Vidéki víkendCsaládi kiruccanásProgramok hétvégére

Te ki tudsz jutni a világ egyik legnagyobb labirintusából?

2 perces olvasási idő

Gondoltad volna, hogy a világ harmadik legnagyobb labirintusa épp a magyar Alföldön található? Pedig így van: a Csillagösvény Élménypark Ópusztaszer büszkélkedhet ezzel a címmel. Ha ez önmagában még nem lenne elég, hogy máris elinduljatok felfedezni, az itt található közel 10 élményelem, a mindenhol jelenlévő történelem és a gyerekbarát programok sora biztosan meggyőznek majd. Tegyétek próbára ügyességeteket, találjátok meg a kivezető utat a labirintusból!

Élményelemek a Csillagösvény Élményparkban

Sövénylabirintus

A legkülönlegesebb attrakció itt a 3,5 kilométer hosszú fagyal labirintus. Ez a lenyűgöző alkotás felülnézetből a legendabeli csodaszarvast ábrázolja, amely elvezette Nimród fiait, Hunort és Magort az új hazába. A labirintusból kivezető utat furfangos fejtörők segítenek megtalálni, melyek minden útelágazásnál megtalálhatóak.

Életkortól függetlenül az egész család számára pompás közös kaland ezek megfejtése, mely nagyjából 1 órát vesz igénybe. Ha közben elfáradtok, találtok menekülőutakat, a labirintus közepén pedig egy kilátó nyújt pihenési lehetőséget.

Csillagösvény Élménypark Ópusztaszer
Sövénylabirintus


Mivel barangolás közben itt-ott fahidakon is át kell kelnetek, babakocsi helyett valamilyen hordozó eszköz használata javasolt. Ha játszva kijutottatok a labirintusból, de még folytatnátok a kalandot, semmi akadálya!

Válasszatok új témát, és az ennek megfelelő rejtvények megfejtése nyomán újra végigjárhatjátok az útvesztőt. Sőt, minden útbaigazító kérdéssor mellett találtok feladatokat, melyeket haza is vihettek. A megfejtéseket beküldőket ajándékkal jutalmazzák.

Csillagösvény Élménypark Ópusztaszer
Sövénylabirintus

Attila kertje

Attila kertjének labirintusa még ideálisabb kisgyermekes családok számára, hiszen rövid idő alatt bejárható babakocsival is. Ez az útvesztő átláthatóbb, mivel kerítés elemekből épült, ám ne gondold, hogy semmiféle kihívást nem tartogat!

A körülbelül 800 méternyi útvesztőből úgy találhatod meg a kivezető utat, ha a saját ügyességedet, éles elmédet használod, itt ugyanis nem segítik útjelző fejtörők a kijutást. De ne aggódj! Még soha senki nem maradt a labirintus falai között!

Csillagösvény Élménypark Ópusztaszer
Attila kertje

Éjszakai labirintusozás

Ha tovább fokoznád az izgalmakat, ne hagyd ki az éjszakai labirintusozást! A Csillagösvény Élményparkban minden ősszel, több alkalommal is várják a vállalkozó kedvű látogatókat, akik saját lámpával, telefonnal világítva, vagy csak a hold fényének segítségével találhatják meg az útvesztőből kivezető ösvényt.

Csillagösvény Élménypark Ópusztaszer
Éjszakai labirintusozás

Három elem játszótér

A labirintusozás után se induljatok még haza, hiszen a gyerekeket és a felnőtteket egy remek játszótér várja, amely a föld, a víz és a levegő jegyében épült. A homokozóban, mely a föld jegyet képviseli, nemcsak pogácsát süthetnek a kicsik: mozgatható szerkezetek segítségével kipróbálhatják egy bánya működését. A víz egy kútból érkezik, ennek útját csatornákon terelgethetitek. A levegőben is játszhattok, méghozzá gerendákon és láncokon egyensúlyozva! 

Csillagösvény Élménypark Ópusztaszer
Három elem játszótér

Turul fészek

Ha a magasból is megszemlélnéd a sövénylabirintust, mássz fel a biztonságos hálóból készült, 3 emeletes kilátóba, a Turul fészekbe! Ha a legfelső emeletén lehasalsz a puha hálóra, átélheted a lebegés élményét. Ez az egyik legizgalmasabb attrakció a Csillagösvény Élményparkban.

Csillagösvény Élménypark Ópusztaszer
Turul fészek

Az Élményparkban logikai és népi játékok, számháború pálya, és rendezvények tartásához ideális jurta is találhatóak. Az év során különleges programokkal készülnek, ezért érdemes figyelned Facebook oldalukat, hogy a látogatásodat a legjobban tervezhesd meg.

Csillagösvény Élménypark Ópusztaszer
Csillagösvény Élménypark, Ópusztaszer

Megközelítés

Az Élménypark Ópusztaszeren, közvetlenül a Nemzeti Történeti Emlékpark mellett helyezkedik el. Autóval és tömegközlekedéssel egyaránt könnyen elérhető, a buszmegálló a park bejáratának közvetlen közelében található. Az autóval érkezőknek ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak.

Kedvezményes jegyvásárlásra ezen az oldalon van lehetőséged >>

Szállások a Csillagösvény Élménypark közelében

1. Erdei Wellness Vendégház Ópusztaszer

A mediterrán vidékek hangulatát csempészi az Alföldre a kimagasló népszerűségnek örvendő Erdei Wellness Vendégház Ópusztaszer. Az igényes privát szálláshely kerti medencével, gyerekmedencével, dézsafürdővel és szaunával is várja vendégeit.

2. Bori Tanya Szántó

Színvonalas wellness szálláshelyre találtál, amely tökéletes választás pároknak, családoknak. Babagondozási felszerelésekkel és játszótérrel is segítik a kisgyerekesek pihenését, sőt, cicát és kutyát is térítés nélkül fogadnak. Kérésre bőséges és finom reggelivel is szolgálnak, valamint lehetőségetek van bográcsozni, grillezni

3. Krónikás Park Fogadó Baks

Kültéri medencében, parázzsal melegített székely dézsában és szaunában is relaxálhatsz ezen a szuper szálláshelyen. Ha szeretsz sportolni, itt jókat mozoghatsz a foci- és strandröplabda pályán, de kipróbálhatod az íjászatot is. Akkor sem fogtok unatkozni, ha barátságtalan az időjárás; erre garancia a versenybilliárd asztal, a darts, a csocsó, és társasjátékok.  

4. Lombkorona Apartman Mártély

Ilyen szupermodern felnőttbarát szálláshelyet talán még nem is láttál, amely a mártélyi Tisza-holtág mellett található, nyugodt környezetben. A két luxuskivitelű apartmanban 12 éves kortól fogadnak vendégeket, és a wellness élményeken túl még kölcsönözhető kerékpárok, SUP deszkák és csónak is gazdagítják a kínálatot.

5. Németh Tanya Vendégház Pusztaszer

Ha elbűvölnek a tradicionális falusi vendégházak, a Németh Tanya lesz a legújabb kedvenced. Az alföldi szálláshely csodaszép, vadregényes kertjében kis tó bújik meg, teraszán kemence található. Kényelmetekről hangulatos fabútorok és babagondozási kellékek is gondoskodnak. 

Ha még nem volt részed ebben az élményben, fedezd fel az ópusztaszeri Csillagösvény Élménypark labirintusait! Válaszd ki hozzá a számodra legjobb szálláshelyet oldalainkon! >>

Ópusztaszer, ahol a történelem életre kel >>

(Képek: Szallas.hu, csillagosveny.com)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%
89 bejegyzés

A szerzőről
Két éve vagyok tagja a Szallas.hu blogíró csapatának. Ez idő alatt Olvasóinkat elkalauzolhattam már Magyarország és Horvátország bámulatosan szép tájaira, pompás éttermeibe és illatos cukrászdáiba. Szabadidőmet legszívesebben a családom körében töltöm, szeretünk túrázni, új tájakat felfedezni. Szívem csücske az ezerarcú Balaton, melyet második otthonomnak nevezhetek.
Bejegyzések
    Ajánlott bejegyzések
    Ízkaland

    10 cukrászda, ahol olcsóbban falatozhatsz – mutatjuk hogyan

    2 perces olvasási idő
    Programok hétvégére

    10 új hely, ami azonnal felkerült a bakancslistánkra

    2 perces olvasási idő
    Budapest és környéke

    25+ budapesti program őszre

    3 perces olvasási idő