen kiemelkedően gazdag téli kínálatában adventi programok és nagyszabású koncertek egyaránt helyet kaptak. Nézd meg itt az összes eseményt >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Debreceni Advent

Ezért már érdemes Debrecenbe utaznod! Itt szállj meg a városban >>

7. Sétáljatok szarvasokkal Bőszénfán!

Kaposvártól karnyújtásnyira fekvő Bőszénfai szarvasfarm, több mint 1500 gímszarvasnak ad otthont, de sok vaddisznót, dámvadat, őzet és muflont is megfigyelhettek itt. A hely és lakói nyitvatartási időben egy jól kitáblázott útvonalon keresztül önállóan is felfedezhetők, de a minden hétvégén 11.00 és 14.00 órakor induló Séta a szarvasokkal című programon egy vezető kíséretében akár még meg is simogathatjátok őket.

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Bőszénfai szarvasfarm

Szállások Bőszénfán és környékén >>

8. Nézzétek meg a Kristály című előadást!

A Müpa legnépszerűbb téli előadását idén is a Millenárison rendezik meg. A Recirquel az évek óta telt házzal játszott újcirkusz-mese, a Kristály című előadás felújított verziójával tér vissza. Az előadás a tánc és a cirkusz elemeit ötvözi.

A történet szerint Kristály-világ úrnője elvesztette hitét az emberi érzelmekben, ezért befagyasztja a világot. A szereplők a nézőkkel együtt segítenek felolvasztani a jégfalakat és megmenti a világ lakóit.

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Kristály (kép forrása: unsplash.com)

9. Induljatok a Mikulásfutáson Budapesten!

December 7-én, vasárnap 11:00, 11:30 és 12:30 órakor újra elstartol Budapest belvárosában, a Fővám téren a Mikulásfutam, ahol a legkisebb, 1 kilométeres távot akár a családdal is könnyedén teljesíthetitek. A jelmezt a helyszínen biztosítják, ti csak a sportcipőt hozzátok! Ha a futásra nem neveztek be, látványnak sem utolsó a rengeteg futó Mikulás!

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Mikulásfutás, Budapest

Budapest bőséges adventi programkínálata >>

Szállások a Fővám tér közelében >>

10. Hajózzatok együtt Tokajban a Mikulással!

Mindenki a fedélzetre, mert november 29-én és 30-án, illetve december 6-án idén is kifut a népszerű Mikuláshajó Tokajból! Legyetek részesei ennek a nem mindennapi utazásnak, ahol varázslatos mesevilágba csöppennek a legkisebbek és a legnagyobbak is!  A miskolci Montázs Színházi Műhely előadása után a Télapó adja át az ajándékait, akivel közös fotókat is készíthettek. 

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Tokaji Mikuláshajó

Még több adventi program Tokajban >>

Tokaji szállások >>

11. Éljétek át a régi idők karácsonyait Gödöllőn!

Káprázatos mesevilágba kerültök, ha átlépitek a kiállításokban bővelkedő Gödöllői Királyi Kastély kapuját. Ez az állítás pedig még inkább igaz lesz akkor, ha advent első (december 6-7.) és második  hétvégéjén (december 13-14.) keresitek fel a pompás kúriában tartandó Adventi Kastélynapok 2025 forgatagát.

Ezeken a hétvégéken ugyanis számos családi programotkoncertet, előadást tekinthettek meg a helyszínen, majd sétálhattok egyet a kézműves vásárban. Az esemény csúcspontja 2025-ben a Virtuózok, a klasszikus zenei tehetségkutató győzteseinek és különdíjasainak ünnepi gálakoncertje lesz Placido Domingo részvételével.

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Adventi Kastélynapok, Gödöllő

A Gödöllői Királyi Kastély idén még egy különleges téli látványossággal készül, a Fénypompás Kastélypark fantázianevű fényművészeti kiállítással, amely már nyitva áll a közönség előtt. 

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Fénypompás Kastélypark, Gödöllő

Szállások Gödöllőn >>

SZUPER PROGRAMOK KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK AZ ÜNNEPI KÍNÁLATON TÚL: 

12. Evezzetek végig a Hévízi-patakon!

Hangulatos és különleges élményben lehet részetek, ha beneveztek a kb. 10 km-es vízitúrára a Hévízi-patakon. A táj gyönyörű, mivel az útvonal természetvédelmi területen halad keresztül. A víz hőmérséklete 20 fok feletti, a tempó pedig kényelmes, körülbelül 2,5 óra alatt teljesíthető a táv. Ezután célszerű magatokhoz venni egy kis forralt bort, gyerekeknek pedig egy jó bögre teát.

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Vízitúra, Hévíz

A vízitúráról bővebben itt olvashattok >>

2025-ben sem marad el az Ünnepi Fényvarázs Hévízen programsorozat, amely egész decemberben vár benneteket.

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Ünnepi Fényvarázs, Hévíz

Ezeket a szállásokat ajánljuk Hévízen >>

13. Szórakozzatok és okosodjatok Mosonmagyaróváron!

Tudtátok, hogy Mosonmagyaróváron található az ország legnagyobb tudományos játszóháza, mely a FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont névre hallgat? Nem? Akkor itt az ideje rászánni az időt, hogy meglátogassátok a gyerekekkel, mert játékos tanulás, planetáriumi előadás, tudományos kísérletek várnak rátok – a villám generálás pedig még egy felnőttet is ámulatba ejt! Figyeljetek rá, hogy a játszóház télen csütörtöktől vasárnapig tart nyitva.

Tipp: Ha nálunk foglaljátok le a szállást, akkor ‒ több más kedvezmény mellett ‒ egy 20%-os kuponnal is megjutalmazunk benneteket, amit a FUTURA-ban válthattok be!

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont

Szálláskínálatunk a városban >>

14. Mosolyogjanak rátok a csillagok Zselickisfaludon!

Nem csak a gyerekek, de a szülők szája is könnyen tátva maradhat a zselickisfaludi Zselici Csillagparkban, ahol , planetáriummal, távcsőparkkal, kilátóval és csillagnéző túrákkal várják a látogatókat. 

Zselickisfaludon az alacsony szintű fényszennyezésnek köszönhetően a csillagos ég olyan részleteit is szemügyre vehetjük, amelyeket máshonnan nem láthatunk, így igazán különleges élményben lehet részünk.

A csodás hely a téli szünetben is nyitva lesz december 27-30., illetve január 2-3. között. A korábbiakhoz hasonlóan változatos nappali, esti és éjszakai programokkal várják majd az érdeklődőket, amelyről bővebb információkat december elején osztanak meg a honlapjukon.

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Zselici Csillagpark, Zselickisfalud

Zselickisfalud környékének szálláskínálata >>

15. Kalandozzatok a föld gyomrában Budapesten!

Tudtátok, hogy a budapesti Pál-völgyi-barlang Magyarország leghosszabb barlangja? Ráadásul télen is látogatható, ugyanis egész évben átlagosan 11 fok körül mozog odalent a levegő hőmérséklete.

Fontos, hogy 5 éves kor és 115 cm alatt nem engedélyezett a belépés. A lenyűgöző, 500 méteres túra során káprázatos sziklaformációk és cseppkövek között vezet majd az utatok. 

Tipp: Nem árt, ha rendelkeztek némi edzettséggel ehhez a programhoz, ugyanis nagyjából 400 lépcsőt és egy meredek „Tyúklétrát” is le kell küzdenetek, ha teljesíteni szeretnétek a kihívást. 

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Pál-völgyi barlang, Budapest

Budapesti szállások >>

16. Keltsétek életre a történelmet Kőszegen!

Rossz időben is kitűnő program, ha felkeresitek a Kőszegen található Jurisics-várat, mely ezer kalandra csábít, miközben történelmi ismeretekkel gazdagodhattok. Zárjátok egymást kalodába és fotózkodjatok a várudvaron, majd ballagjatok fel a toronyba, ahol megkongathatjátok a harangot is! Jó móka lesz! 

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Jurisics-vár

Ha már a városban jártok, ne hagyjátok ki a Kőszegi Advent eseményeit sem, amit idén november 29. és december 24. között tartanak!

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Kőszegi Advent

Szálláskínálatunk Kőszegen >>

17. Lépjetek be a virtuális valóság kapuján Budapesten!

Ideje magatok mögött hagyni a valóságot, amihez a budapesti VR Vidámpark kiváló választás lesz. A 2000 négyzetméteres területen egymást érik a modern eszközök és a rengeteg játék, amiből minden korosztály megtalálhatja a kedvencét. Csapjatok fel egyiptomi felfedezőnek vagy zombivadásznak – az élmény garantált lesz!

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
VR Vidámpark, Budapest

Itt szálljatok meg, ha mentek >>

18. Próbáljátok ki a Fröcskölőt!

A budapesti Fröcskölőben szabadon engedhetitek a kreativitásotokat és előbújhat belőletek a felhőtlen, boldog gyerek. Itt minden a képzelőerőn múlik. A látogatók összefröcskölhetik egymást, a falakat, vagy akár egy hazavihető vásznat is. A móka 60 percig tart, de mindenképp foglaljatok előre időpontot!

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Förcskölő, Budapest

Szállások a közelben >>

19. Zarándokoljatok el a dínók földjére a fővárosban!

A budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban egy percig sem fog unatkozni a család, hiszen ősemberek, egy óriási bálnacsontváz és a fő attrakció, egy mamut is vár a kiállítótermekben.

Az Eltűnt világok – A dinoszauruszok kora Magyarországon” című kiállításon pedig megcsodálhatjátok a hazánkban élt hajdani őslényeket is. 

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest

Itt szálljatok meg, ha mentek >>

20. Csónakázzatok barlangban Tapolcán!

A romantikus hangulatú Tapolca leghíresebb helyszíne a Tapolcai-tavasbarlang, ahol szenzációs, vezetett túra keretében ismerkedhettek meg közelebbről a karsztvidékek lenyűgöző világával.

Az interaktív felfedezőkörúton 10 termen haladtok majd keresztül, amit egy 3D-s filmvetítéssel zárhattok le. A kirándulás fénypontja azonban egyértelműen a szűk járatokon át vezető csónakázás lesz a fémladikokban. 

Top szállások Tapolcán >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Tapolcai-tavasbarlang

Fedezzétek fel a Balaton-felvidék kincseit >>

21. Csapjatok le a téli wellness örömökre Bükfürdőn!

A Bükfürdő Thermal & Spa-ban az élményeké a főszerep: a sodrófolyó, a pezsgőágyak mind a látogatók rendelkezésére állnak. A család kisebb tagjai pedig biztosan élvezni fogják a gyermekmedencét és a cápabarlangot. A nagyobb gyerkőcöknek a beltéri csúszdákat ajánljuk, melyek fényeffektekkel teszik teljessé a száguldást.

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Bükfürdő Thermal & Spa, Bük

Szállásaink Bükfürdőn >>

Kihagyhatatlan úti célok a Bük-Sárvár térségből >>

22. Hódítsátok meg a Vulkánokat Celldömölkön!

A Celldömölkön található Kemenes Vulkán Park országosan is egyedülálló programot kínál azoknak, akiket érdekel a tűzhányók világa. A felfedező teremben interaktív módon ismerhetitek meg a gejzírkitöréseket és az asztali földrengés-szimulátort is kipróbálhatjátok, míg a tűzhányó teremtől a kőzetek és ásványok szerelmesei fognak nehezen elszakadni.  A tüzes túra után lessétek meg a szomszédban a Vasparipa Játszóparkot is, ahol a közel hétszáz méter hosszú nyomvonallal rendelkező kerti vasút az egész család számára nagy élmény lehet.

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Kemenes Vulkán Park, Celldömölk

Szállások Celldömölkön >>

23. Lépjetek be János Vitéz meséjébe Kiskőrösön! 

Petőfi Sándor szülővárosának egyik legizgalmasabb családi programja télen is a János Vitéz Látogatóközpont. Az itt látható interaktív kiállítás 14 termen keresztül, labirintus útvonalon mutatja be a látogatóknak a verses mese cselekményét. A kicsik sem fogják elunni ezt a sétát, hiszen tablet segítségével játékos feladatokat oldhatnak meg.

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
János Vitéz Látogatóközpont, Kiskőrös

Ne hagyd ki, ha erre jársz az adventi ünnepi hetet sem, amely 2025. december 19-21. között lesz a Petőfi téren és a városközpontban.

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Kiskőrösi Advent

Itt szállj meg, ha a városba készülsz >>

24. Etessetek kézből lámákat és csacsikat Kecskeméten!

Bár területét tekintve Magyarország legkisebb állatkertjének számít a Kecskeméti Vadaskert, mégis megéri felkeresni! A folyamatos fejlesztéseknek hála ma már tigris-, medve- és oroszlánház is található itt, de felfedezhetitek az őshonos magyar háziállatokat is.

Tipp: Igazítsátok az érkezéseteket a minden szombaton és vasárnap délelőtt 10-kor és délután 14-kor kezdődő látványetetésekhez! A lámákat és a csacsikat pedig bárki megetetheti akár kézből is. 

A program linkjét ITT találjátok >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Kecskeméti Vadaskert

Kecskeméti szállások >>

Bónusz tipp

Létezik egy hely, ahol egész évben karácsony van. Ez nem más, mint a szentendrei Hubay Házban lévő Karácsony Múzeum, amit szintén érdemes felkeresni, és ha már ott jártok, a város adventi programjait se hagyjátok ki!

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva
Karácsony Múzeum, Szentendre

Szentendrén adventkor is ezek a legjobb szállások >>

Mesés adventi úti célok – 11 szálláshely, aminek már a neve is ünnepi hangulatba hoz >>

Nagy Adventi kalendárium – 24 családi program karácsonyra hangolódva

(Fotók: Szallas.hu, shutterstock.com)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
86%
Imádom
Imádom
14%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%
87 bejegyzés

A szerzőről
Több mint 10 éve foglalkozom újság- és szövegírással, -szerkesztéssel, valamint kiadványok tördelésével. A szüntelen kíváncsiságom vitt előre, amikor 2019-ben szabadúszóként csatlakoztam a Szallas.hu csapatához. Azóta együtt hódolunk közös szenvedélyünknek, az utazásnak. Az évek alatt 200-nál is több cikket írtam élményekről, valamint szállásokról. Fedezzük fel együtt hazánk kincseit!
Bejegyzések
Ajánlott bejegyzések
Vidéki vendégség

Ez az őrségi település olyan, mintha a magyar népmesékből lépett volna elő

1 perces olvasási idő
Balatoni élmények

Kékszalag 2026: minden, amit érdemes tudni a Balaton legnagyobb vitorlásversenyéről

1 perces olvasási idő
Külföldi kalandok

5 balti nyaralóhely, amit csak akkor válassz, ha nem kérsz a tömegből

2 perces olvasási idő