VárosnézésekToplisták

10 csodálatos hely Debrecenben – Ezért látogass el az év turisztikai településére!

2 perces olvasási idő

2022-ben Debrecen nyerte el Az Év Turisztikai Településének járó díjat a Szallas.hu felületén beérkezett visszajelzések és a szakmai zsűri döntése alapján. Mutatjuk, miket érdemes mindenképp megnézni, ha a városban jártok!

Tavaly 500 település küzdött meg a szakmai zsűri és a közönség kegyeiért a 10. alkalommal megrendezett Év Szállása és Turizmus Kiválóságai Gálán. Az Év Turisztikai Településének járó díjat végül nem véletlenül a cívisvárosként is elhíresült Debrecen kapta: tele van egyedülálló, történelmileg jelentős, káprázatos látnivalókkal.

Nagyerdei Park

Debrecen csodaszép parkja, a Nagyerdei Park az Alföld egyik leghíresebb öregtölgyes erdője, ahol nemcsak a több mint száz éves fák között barangolhattok, de piknikezhettek például a Békás-tó partján, felfedezhetitek az irodalmi szoborparkot, vagy akár a Debreceni Egyetem botanikus kertjében is gyönyörködhettek. Ha pedig meginnátok valamit, a parkban rengeteg hangulatos kávézó és étterem várja a vendégeket. Ne hagyjátok ki!

10 csodálatos hely Debrecenben - Ezért látogass el az év turisztikai településére!
Nagyerdai Park, Debrecen

Aquaticum Debrecen Strand

A Nagyerdő szívében található fürdőközpont 2020 nyarán nyitotta meg kapuit, melynek koncepciója az volt, hogy a modern élményelemek és szolgáltatások mellett mindenképpen kapcsolódjon Debrecenhez és a Nagyerdőhöz.

Ennek eredményeként jött létre a termál-, gyógy-, strand- és élményfürdő, ami wellness részlegével minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást kínál. Akár családi nyaralást terveztek, akár romantikus kiruccanást, ezzel a programmal nem lőhettek mellé!

10 csodálatos hely Debrecenben - Ezért látogass el az év turisztikai településére!
Aquaticum, Debrecen

Déri Múzeum

A Déri Múzeum az ország egyik legjelentősebb múzeuma, ami gazdag helytörténeti anyaga mellett Déri Frigyes egyetemes művelődéstörténeti gyűjteményével vált igazán meghatározóvá. Legnépszerűbb kiállítóterme, a Munkácsy terem –  ahol Munkácsy Mihály festőművész Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó alkotásai láthatók – az évek során szinte zarándokhellyé nőtte ki magát.

Emellett a múzeum Japán-gyűjteménye nemzetközi szinten is jelentős, az épület előtt található Medgyessy Ferenc által készített szobrok pedig 1937-ben elnyerték a párizsi világkiállítás nagydíját.

10 csodálatos hely Debrecenben - Ezért látogass el az év turisztikai településére!
Déri Múzeum, Debrecen

Debreceni Állatkert és Vidámpark

A Debreceni Állatkert a vidéki állatkertek közül elsőként nyitotta meg kapuit 1958-ban. 17 hektáron mutatja be 5 földrész 200 fajának 900 egyedét. A látogatók kedvencei közé tartoznak a Magyarországon csak Debrecenben látható recés zsiráfok, a feketefejű pókmajmok és a kétujjú lajhárok, akik biztosan titeket is levesznek a lábatokról.

Ha pedig egy kicsit aktívabb szórakozásra vágytok, jöhet a vidámpark, ahol a Lovas forgótól kezdve a dodzsemen át a Forgó hordóig mindent kipróbálhattok.

10 csodálatos hely Debrecenben - Ezért látogass el az év turisztikai településére!
Debreceni Állatkert és Vidámpark

Agóra Tudományos Élményközpont

Az Agóra Tudományos Élményközpont mindennapi életünk csodáit mutatja be, magyarázza meg mindenki számára érthetően. Itt a játék és a szórakozás keveredik a tanulással, ahol a látogatók különleges eszközökkel, tudományos érdekességekkel ismerkedhetnek meg, valamint látványos kísérletek részesei lehetnek.

A háromszintes épület laboratóriumaiban kicsik és nagyok egyaránt bepillanthatnak a fizika, a kémia, az orvosbiológia, a hidrobiológia, a botanika, a környezettudomány és a robotika rejtelmeibe, a csillagdában pedig tanulmányozhatják az égi jelenségeket.

10 csodálatos hely Debrecenben - Ezért látogass el az év turisztikai településére!
Agóra Tudományos Élményközpont, Debrecen

A Piac utca és a Kossuth tér

A Piac utca Debrecen főutcája, ahol a XVI. századtól 300 éven át tartották a híres debreceni vásárokat. Mai látképét legfőképp az egykori kereskedőházak határozzák meg – az 54. szám alatt található város legszebb szecessziós épülete, a Megyeháza.

A híres utcácska a Kossuth téren, a város főterén halad keresztül, ahol többek között a Kossuth Lajos emlékére állított szoborkompozíció, az üvegmozaik-darabból kirakott városcímer, valamint a Millenniumi szökőkút is található. Ezek mellett pedig a Piac utcán és a téren végigfutó, csodás színekben pompázó hársfasor miatt is megéri erre sétálgatni!

10 csodálatos hely Debrecenben - Ezért látogass el az év turisztikai településére!
Kossuth tér, Debrecen

Ködszínház

A Ködszínház az ország egyik legkülönlegesebb szökőkútja: legyező alakú vízpermetére vetítve Debrecent bemutató kisfilmeket és különleges lézer-animációkat láthatunk. Igazi vízivarázslat! Nem is csoda, hogy az egyik legnépszerűbb találkozási ponttá vált a városban.

10 csodálatos hely Debrecenben - Ezért látogass el az év turisztikai településére!
Ködszínház, Debrecen

A Debreceni Egyetem főépülete

A Debreceni Egyetem az ország legrégebbi, folyamatosan működő felsőoktatási intézményei közé tartozik, egyike Magyarország kiemelt kutatóegyetemeinek. A gyönyörű főépület díszudvarát árkádos folyosórendszer futja körül, melynek falán a leghíresebb professzorok és diákok neve olvasható. Az épület előtt pedig tágas, francia stílusú park található, melynek szökőkútjában a hagyomány szerint minden végzős diák megmártózik.

10 csodálatos hely Debrecenben - Ezért látogass el az év turisztikai településére!
Egyetem tér, Debrecen

Református Kollégium

Mi a közös Csokonai Vitéz Mihályban, Kölcsey Ferencben és Móricz Zsigmondban? Mind Debreceni Református Kollégium falai között nevelkedtek. Az épületben található múzeumban az állandó kiállításokon az iskola történetével, a diákok életével, a Tiszántúli Református Egyházkerület kincseivel ismerkedhetnek meg a látogatók.

A gyönyörű freskókkal díszített lépcsőház pedig a világ legszebb könyvtárai közé választott, több mint hatszázezer kötettel rendelkező Nagykönyvtárhoz, a Csokonai-szobához, és az 1849-ben az országgyűlésnek otthont adó Oratóriumhoz vezet.

10 csodálatos hely Debrecenben - Ezért látogass el az év turisztikai településére!
Debreceni Református Kollégium Múzeuma

Debreceni Református Nagytemplom

A Debreceni Református Nagytemplom az ország egyik legnagyobb református temploma, melynek helyén a régészeti feltárások alapján már a XIII. században is templom állt. Az 1802-es nagy debreceni tűzvészben teljesen leégett, ezért új templomot kellett építeni a város református híveinek, ezt követően nyerte el jelenlegi formáját.

1849-ben pedig egy igen jelentős történelmi eseménynek is helyet adott: Kossuth Lajos itt olvasta fel a Függetlenségi Nyilatkozatot. Az egyházi eseményeken túl kiállításokkal, különleges relikviákkal és zenei rendezvényekkel várják az érdeklődőket.

10 csodálatos hely Debrecenben - Ezért látogass el az év turisztikai településére!
Debreceni Református Nagytemplom

Tipp: A templom két tornya közötti panorámajárda egyben a város legmagasabb, 45 méter magas szabadtéri kilátója. Bár a kilátás mindig káprázatos, a karácsonyi vásár idején mindenképp érdemes ellátogatni, ugyanis az adventi díszkivilágításnak köszönhetően még különlegesebb látvány tárul elénk.

Ha kedvet kaptál a városnézéshez, foglalj szállást a környéken! >>

TOP 10 különleges szálláshely Debrecenben >>

(Képek: Szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
80%
Imádom
Imádom
20%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%