Egy egri városnézés nem lehet teljes az egri vár felkeresése nélkül. Miután megmásztuk a dombot, ahol a vár magasodik, és elámultunk a mesés panorámán, érdemes tovább menni és felfedezni a Dobó István Vármúzeum kiállításait is. A család minden tagja megtalálja itt a kedvére való programot, ezt garantáljuk!
Az Egri vár története
A 16. században egyre sürgetőbbé vált, hogy a hódító Oszmán Birodalommal szemben kialakított végvárrendszert korszerűsítsék. Eger élére Dobó Istvánt nevezték ki, aki nem csak megerősítette a végvárat, hanem 1552-ben sikeresen visszaverte a török ostromot. Ám hiába a hősies küzdelem, 1596-ban mégis török kézre került a vár és kezdetét vette a 91 évig tartó hódoltság. Ezt az időszakot foglalta regénybe Gárdonyi Géza az Egri csillagok című művében.
A vár utolsó rekonstrukciója 2009-ben kezdődött. A 2014 végén zárult első ütemben készült el a látogatók elől évtizedek óta elzárt Török kert rekonstrukciója, a vársétány, felépült a fegyvertár, befejeződött a közművek cseréje, és elkészült a Szép-bástya rekonstrukciója is.
Az Egri Vár 2014. óta Nemzeti Emlékhely, az 1552-ben a török sereg felett aratott győzelem kultuszhelyeként.
Dobó István Vármúzeum – kiállítások, látogatói információk
A várfalon belül több felújított épület található, amelyek izgalmas kiállításoknak, tárlatoknak adnak helyet.
Kiállítások
- „Lőporfüst – kövek között” – Kazamata kiállítás
- Fegyvermustra – Interaktív kiállítás a Péterváry-gyűjteményből
- Az egri vár története
- Hősök terme (A kiállítás jelenleg tárlatvezetéssel látogatható)
- Múlt-Kirakó
- „Repülő nemzet leszünk…”
- Börtönkiállítás: Kivégzés, tortúra, megszégyenítés a régi Magyarországon
- Romkert, Rotunda
TIPP: Egy különleges hangulatú játszóházzal bővült az Egri vár kínálata. A JátékVÁR Játszóház ingyenesen vehető igénybe az Egri várba látogató kisgyermekes családoknak!
Programajánló: Fegyverbemutató
Két kiállítás megtekintése között érdemes megpihenni és részt venni valamelyik szuper programon az egri vár területén. Múzeumi belépőjeggyel megtekinthető a 30 perces fegyverbemutató, amely során az Egri vár vitézei mutatják be ruházatukat, fegyvereiket.
Helyszín: Szép bástya mögött a színpadon
Időpontok:
- április, szeptember és október hónapokban: 11.30, 12.30, 13.30, 14.30
- május, június, július, augusztus hónapokban: 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.30, 15.30
Tölts több napot Egerben! Szállások Dobó István városában >>
Belépők
- Felnőtt jegy 1700 Ft
- Kedvezményes jegy (6-26 és 62-70 év közöttieknek) 850 Ft
- 6 év alatt és 70 év fölött ingyenes
- Felnőtt jegy 500 Ft
- Kedvezményes jegy (6-26 és 62-70 év közöttieknek) 300 Ft
- 6 év alatt és 70 év fölött ingyenesen látogatható
- Felnőtt jegy 500 Ft
- Kedvezményes jegy (6-26 és 62-70 év közöttieknek) 350 Ft
- 6 év alatt és 70 év fölött ingyenesen látogatható
TIPP: 20 % kedvezményt kapsz a belépőjegy árából, ha a szallas.hu oldalán foglalod le szállásod.
Nyitva tartás
- január 1. – március 31.8:00 – 18:00
- április 1. – november 3.8:00 – 22:00
- november 4. – december 31.8:00 – 18:00
- A kiállítások hétfőnként zárva tartanak január 1-től március 29-ig, valamint november 4-től december 31-ig.
- január 1. – március 31.10:00 – 16:00 hétfőnként zárva
- április 1. – november 03.10:00 – 18:00
- november 4. – december 31.10:00 – 16:00 hétfőnként zárva
Megközelítés
A Dobó térről a város központjából elindulva a Dobó utcán végigsétálva jutunk el a Tinódi Sebestyén térig, ahonnan már meglátjuk a vár déli bejáratát, melyet egy kis meredek emelkedő után érünk el.
Parkolási lehetőségek a közelben:
- Egyik a Bástya utcán, a Gárdonyi Géza Emlékház előtti parkoló. Innen a vár északi kapujához jutunk.
- A másik lehetőség a Kossuth Lajos utcán található Hotel Unicornissal szembeni fizetős parkolóhely használata. Innen gyalogosan érjük el a vár déli bejáratát a Tinódi Sebestyén téren.
További információk: az Egri vár oldalán
Szállások a közelben
Hunguest Hotel Flóra Eger ***
Hotel Villa Völgy Eger ****
Hotel Eger & Park****
Még több egri szálláshely a szallas.hu oldalán >>
(fotók: szallas.hu, shutterstock)