Alvásbarát szállodák -ezeket még Csipkerózsika is megirigyelné

Szallas.blog.hu 2019-03-21
szallas.blog.hu

Az embert már csak úgy tervezték, hogy napi többórás alvásra van szüksége. Az alvás minősége roppant fontos, éppen ezért az alvásnak világnapja is van, amelyet minden évben március közepén tartanak. Az alvás milyenségét nagy mértékben befolyásolja a hol és hogyan kérdése. Erre újabban a szálláshelyek is igyekeznek odafigyelni. Igyekezetüket néhány éve Alvásbarát Szállodák címmel díjazzák.

Alvásbarát hotelek, ahol édes a pihenés

Alvásbarát szálláshelyek magyar ötlet alapján

Magyar kezdeményezésre indították 2011-ben a Sleepfriendly, azaz Alvásbarát Programot, és a Sleepfriendly Hotel Award -ot (Alvásbarát Szálláshely Díj). A verseny indulása óta számos hazai és külföldi szállodát díjaztak már. A programban részt vehetnek szállodák, vendégházak, vendégfogadók. Egyes szakemberek szerint sok esetben a kisebb szálláshelyek nagyobb figyelmet fordítanak a békés alvás körülményeire. Gyakorta a kényelmes ágy, otthonos szoba a legnagyobb vonzerejük.

Mitől lesz alvásbarát a szálláshely?

A program minősítői meglehetősen összetett szempontrendszer szerint értékelik az egyes szálláshelyeket.

Egy alvásbarát szálláshelyen ezeket pontozzák...

Egy alvásbarát hotelben ezeket pontozzák:

  • Az alvás alapvető eszközeinek – matrac, ágy, ágynemű – kifogástalan minősége. A minőségen túl fontos az eszközök állapota és tisztasága is.
  • A pihentető alvás feltételeiként számon tartott  „hang-, fény- és levegő” körülmények
    Wellnesshotelek aromakabinnal >>>
  • kiegészítő eszközök és szolgáltatások, mint füldugó, ébresztési módok megléte és milyensége

Versenyből kizáró tényezők:

  • Ki van zárva a megmérettetésből minden olyan szoba, ahol szabad dohányozni.
  • „Alvásbarát szobában nem tartható háziállat, nem lehet kitömött állat!” – hívják fel a figyelmet a minősítők.

Díjnyertes hotelek, ahol az alvás nem játék

Alvásbarát szállodák Magyarországon 2019:

Egy alvásbarát hotel 2019-ben - Hilton Budapest

Lustálkodás luxusban – Hilton Budapest

2019-ben a budavári luxus szálloda, a Hilton Budapest nyerte el az alvásbarát hotel címet.


Keleti kényelemmel vár a Mala Garden

Mala Garden Siófokot 2019-ben lett az egyik legjobb alvásbarát szálloda. A Balaton déli partján található, távol-keleti hangulatával csalogatja vendégeit.


Még több pihentető wellness szállás a Balaton déli partján >>


Alvásbarát szálláshelyek Magyarországon 2018:

Alvásbarát Szálláshely díjazott 2018-ban -Shearaton Kecskemét
Alvásbarát Szálláshely díjazott 2018-ban – Four Points by Shearaton Kecskemét


Four Points by Sheraton Kecskemét****

A Four Points by Sheraton Kecskemét 2018-ban lett alvásbarát szálloda. Budapesttől egy órányi autóútra, Kecskemét belvárosától sétatávrara található. Az első magyarországi Four Points by Sheraton szállodát természetesen foglalhatjátok a Szallas.hu oldalán is! Foglalj ma, pihenj holnap >>

Alvásbarát szálláshelyek Magyarországon 2017:

Alvásbarát szálláshely - Kolping Hotel Alsópáhok
Alvásbarát Szálláshely díjazott 2017-ben -Kolping Hotel Alsópáhok

Kolping Hotel**** – pihenés a család minden generációjának

A Kolping Hotel Spa & Family Resorts 2017-ben lett alvásbarát szállás. A 2015-ben az Év Családbarát Szállása címmel kitüntetett alsópáhoki szálláshely két évtizede igyekszik minden korosztály igényeit kiszolgálni. Mindezt a Hévízi-tó és Balaton közvetlen szomszédságában!

Nemzetközi mezőny – alvásbarát szálláshelyek külföldön

Az eddig eltelt évek során számos külföldi szálláshely lett alvásbarát szállás. Díjazottak közt található a horvát Hotel Bellevue, Mali Losinj szigetén, a Halekulani Hotel Honolulu, Hawaii-on, a New York-i Waldorf Asrtoria vagy a londoni Hotel Ritz.

Mit vigyél magaddal egy alvásbarát szálláshelyre?

Alvásbarát szálláshely - mit vigyél magaddal?
  • A kedvenc pizsamád – akár több szettel is készülhetsz, garantáltan szükség lesz rá
  • Szemfedő vagy szemmaszk – vicces kacat, ám itt az ideje, hogy beszerezz egyet, ha alvásbarát szállodába készülsz. Végre egy hely, ahol felavathatod!
  • Alvásfigyelő appok, kütyük: ha alvásbarát hotelbe indulsz, érdemes megvizsgálnod az alvási ciklusodat. Ma már egy okostelefonnal és számos applikációval kielemezheted, milyen az alvásminőséged.

Vendégblogger beszámoló: “Pihenésre, úgy gondolom, mindig kell szakítani egy kis időt…” >>


Miért találjuk jónak az Alvásbarát szállodák kezdeményezést?

A Szallas.hu-n is találhatsz alvásbarát szállásokat extra nagy ágyakkal

Egyértelműen növeli a fogyasztói bizalmat egy adott kategóriában átnyújtott, valós szakmai díj.
Természetes, hogy a Szallas.huoldalán rengeteg olyan szálláshelyeket foglalhatsz, ahol ki fogod pihenni a hétköznapok fáradalmait. Tudtad, hogy akár olyan szálláshelyeket is kereshetsz, ahol az átlagosnál nagyobb méretű ágyakkal várnak?


Foglalj szállásokat, ahol extra nagy ágy található >>>